HVG: Az utóbbi évtizedekben elég hányattatott sorsa volt a füredi zsinagóga épületének…

Olti Ferenc: A balatonfüredi zsinagóga a város egyik legrégebbi épülete, volt katolikus templom a XIII. században, aztán református a XVIII. században. A XIX. század közepén vásárolta meg az épületet az akkor növekedésnek indult zsidó hitközség. A holokauszt idején innen elhurcolt 153 emberből csak 15 jött vissza, köztük az én szüleim, akik mindkét oldalról elvesztették a családjukat és a háború után házasodtak össze. Nem maradt közösség, az elhagyott ingatlanokat kezelő budapesti hitközség eladta az épületet, amely a háború után hajógyári garázsként, étteremként és raktárként is működött. A rendszerváltás idejére nagyon leromlott az  állaga.

HVG: Kinek az ötlete volt a kiállítás létrehozása?

O. F. : Kilenc éve felhívott  Bóka István polgármester és elmondta;  a Norvég Alap hirdetett egy kulturális pályázatot. Mivel kellemetlen volt a városnak, hogy már szinte romokban hever a zsinagóga, megkérdezte, ha lenne pénz, akkor azt mire lehetne fordítani. Azért kérdezett engem, mert én vagyok a régi zsidó családok egyetlen olyan leszármazottja, aki  életvitelszerűen itt él. Ha úgy tetszik, én vagyok a helyi zsidó. Azt válaszoltam, nem lenne szabad ebből is holokauszt emlékművet csinálni, hiszen a füredi temetőben is van emlékmű – ott fel vannak sorolva az áldozatok nevei – és a Tagore sétányon is van egy emlékfa. Közösség hiányában egy működő zsinagógának sem lett volna értelme. Azt javasoltam, hogy az épületben legyen egy, a helyi lakosságot megcélzó kulturális szolgáltató ház, mellette pedig egy világon egyedül álló kiállítás, a Zsidó Kiválóságok Háza. Azt gondoltam, hogy a holokauszt óta a magyar és a nemzetközi közvélemény lógó orrú, szomorkodó közösségnek látja  a zsidókat, akik  folyamatosan a holokauszton bánkódnak –  hozzáteszem jogosan teszik – és kevés szó esik arról, amire büszkék lehetnének. És a zsidók által elért természettudományos eredmények sincsenek megfelelően bemutatva. Összeraktam a két dolgot és azt javasoltam, csináljunk egy kiállítást azokról a zsidó tudósokról, akik hatással vannak a mai életünkre is. De azt is szerettem volna, hogy a tárlat egyben üzenjen a kirekesztés és az antiszemitizmus ellen. De az egész ne a gázkamrákról szóljon, hanem az olyan tudósokról, akiket szintén megsemmisítésre jelölt ki a náci eszmerendszer a nürnbergi törvények értelmében, függetlenül attól, hogy ők önmagukat hogyan definiálták, milyen volt a viszonyuk a saját zsidóságukhoz. Végül ez a terv valósult meg.

HVG: A Norvég Alappal a kormányzat közben összeveszett. Ez mennyire lassította a megvalósítást?

O. F. : A város ugyan megnyerte a pályázatot és el is kezdődött a kivitelezés Sugár Péter Ybl-díjas építész tervei alapján, ám amikor kirobbant a vita a kormány és a Norvég Alap között, két évre megállt az építkezés. Aztán érkezett a hír, ha változatlan határidővel vállalja a város a projekt befejezését, akkor jöhet a finanszírozás. Így 2018. március 14-én, Albert Einstein születésnapján megnyílt a ház.

HVG: Hogyan működik a közösségi ház és a kiállítás?

O. F.: A közösségi házban magas színvonalú, de még élvezhető, nem feltétlenül zsidó vonatkozású programokat szervezünk, a most már virtuálisan is bejárható, három – magyar, angol és héber – nyelvű kiállításon pedig 132, többségében Nobel-díjas tudóst mutatunk be. Köztük a Facebook-alapítót, Mark Zuckerberget, akinek az apját szintén megölték volna a nürnbergi törvények alapján. Tudtommal ez az egyetlen kiállítás Izraelen kívül, ahol a teljes anyag elérhető héber nyelven is. Ennek is inkább üzenet jellege van, hiszen az idelátogató izraeliek tudnak angolul: azt akarjuk mutatni, hogy a héber igenis élő nyelv. A zsinagóga Balatonfüred életének szerves részévé vált, s komoly látogatottságot ért el. A helyi iskolák diákjai is rendszeresen megfordulnak itt, a célközönség nem a zsidóság, hanem a többségi társdalom. Természetesen nagyon örülünk a zsidó látogatóknak is, nem kérdezzük senkitől a származását. Nagyon sok az elragadtatott bejegyzés a vendégkönyvben.  Azt szeretnénk, ha a járvány elmúltával egyre intenzívebben bekerülnénk a regionális és országos kulturális vérkeringésbe.