El se tudtam képzelni, hogy a gyarmatosításról szóló történet ma is aktuális lehet
Csúnya történet A barbárokra várva című filmé: szupersztárokkal forgatták le, de mielőtt a mozikba kerülhetett volna az egyik főszereplőt, Johnny Deppet megvádolták, hogy különféle módokon bántalmazta a feleségét, így a film hosszú időre visszakerült a dobozba. Most viszont már elérhető a Netflixen. Az Oscar-díjas főszereplővel, Mark Rylance-szel és a film rendezőjével, Ciro Guerrával interjúztunk.
Amikor elkészítették A barbárokra várva című filmet, még úgy tűnt, könnyen a következő nagy szenzáció válhat belőle – de finoman fogalmazva sem így lett. Pedig tényleg minden adott volt hozzá: a forgatókönyv a Nobel-díjas író, J.M. Coetzee azonos című regénye alapján készült, ő maga írta filmre a saját sztoriját, a három főszereplő három csúcskategóriás sztár volt – a háromszoros Oscar-jelölt Johnny Depp, az Oscar-díjas Mark Rylance és az Alkonyat-filmek óta szupersztárnak számító Robert Pattinson –, a rendező pedig az a kolumbiai Ciro Guerra, aki a legjobb nemzetközi film Oscarjára jelölt A kígyó ölelését rendezte, de még az operatőr Chris Menges is két Oscar-díjjal a két kezében kopogtatott be a castingra. És ahogy azt kell, az egyik legfontosabb filmfesztiválon, Velencében mutatták be – aztán mégis ment az egész a levesbe.
Ugyanis Johnny Depp beperelte az egyik bulvárlapot, amiért az feleségverőnek nevezte őt, és mire A barbárokra várva elkészült, a bírósági tárgyalások során Johnny Depp és volt felesége, Amber Heard vallomásai olyan képet rajzoltak Deppről, ami azóta kiírta a világsztárt Hollywoodból. Ez a film is jó időre dobozba került, a magyar mozikban se mutatták be, de most hosszú várakozás után minden csinnadratta nélkül végül felkerült a Netflixre, így már nálunk is látható.
Mi még 2019-ben láttuk a filmet a Zürichi Filmfesztiválon, a világpremier után pár héttel, ekkor volt lehetőségünk interjút készíteni a film főszereplőjével, a Steven Spielberg Kémek hídja című filmjének mellékszerepéért Oscar-díjat kapó Mark Rylance-szel, és Ciro Guerrával, akinek ez volt az első angol nyelvű, nemzetközi sztárokkal forgatott filmje. Az időzítés miatt ekkor még mindenki azt hitte, egy egyszerű filmsiker-várományos műről van szó; az interjú még egy másik kor lenyomata. (Az interjú több nemzetközi újságíró részvételével készült, az alábbi szöveg az ő kérdéseiket is tartalmazza.)
A filmet a marokkói sivatagban forgatták. Mennyire voltak embert próbálóak a körülmények?
Mark Rylance: Hát, elég nagy volt a forróság, és néha kicsit sok volt a homokból, főleg az arcunkban. Persze, voltak ilyen nehézségek, de számomra a testi dolgok közül sokkal összetettebb kérdés volt a kapcsolatom a bennszülött lánnyal, akit a karakterem magához vesz: nagyon kényes ügy, hiszen a nyolcvanas évek óta rengeteget változott a világ, elég csak a #metoo-ra gondolni. Ha valami 1980-ban elfogadható volt is egy könyvben, ma már egész másként tekintünk a dolgokra.
Hogy egy korombeli, fehér gyarmatosító magához vesz egy fiatal őslakost, és egy ágyban alszik vele, sőt, a könyvben le is fekszenek egymással, az ma már teljesen máshogy hangzik, mint akkor.
És az sem mindegy, hogy könyvről vagy filmről van szó, hogy látod a képeket, vagy csak olvasol róluk. Egy regény leírásai kevésbé hoznak létre az agyunkba beégő képeket az abúzusról, a férfierővel való visszaélésről. Úgyhogy ezt a témát hihetetlen nagy körültekintéssel kezeltük a forgatáson, ahogy azt a nagyon bonyolult kérdést is, hogyan álljunk az én karakterem szexualitásához. Mindez sokkal több nehézséget okozott, mint a hőség vagy a homok. Hogyan lehet egyáltalán manapság egy ehhez hasonló történetben a tiszta és pozitív férfiszexualitást ábrázolni?
