Balla István
Balla István
Tetszett a cikk?

Sajtból van a Hold, Darabokra törted a szívem, Léggömb, Iskolatáska – a Bergendy zenekar a 70-es években az egyik legprogresszívabb együttes volt a magyar popzenében. Innen indulva kalandozott el a hétfőn elhunyt Bergendy István a Süsüig, a filmzenékig, végül a szalonzenéig.

Az omegás Benkő László és Mihály Tamás novemberben távoztak, utánuk a lírai rock királya, Balázs Fecó ment el, most pedig a Bergendy együttes alapítója és vezetője, Bergendy István 81 évesen halt meg. Hatalmas életművét ezúttal tizenkét dalban próbáljuk felidézni.

A Bergendy zenekar első lemeze 1971-ben jelent meg, de a Hanglemezgyár ekkor még csak külföldi, neves előadók és együttesek angol nyelvű dalainak feldolgozásait volt hajlandó lemezre rögzíteni velük. Ilyen volt például a Deep Purple Black Night című klasszikus hard rock nótája Bergendyéktől:

A második Bergendy-album viszont már „igazi Bergendy”, a magyar poptörténet kikerülhetetlen lemeze, igazi klasszikusnak számít, nem véletlenül került fel a Minden idők legfontosabb magyar albumai-listánkra. Olyan ma is népszerű (leginkább Demjén Rózsi és Latzin Róbert által írt) slágerek sorakoznak rajta, mint a Te is jársz néha tilosban, Jöjj vissza, vándor vagy a Jelszó: Love, szeretet!. Bergendy István elsősorban a funkos, jazzes, sok fúvósra építő hangszerelésért volt felelős, ami a 70-es években nemzetközi téren is nagyon népszerű volt, Magyarországra pedig teljesen egyedülálló hangzást hozott be ezzel.

Csak kislemezen jelent meg, de hatalmas sláger lett 1972-ben (és a feldolgozásai miatt még később sokszor) a Darabokra törted a szívem:

Az 1973-ban megjelent harmadik album (ha a Bergendy című német kiadást nem számítjuk), a Hétfő (Hét fő) volt az első magyar konceptalbum, és az első magyar dupla lemez is. A címe kettős jelentésű: egyaránt utal az album témájára és az együttes tagjainak létszámára. 24 dalt tartalmaz, a nap minden órájához tartozik egy szám. A szerző jórészt itt is Demjén–Latzin páros volt, és olyan örökzöld dalok vannak a két lemezen, mint az Ébredj, napsugár!, a Munkadal, az Iskolatáska vagy a Hadd főzzek ma magamnak.

Az említett slágerek mellett ezen a lemezen van az Úthenger című dal is, amit lehet egy a Munkadalhoz hasonló "termelési dalnak" is tekinteni: amott a bányászok, kovácsok dolgoznak fújva a munka dalát, emitt az úthengeren döcög az ember, hogy sima legyen az út, ne legyen akadály. Az Úthengerben azért van egy "akkor is jól érzem magam, és lógatom a lábam, ha közben csak döcögök" -érzés is:

. Döcög az úthenger
Nem olyan gyors, mint a madár,
De ezzel jár mégis a bölcs ember,
Mert sima az út, nincs akadály.

Az Ötödik sebesség a Bergendy negyedik (a német lemezzel ötödik, nyilván innen a cím) albuma, egyben az utolsó, amelyen Latzin Norbert közreműködött. Az 1974-es lemez szintén tele van slágerrel, többek között: Szellemvasút, Léggömb, Soha, soha nem múlhat el.

Érdekes, hogy az albumra nem fért rá a Bergendy talán legnagyobb, máig számos feldolgozást megért slágere, a Sajtból van a Hold, amely kislemezen jelent meg 1974-ben. Így hangzott nagyjából:

A Sajtból van a Hold-kislemez B-oldalán hallható a "magyar Light My Fire", a Gyújts tüzet a lelkemben, amiben nem a szexuális vágyat kell fellobbantani, mint a Doorsnál, hanem a hideg magányt kell felolvasztani.

1976-ban jelent meg A Fagypont fölött miénk a világ, amelyről A ma lesz a holnap tegnapja című dal a legemlékezetesebb.

Bergendy István a 70-es évektől számos film és mese zenéjét is jegyezi. Ezek közül a legfontosabb, legismertebb a Süsü, a sárkány volt. Maga Bergendy is ezt tartotta életműve legfontosabb darabjának (énekel: Bodrogi Gyula):

Bergendy jegyzi a Sebaj Tóbiás című gyurmafilmsorozat zenéjét is:

A Bergendy zenekart egyébként a 80-as években már nem annyira a klasszikus beat- és rockzene érdekelte, a filmes- és reklámmunkák mellett a tánczene felé fordultak Bergendy Istvánék, előző korszakuktól megkülönböztetve magukat fel is vették nevükbe „szalonzenekar” megjelölést. Hogy hova jutottak a Darabokra törtemtől, azt itt mutatják például be egy mixben (nem is beszélve a 2013-as állami párválasztási-estekig):


VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu/MTI Kult

Meghalt Bergendy István

A Bergendy együttes alapítója és vezetője 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeiben.

A református és az evangélikus templomokban nem lesznek istentiszteletek

A református és az evangélikus templomokban nem lesznek istentiszteletek

120 Hz-es kijelző és 108 megapixeles kamera van a Redmi 85 ezres telefonjában

120 Hz-es kijelző és 108 megapixeles kamera van a Redmi 85 ezres telefonjában

Senkit nem büntetnek meg végül a dudálós tüntetés miatt, kivéve Szél Bernadettet és Hadházy Ákost

Senkit nem büntetnek meg végül a dudálós tüntetés miatt, kivéve Szél Bernadettet és Hadházy Ákost