„Valaki azt írta, ez volt az első koncert, amire nem részegen akart elmenni” - Platon Karataev-interjú
Koncertjeiken nem tombol a közönség, hanem mély átéléssel figyeli a Platon Karataevet, melynek Partért kiáltó című nagylemeze az utóbbi idők egyik leginkább várt és legnagyobb szakmai sikerét arató albuma. A zenekar nem csak hazai pályán aktív, külföldön is koncertezik, idén például egy nagy presztízsű holland fesztiválon játszik majd a négytagú együttes.
hvg.hu: Január végén jelent meg a zenekar új nagylemeze. Már-már közhely, hogy művet befejezni nem lehet, csak abbahagyni a munkát. Ráadásul ilyenkor az is kihívást jelent az alkotónak, hogy el kell engedni a művet, ami onnantól önálló életre kel.
Balla Gergely: A visszajelzések nagyon pozitívak, ami azért is öröm számunkra, mert volt egy jelentős változás, angol nyelvről magyarra váltottunk. Ezt elég jól fogadták – azok is, akik régebben ismertek minket, és azok is, akik mostanában ismerkedtek meg velünk. Ami az elengedést illeti, azt érzem, hogy az eddigi lemezeink közül ez most megy a legkönnyebben, talán azért, mert a Partért kiáltót másfél évig vettük fel, és ez idő alatt már nagyjából megszületett egy új lemeznyi anyag, így van egy izgatottság, hogy végre ezeken az újabb dalokon dolgozhassunk.
Sallai László: Nagyon sokat dolgoztunk ezzel a lemezzel. Tavaly januárban játszottuk fel az utolsó hangokat, az elmúlt egy év pedig intenzív utómunkával telt. Még a lemez megjelenése előtti hetekben is dolgoztunk a felvételekkel. Ezért is került különös fénytörésbe a lemez elengedése, hiszen majdnem egy évig „éltünk együtt” ezzel a készülő anyaggal.
hvg.hu: Mi volt az oka annak, hogy ilyen hosszan készült a Partért kiáltó?
B. G.: A Covid jelentősen közrejátszott. 2020 nyarán kezdtük el a felvételeket, tavaly januárig már szinte minden hangot felvettünk, de aztán jött egy három-négy hónapos időszak, amikor a járvány miatt nem is találkoztunk egymással, viszont online a veszteségmentes streamelésnek hála sokat tudtunk haladni az utómunkával. A fesztiválszezon sűrű volt nagyon, azután ősszel vettük fel újra a fonalat, az utolsó simítások pedig kb. két héttel a megjelenés előtt történtek.
hvg.hu: A Partért kiáltó olyan lemez, amit nagyon, sőt alapvetően határoz meg a hangzása. Sok időt töltöttetek el azzal, hogy megálmodjátok a lemez „hangtájképét”?
B. G.: Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk az előző lemez rögzítése közben, szerintem az a legnagyobb különbség, hogy a Partért kiáltó felvételekor már sokkal több eszköz birtokában voltunk. Az elmúlt években elég mélyen belemásztunk ezekbe a nyúlüregekbe, sokat dolgoztunk azokon a rétegeken, amelyek talán elsőre fel sem tűnnek, de összességében kiadják a zenekar hangzását, atmoszféráját. Zwickl Ábel megkerülhetetlen, ha a lemezről beszélünk – vele vettük fel az albumot, az ő ujjlenyomata erősen ott van a végeredményen. A dalok átesnek amúgy egy „tábortűz-teszten” is, ami azt jelenti, hogy akkor is működniük kell, ha lehántunk róluk minden hangzásréteget, és csak egy szál gitárral adjuk őket elő. Azt érzem, hogy ezen a lemezen olyan dalok vannak, amelyek úgy is működnek.
S. L.: Én egyre kevésbé hiszek a „tábortűz-tesztben”, az utóbbi években elkezdtem fontosabbnak érezni a hangszerelési és produceri döntéseket. Rendkívül fontos része lett a zenénknek a megszólalás. Az a hangzás, amit megtaláltunk a lemez készítése közben, az egyben ki is jelölte az utat a munka során, hogy merre tovább. Aztán pár napja, éppen a lemezbemutató koncert közben a színpadon is rádöbbentem, hogy mennyire nem elválasztható ezektől a számoktól az, ahogyan megszólalnak.
hvg.hu: Ez az első lemezetek, amelyen végig magyarul énekeltek. Ez egy elég lényeges váltás.
