szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kim Ki-duk az egyetlen dél-koreai rendező, aki díjat hozott el Európa három legjelentősebb filmfesztiváljáról, Velencéből, Berlinből és Cannes-ból.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Hatvanadik születésnapja előtt néhány nappal, koronavírus-fertőzésből adódó komplikációk miatt, Lettországban meghalt pénteken hajnalban Kim Ki-duk, a talán legismertebb ázsiai filmrendező, a Tavasz, nyár, ősz tél... és tavasz, Az irgalmas lány és a Bin-Jip: Lopakodó lelkek rendezője - közölte a lett állami média.

A rendező november 20-án érkezett Lettországba, hogy ott ingatlant vásároljon. Kollégái kezdtek el aggódni érte, amikor több megbeszélt találkozón nem jelent meg; ekkor elkezdték kórházakban keresni, de ez nehézségekbe ütközött a személyiségi jogok miatt. A halálhírt pénteken a rigai dokumentumfilm-fesztivál igazgatója is megerősítette.

Kim 2004-ben nyerte el a Berlinale Ezüst Medve-díját Az irgalmas lányért, 2012-ben a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán-díját nyerte el a Pietáért, 2004-ben ugyanitt több díjat kapott a Bin-Jipért, Cannes-ban pedig az Arirang című dokumentumfilmjéért nyerte el az Un Certain Regard szekció díját 2011-ben.

2018-ban a rendezőt több színésznő nemi erőszakkal vádolta meg. A bíróság nem talált bizonyítékot a vádakra, azért viszont pénzbüntetést szabtak ki rá, mert egy másik színésznőt többször megütött, amikor az nem akart részt venni egy szexjelenetben egy filmforgatáson.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az elektromos autóknak is betett a texasi fagy

Az elektromos autóknak is betett a texasi fagy

Fucsovics döntőbe jutott a rotterdami tenisztornán

Fucsovics döntőbe jutott a rotterdami tenisztornán

820 lóerővel érkezhet a zöld rendszámos Lamborghini Urus

820 lóerővel érkezhet a zöld rendszámos Lamborghini Urus