Mit szólnának a többiek a B-középben, ha kiderülne, hogy cigány a gyerek?
Mit csinál a fociultra, ha a felesége azt akarja, hogy roma kisbabát fogadjanak örökbe? A témáról lehetne súlyos drámát is forgatni, de a Becsúszó szerelem könnyed, romantikus vígjáték. És működik.
A család az család, akkor is, ha anya nő, apa férfi, mégpedig rasszista fociultra, a gyereket meg egy olyan cigány lány szüli meg, aki az intézetben eltitkolja a terhességét, és illegálisan ajánlja fel a babát a meddő párnak.
Hát ha valami, ez nem hangzik egy könnyed, nyári romantikus komédia alapötletének, pedig pontosan az: ez a Becsúszó szerelem című, új magyar film sztorija dióhéjban, plusz a titkolózáshoz hozzájön még, hogy a férfinak, Gyulának is el kéne valahogy titkolnia az egészet, mert mit szólnak majd a többiek a B-középből.
Ez nem is csak magában meglepő, de önmagán túlmutatóan is az: az elmúlt évtizedekben a művészfilmesek közül alig valaki foglalkozott drámákban a magyarországi cigányság helyzetével vagy a rasszizmussal, mindössze pár ilyen film készült, noha a téma finoman szólva sem vesztett az aktualitásából soha, viszont vígjátékban ez rövid időn belül már a harmadik film a témában, a Brazilok és a Lajkó – Cigány az űrben után.
Hogy ez mit mond el arról, hogy az ország mennyire hajlandó szembenézni a keményebb témákkal, azt talán majd pszichológusok és filmtörténészek fogják elemezni: a vígjátékokban csak elejtett poénok, háttérbe húzódó jelenetek fogalmaznak meg húsba vágó dolgokat, noha ezekről akár teljes filmek is szólhatnának. Ugyanakkor úgy tűnik, valamiért többen mernek úgy beszélni valós problémákról, hogy humorba csomagolják, mint ahányan nyíltan a témát vizsgálják. És hogy – ami a legfontosabb az egészben –
ezek jó, működő filmek, ahogy jó film a Becsúszó szerelem is.
Már ha az ember elfogadja, hogy itt alapvetően egy romantikus sztori fog kibontakozni, a címből kitalálható végkifejlettel, ennélfogva nem várható el, hogy a téma társadalmi, lélektani és szociálpszichológiai vetületeit boncolgassák. Ha az ember örül, hogy legalább egy vicces jelenet is ólomsúlyt kaphat, amikor például a két főszereplő, a fociultra és a terhes lány hencegve sorolják, milyen sérüléseket szereztek életükben óvodai verekedéstől focimeccs utáni bunyóig, majd a lány váratlanul előáll azzal, hogyan nyomta a tarkójába a szivargyújtót egy férfi, amikor ellenállt a szexuális erőszaknak a kocsijában. Vagy amikor egy finoman lebegtetett valóságtartalmú sztorizgatás során előkerül egy állítólagos öngyilkossági kísérlet. Ha az ember azt tudja mondani, jó, hogy egy nyári limonádé ilyen sztorikat is felvállal, nem pedig azt, hogy na de miért is nem erről szól inkább a film.
De könnyű inkább pozitívan felfogni a dolgot, mert a Becsúszó szerelem a romkomokhoz képest üdítően emberi: amennyire csak lehet, elkerüli az összes olyan sablont, amelyeket a hasonló filmek készítői valamiért kötelezőnek szoktak érezni a műfajban még akkor is, ha valójában elég távol állnak attól, ahogyan az élő, hús-vér emberek gondolkodnak vagy cselekszenek. Itt nincsenek varázsütésre vagy egy jól irányzott mondatra megbocsátó emberek, sőt akinek meg kéne bocsátani, épp azt mondja a jól irányzott mondatra, hogy „ismerlek már, ilyenkor mindig teszel egy nagy gesztust, aztán minden megy tovább a régiben”. Nincsenek olyan mellékkörülmények, amelyeken csak úgy átsiklanak csak a sztori előrehaladása érdekében, nincsenek varázsütésre változó érzelmek, és nincsenek karikatúra-karakterek sem. Vannak viszont remek mellékszereplők, például az ultrák egyik tagja, az ügyész, akinek egészen lenyűgözően, szinte krimibe illően írtak cselekményszálat, vagy a Thuróczy Szabolcs által játszott vezérszurkoló, a főhős legjobb barátja, akinek a meddő férfival szemben hét gyereke is van (hat fiú, a hét vezér közül hat neveivel, meg egy, a szabályt erősítő lány), viszont borzasztóan neveli őket, hiába az a jelmondata, hogy a család az első.
És ez is csak elegánsan, szájbarágásra a lehető legkevésbé sem emlékeztetve derül ki – ebben a filmben egyáltalán nincs semmiféle sulykolás. Nincs kimondva, hogy a rasszizmus csúnya, rossz dolog, ahogy a szlovákgyűlölet is az (a szlovák ultrák a főhősök nemezisei), nincs egy lágy zenés jelenetben kimondva, hogy az a jobb ember, aki képes szeretni a roma lányt, de még arról sem elmélkedik senki, hogyan is érdemes hozzáállni a gyerekneveléshez. Nagy Viktor Oszkár író-rendező egyszerűen csak megmutat egy történetet, amiből azok, akik vélhetően hozzá hasonlóan gondolkodnak, úgyis ezt fogják kihallani, de amivel talán még az ultráknak se lenne baja, ha szándékosan elengednének a fülük mellett pár utalást.