B. G.: Amikor elkezdtük a zenekart, kizárólag angol nyelvű zenéket hallgattam, így fel sem merült bennem, hogy magyarul írjak dalszövegeket. Ezek ráadásul nagyon személyes szövegek, így tudat alatt talán ezzel is egy kicsit eltávolítottam magamtól a dalokat. Az, hogy átváltottunk magyarra, egy évekig tartó folyamat volt, ami belső késztetésből fakadt. Szerintem éppen ezért is működik, mert nincs benne semmi megfelelni vágyás, nem egy projekt volt, hogy akkor írjunk egy magyar nyelvű lemezt, hanem így alakult. Mentális gátak is voltak bennem, leginkább valamiféle méltatlanság-érzés, mert, ha vesszük Pilinszkyt, Weörest vagy Hamvast, ők a huszadik században elértek oda, ahova a magyar nyelvvel el lehet jutni. Azt gondoltam, hogy utánuk már nincs mit mondanom. Ez a fal omlott le bennem, el tudtam engedni, hogy az legyen a mérce, hogy valaki Pilinszky sűrűségű sorokat írjon, még ha bennem ez törekvésként meg is maradt.
hvg.hu: A Platon Karataev más határokat is feszeget. Arra gondolok, hogy nem illeszthető be a „rockzenekar” klisébe, ugyanúgy eszembe jut róla egy kortárs zenét játszó kamarazenekar is, de az együttes egyébként irodalmi vagy filmes asszociációkat is megnyit. És néha azt is érzem, hogy itt nem dalok vagy számok, hanem kompozíciók vagy darabok vannak.
S. L.: Nagyon másképp készül a zene a Platon Karataevben, mint máshol – mint például a többi zenekaromban –, másfajta koncepciózusság jellemző erre az együttesre, ami azért furcsa, mert a többi zenekarom is különféle koncepciók szerint dolgozik, a Platon esetében ez mégis valami egészen más. Ami érdekes, hogy sok esetben klasszikus rockzenekari helyzetekbe vagyunk kényszerítve, például egy fesztiválon, ahol ugyanazokat a felszereléseket, ugyanazt a világítást használjuk, mint a tíz másik zenekar, ráadásul, van, hogy délután négykor, tűző napsütésben, negyven fokban lépünk színpadra, ami nem biztos, hogy a legjobban illik a mostani Platon Karataevhez.
hvg.hu: Készült egy könyv is az új lemez mellé.
B. G.: A Prae Kiadó keresett meg minket, amikor már játszottunk magyar nyelvű dalokat a koncerteken. A könyv maga kicsit a senkiföldjén mozog: nem dalszövegfüzet és nem is verseskötet – én dalszövegkötetnek hívom, egy érdekes hibrid. Azért nagy öröm ez nekünk, mert ezzel a hozzánk egyébként nagyon közel álló irodalmi közegbe is be tudtunk lépni. Az persze egy másik, sokkal mélyebb kérdés, hogy ez irodalom-e, vagy hogy hol kezdődik az irodalom egyáltalán. Győrffy Ákos írta az utószót, Vecsei H. Miklós a fülszöveget, és fontos volt számunkra, hogy a kiadvány szép tárgy legyen. Hála Dobos Emőke vizuális világának, szerintem ez is sikerült.
hvg.hu: Ez volt az első olyan Platon Karataev-lemez is, amelyet már kifejezetten várakozások öveztek, a lemezbemutató is nagy sikert aratott. Azonban a zenekar nem egy nagy ugrással jutott el ide, hanem szépen, fokozatosan, lépésről lépésre építkezett, ma pedig már rajonganak az együttesért. Mi a Platon Karataev szexepilje, mi ragadja meg az embereket?
S. L.: A Backstreet Boys-os karakterek, amelyek fel vannak építve… Szerintem az messziről látszik, hogy viszonylag hasonló emberek vagyunk. Sokan szokták azt mondani, hogy milyen jó minket nézni a színpadon, holott igazából semmi különös nem történik, nincsenek nagy szaltózások, ugyanakkor hatalmas koncentráció látszik rajtunk. Összességében is nagyon erős közösség vagyunk.
B. G.: Van egy közös lelkiség a zenekaron belül. A külsőségek, pózok egyikünket sem izgatnak igazán, inkább a befelé figyelés az, ami jellemez minket, de a közönségünkön is ezt látom. A zenénket hallgatókkal talán az rezonál, hogy mi az alkotásban a merülést keressük, hogy a legszemélyesebben beszéljünk a legegyetemesebbről. Azt szeretnénk felszínre hozni, ami az egyénen túl van, amivel valahol mindenkinek dolga van. Nem is közönségünk, hanem közösségünk van inkább, olyan mélységeket keresünk, ahol egymás szemébe tudunk nézni és igyekszünk ezáltal a hétköznapinál mélyebb találkozásoknak teret adni. Szeretnénk, hogy egy Platon Karataev-koncertnek legyen egyfajta „szentsége”, hogy a fellépéseinkre az emberek ne kikapcsolódni, hanem bekapcsolódni jöjjenek. Valaki azt írta az akváriumos fellépés után, hogy ez volt az első olyan koncert, amire nem részegen akart elmenni.
S. L.: Az emberek általában azért járnak koncertekre, hogy kitombolják magukat. Ezen az akváriumos koncerten különös volt az látni, hogy az első sorban a nézők mély áhítattal nézték, ami a színpadon történik és senki nem nyomkodta a telefonját. Más esetben az lenne erre a reakcióm, hogy úristen nem jó a koncert.
hvg.hu: Van is a zenéteknek egyfajta szakrális rétege. Néhol népdalokat, van, ahol mantrákat, néhol a gregoriánt hallom ki a dalokból.
B. G.: Ezekből tényleg sokat merítünk és csak remélni tudom, hogy ez a vallásokon és felekezeteken átívelő szakralitás valóban megjelenik és érzékelhető a zenénkben. Ezeknek a hagyományoknak szerintem van egy metszéspontja, ami általában a vallások perifériáján helyezkedik el, és inkább a misztikához tartoznak, mi is igyekszünk minél többet kutatni, matatni ebben a tartományban. Gyerekkoromban a szüleim rengeteg zsoltárt és népdalt énekeltek nekem, szóval ez biztos megjelenik a dalokban, de a mantrákra vonatkozó megállapítás is áll: a szövegekben sok visszatérő vagy ismételgetett, mantraszerű sor van, ezzel emeljük ki a kulcsmondatokat.
S. L.: Gimnazista koromban a világ legunalmasabb dolgának tűnt az egyházi zene. Azokhoz képest, amit akkor hallgattam, nagyon esetlennek tűntek a templomban elhangzó énekek. Azonban egy-két évvel ezelőtt, egy sima vasárnap délelőtt a rádióban meghallottam egy istentisztelet közvetítését, ahol orgonaszóra énekeltek idős nénik, én pedig megdöbbentem, hogy ez ennyire szép tud lenni. Az ember hajlamos ezt valami ciki dolognak kezelni, mondjuk a posztpunkhoz képest, miközben ezek a zenék olyan hangulatokat tudnak átadni, amire a könnyűzene nem képes. Az különösen érdekes, hogy ez mennyire tud begyűrűzni egy Platon Karataev-szerű zenekar világába.
hvg.hu: Egyébként is jól érezhető, hogy van a Platon Karataevben valami nyitottság a régi, az ősi, a nem-mai, az időtlen felé.
B. G.: Szerintem már az ókorban minden elhangzott, amit az ember a nyelv szintjén ki tud fejezni. Ott van a Biblia, Buddha beszédei, az Upanisadok, a Védák, a keleti hagyományok és bölcselet-gyűjtemények, a szúfi misztika, és így tovább. A lényeg körül semmi új nem hangzik el azóta, mi sem fogunk soha semmi újat mondani. Amit mi is keresünk az alkotásban, az az énen és személyen túli tartomány, egyfajta egység- és azonosságélmény, kollektív megtapasztalás. Az időtlen valóban találóbb szó talán, mint az ősi, erről ír Weöres is a Teljesség felé ajánlásában: “Az itt-következők nem újak, nem is régiek: megfogalmazásuk egy kor jegyeit viseli, de lényegük nem-keletkezett és nem-múló. Aki a forrásvidéken jár, mindig ugyane virágokból szedi csokrát.” A törekvésünk mindenképpen az, hogy ezt a mottót oda lehessen írni a dalaink elé. Azt, hogy ez sikerül-e valaha, szerencsére nem nekünk kell megítélnünk. Arra törekszünk, hogy minél kevesebb réteg rakódjon rá a dalokra és a szövegekre, ahol emiatt többnyire archaikus szimbólumok fordulnak elő: a víz, a hegy, az erdő, a fa, a madár. Még mindig ezek azok a jelképek, melyek talán a legjobban megközelítik ezt a szavakon túli tartományt. Ha itt a lángba nem is tehetjük a kezünket, de messziről a melegét talán még érezhetjük.
hvg.hu: Mennyire reakció a működésetek azzal szemben, amiben most élünk? Gergely, te például, ha jól látom, nem használsz okostelefont. Ez azért egy erős állítás.
B. G.: Részemről ez legfeljebb olyan szinten lehet állítás, ahogy az embernek minden cselekedete az. A zenekarnak sincs kimondottan üzenete, örülünk, ha olykor a kérdések feltevéséig eljuthatunk. Reakciónak se mondanám, egyszerűen csak ebbe az irányba tekintünk, erre halad az, ahogy mi négyen alkotunk. Emberként, alkotóként azt gondolom, hogy nagy felelősségem van abban, hogy mi az, amit az elmémbe beengedek, hiszen az nagyon meghatározza majd a kimenetet is – többek közt azokat a dalokat, dalszövegeket is, amiket megírok. Emiatt igyekszem csökkenteni az engem körülvevő zajt azzal, hogy nincs okostelefonom, vagy nem használok közösségi médiát, és nagyon megválogatom, hogy milyen zenéket hallgatok, milyen könyveket olvasok, milyen filmeket nézek, milyen emberekkel veszem körül magam, milyen környezetben élek.