Ugyanakkor épp ez a földközeliség az, ami miatt összességében mégsem tud annyira zsigerien hatni a film:
túlságosan olyan, mint az élet, abban meg ritkán vannak bombasztikus csúcspontok.
Még a film itt el nem spoilerezendő lezárása is élethűen középutas, kicsit ez is, meg kicsit az is megtörténik, de egyik se nagyon, ahogy a legtöbb lélektani folyamat is olyan fokozatosan alakul, ahogyan az életben is, ami remek, csak hát mégsem véletlen az sem, hogy a műfaji filmek annyi hatáskeltést bíznak a Nagy Felismerésekre és a Nagy, Sorsdöntő Eseményekre, és persze a könnyfacsaró szimfonikus aláfestő zenére közben. Van is a filmben egy rövid, pár másodperces jelenet, amely tökéletesen parodizálja is az ilyen filmeket. Gyula az új otthonából megszökött lányt, Lüszit keresi az intézetben, ahol talál is egy gyerekkori képet: annak rendje és módja szerint elérzékenyül megható zenei aláfestéssel, majd a szobatárs közli, hogy az amúgy nem Lüszi fotója, mire a zenét elvágják, mintha a magnó csípné be a szalagot. Nagyszerű poén ez, de ha már Nagy Viktor Oszkár ilyen pontosan átlátja, mi az, amit elkerül, akár jobban rá is feküdhetett volna erre a vonalra, több idézőjeles, szarkasztikus résszel. Így egyfelől jó, hogy nem viszik túlzásba az olyan poénokat, mint amikor a spirituális szülési tanácsadó a méhlepény megevéséről beszél, mert az valóban olcsó lenne, ugyanakkor így kicsit agyoncsapja a feszültséget, hogy ennek a jelentnek például azonnal vége van, amint elhangzik a méhlepény szó, mintha a levegőben lenne a labda, tartana felé az ütő, a vágó meg gyorsan elvágná a filmszalagot, és befűzné az újat.
Szóval nem frenetikusan röhögős, meghatódva zokogós romantikus vígjáték a Becsúszó szerelem, inkább egy társadalmi kérdést könnyeden körüljáró, a műfaji és a szerzői film határán egyensúlyozó, de azért előbbi térfelén megmaradó, komolytalanul komoly darab, amelyet nem annyira a vígjátéki sablonok visznek el, mintsem az érdekes sztori, a jellemfejlődés és a jó színészi játék. Mert a főszereplő Ötvös András pont úgy játszik, mint amilyen az egész film is: a karikatúraszerűséget elkerülve, végig emberien. Ötvös soha nem agyatlan szkinhedet játszik, hanem dühkezelési problémákkal küzdő, egy bizonyos világképet egyértelműnek tartó, de épeszű embert, aki belekényszerül egy olyan szituációba, amely miatt muszáj átformálnia a gondolkodásmódját, és a színész pontosan meg tudja mutatni ennek a feladatnak minden nehézségét.
Ehhez képest Lüszi karaktere sokkal egysíkúbb, hiszen neki végig egy tisztességes, bár vad lányt kell játszania, aki küzd a szeretetlenséggel. Gombó Viola Lotti viszont annyi színt visz a szerepbe, hogy az egy másodpercig sem tűnik egysíkúnak, sőt: a vadság, a kacérság, a dühösség, a frusztráltság és a bátor humor olyan egyvelege van benne, amit soha nem unalmas nézni, mert mindig új és új összetevőjét hozza a felszínre. Thuróczy Szabolcs pedig épp attól jó, hogy elutasítja az összetettséget, és ezzel Ötvös ellentétét játssza: az ő szilárd értékrendjét, amelyben ugyanakkor kevés az, amit tényleg értéknek lehet nevezni, nem tudja felforgatni semmi. Ugyanakkor Thuróczy sem egyszínű figurát hoz, mert képes ezt a fafejűséget bebújtatni egy atyai hozzáállás mögé; ő egy igazán lágyszívű tulok, egy már-már bűbájos tuskó.
A Becsúszó szerelemben ugyan nyoma sincs a melegség kérdésének, de az embernek akkor is az a jelmondat jut róla az eszébe, hogy a család az család. Mert a film fő, mindent átható üzenete az, hogy család bárkikből, bármilyen módon lehet, semmilyen körülmény nem számít, sem bőrszín, sem előítéletek, sem semmi más, csak az, hogy a tagjai szeressék és elfogadják egymást. Ha ez nincs meg, akkor hiába minden hangzatos elv, abból semmi jó nem lesz – de ha megvan, akkor nagy baj már nem lehet. Ahogy nagy baj nem lehet azzal a filmmel sem, ami nem akar mást, mint ezt a gondolatot hirdetni.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Elmondhatjuk, hogy van már magyar űrlényünk, és saját Ryan Goslingunk is
Az első hazai, fekete humorral beoltott sci-fi vígjátékban Árpa Attila egy gonosz űrlényt, Walters Lili az öngyilkossági kísérleteit mindig elbénázó, űrfanatikus egyetemistát, Lengyel Benjámin pedig kis túlzással Ryan Goslingot alakítja. Ebbe a díszes társaságba érkezik meg Zalatnay Cini és egy kedves, túlsúlyos űrlény is. Az Űrpiknik elsősorban a karakterei miatt szerethető.
„Az intimitás, az magának szex?” – Lenyűgöző magyar film került moziba
A járvány miatti hosszú várakozás után végre bemutatták az Éden című filmet egy emberről, aki egy különös betegség miatt nem tudja elhagyni a lakását. Lehet, hogy az egy év karantén miatt a helyzet most ismerősebb, mint valaha, de az Éden valójában nem a járvány miatt működik ilyen jól.