S. L. : Engem éppen azóta foglalkoztatnak intenzívebben az off-dolgok, tehát az időleges kivonulás a digitális világból vagy a digitalizációval összefüggő tevékenységekből, amióta mindez, mármint a digitalizáció, aminek a hatásait egyáltalán nem érzem pozitívnak, erősen az életem részévé vált. Olyan, mintha az életem két szakaszra lenne bontható: arra, amikor még nem volt okostelefonom és arra, amikor már volt. Megváltozott az, ahogy az érzékeim működnek, radikálisan változott, hogy meddig tudok figyelni. A zene egyébként nagyon klasszikus kiút tud lenni ebből az egészből. Azt gondolom, hogy most nagyon el vagyunk veszve abban, amiben élünk, abban, hogy rengeteg párhuzamos valóság alakul ki egymás mellett, és azt is gondolom, hogy talán kevésbé leszünk majd elveszve pár év múlva, amikorra esetleg majd egy kicsit jobban megtanuljuk majd kezelni azt, ami körülöttünk van.
hvg.hu: Van a Platon Karataevnek külföldi élete is. Egyre többet koncerteztetek, turnéztatok Európában, sőt Európán túlra is eljutottatok. Hogy áll ez most?
B. G.: Kelet-európai együttesként mínusz ötről indultunk az európai piacon, most azt mondhatom, hogy nagyjából plusz egyen állunk. Nemrég leszerződtünk egy nemzetközi ügynökséggel, amelynek segítségével remélhetőleg más szintre tud emelkedni a külföldi jelenlétünk. A járvány természetesen nagyon keresztbe tett nekünk, rengeteg jó lehetőségtől estünk el, ráadásul ezeket a szálakat azóta sem tudtuk felvenni, mert nem tart még ott a nemzetközi zeneipar, hogy ilyen szinten újranyisson. Hendikep lehet, hogy magyar nyelvre váltottunk, ugyanakkor a legutóbbi német turnén olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy a magyar nyelvű dalok is rezonálnak a közönséggel, sőt, jobban is tetszettek nekik. Talán azért, mert a magyar nem köthető semmilyen nagy nyelvcsaládhoz, így azok számára, akiknek nincsen kötődése hozzá, egy izgalmas, új textúra, és ez a fajta egzotikum még jól is rímel a mi atmoszférikus zenénkre. Ha azt vesszük, hogy a Sigur Rós nemcsak izlandiul énekel, de egyenesen kitalált egy nem létező nyelvet az egyik lemezéhez, akkor azt gondolom, hogy érdemes futnunk egy kört külföldön a magyar nyelvű dalainkkal is. Most tavasszal lesz egy kéthetes európai turnénk, valamint fellépünk a hollandiai Roadburnön, ami egyfajta mérföldkő is számunkra, mivel ez az első nagypresztízsű nemzetközi fesztivál, amely meghívott minket.
hvg.hu: Mennyire segíti ezeket a törekvéseket a magyar zeneipari intézményrendszer?
B. G.: A már említett Izland jó minta lehetne arra, hogy lássuk, mitől tud egy kis ország rengeteg A listás zenei produkcióval előállni. A jelenlegi támogatási rendszer természetesen segíti a zenekarokat és nagyon fontos a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes – a magyar zeneipari exporttal foglalkozó szervezet – a szerk.) munkája, többek között nekik is köszönhető, hogy egyre kisebb a szakadék, de sajnos még mindig le vagyunk lemaradva a nyugati zeneipartól. Mindeközben azt érzem, hogy valamiért a döntéshozók még mindig nem ismerték fel annak a jelentőségét, hogy egy ország könnyűzenéje az országimázs egyik legfontosabb eleme lehet. Vannak olyan zenekaraink, előadóink, akik rangos fesztiválok nagyszínpadjain is megállnák a helyüket, ám nincs meg sem a megfelelő anyagi támogatás, sem a kellő kapcsolati tőke ahhoz, hogy eljussanak oda, külföldön még mindig teljesen más léptékben haladnak ezek a dolgok.
S. L.: Az egzotikumnak ismét nagy ereje van a popzenében. Dél-Afrikától Kamcsatkáig a világ különböző tájai termelik ki a maguk sikersztorijait, miközben azt érzem, hogy a mi kelet-európai térségünk nagyon nem jól teljesít ebben a konjunktúrában, nem tudja igazán érdekessé, eladhatóvá tenni magát, és nem tudja felmutatni a maga értékeit. Örülnék, ha ez meg tudna változni a közeljövőben.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