Ciro Guerra: Hamar eldöntöttük, hogy ebben el fogunk térni a könyvtől, mert a szexuális kapcsolat elvonta volna a figyelmet a lényegről, épp azért, amiről Mark beszél. A filmekben jelenlévő szexualitás ma már olyan, túlzottan is nagyra nőtt téma, ami egy pillanat alatt elvon minden levegőt a moziteremből.
A barbárokra várva története |
A film – és J.M. Coetzee azonos című, 1980-as regénye – egy fiktív birodalom határvidékén, egy erődvárosban játszódik, amelynek unalmas hétköznapjai egy bíró (Mark Rylance) vezetése alatt telnek. Egy napon viszont beállít a fővárosból Joll ezredes (Johnny Depp), és azt állítja, a határon túl élő bennszülöttek, a „barbárok” támadásra készülnek, noha a városkában ennek soha senki jelét nem látta, a bennszülöttek mindig is békésen éldegéltek a falak túloldalán. Joll viszont a városba hoz több bennszülöttet, kínzással vallomásokat csikar ki belőlük, hogy bizonyítsa, a barbároktól igenis tartani kell, többüket halálra is kínozza. A bíró magához veszi az egyik, a kínzást túlélő lányt, és különös viszonyba kezd vele – ez vezet el ahhoz, hogy Joll az ellenségének kiáltsa ki őt is, és a dolgok egyre inkább eldurvuljanak. |
Mark, ön hogyan látja a kapcsolatot a bíró és a lány között? Mintha a férfi a nő megmentőjeként, sőt megváltójaként akarna tetszelegni.
M. R.: Pontosan így gondolom én is: krisztusi gesztus ez. És ott van benne annak a felismerése is, hogy ha valaki jót akar tenni, és megment valakit, az lehet, hogy hatalmat is ad a másik felett. Vajon mennyi ebben a védelmezés és az intimitás, és mennyi a hatalom? Gondoljon csak bele: miért is nem szerez a lánynak saját lakást? Vagy legalább egy saját hálószobát, de legalábbis egy saját ágyat. Rengeteg lehetősége lenne úgy segítenie, hogy közben ne kompromittálja ennyire a lányt. Mégis úgy faggatja a megkínzatásáról, hogy az maga is szinte kínzással ér fel, de közben azt hiszi, hogy mivel az ő motivációi mások, ez rendben van. De valójában hihetetlen nagy hatalma van valaki felett, aki egy kínzás túlélője. A gyarmatosítás során sokszor megtörtént például, hogy magukat nagyon jó szándékúnak gondoló emberek mentek el az őslakosokhoz, és azt gondolták, mennyire csodálatos dolog lenne elvenni a gyerekeiket, és elvinni őket, hogy tanulhassanak. Rengeteg kegyetlenség köszönhető az ilyen jószándéknak.
A férfiszexualitás megjelenítése volt a legnehezebb a bíró karakterének megformálásában?
M. R.: A film során a karakteremnek rá kell döbbennie, hogy hiába tartotta magát valamilyen fajta embernek, valójában nem olyan, sőt, azzal is szembe kell néznie, hogy talán olyan embertípus, akit mélyen megvet, vagy épp ugyanolyan, mint aki ellen küzd. Ez az ember folyamatosan azzal szembesül, hogy ha megnyílik számára egy ajtó, azon belépve valami egészen mással szembesül, mint amire valaha is számított volna. Ez az igazán nehéz a színészetben: az ártatlanság. Hogy mindennek úgy kell tűnnie, mintha életedben először történne meg veled, mintha soha nem is tervezted volna, nemhogy előre le lett volna írva. Minden egyes alkalommal, amikor újra és újra fel kell venni ugyanazt a jelenetet. Ennél semmi sem nehezebb feladat.
Említették, hogy ma már nem lehet ugyanazt vászonra vinni, amit 1980-ban még talán lehetett volna. Jónak tartják ezt a fajta változást, vagy úgy érzik, túlzottan megköti a kezüket?
M. R.: Én jónak tartom. A férfiak és nők közti egyenlőtlenségek, a férfidominancia olyan egészségtelen társadalmat okoz, és olyan módon billenti el az egyensúlyt, ami nem szolgálja az emberiséget, sőt, igazából nem szolgál semmit a világon. Ha a hamis alapokra épült társadalom változni kezd, azt én csak támogatni tudom. És igen, a jelenkor sok kihívást tartogat a férfiak számára, nehéz megtalálni a helyünket, nem könnyű jó irányba változni, vagy akár jól érezni magunkat abban a bőrben, amit a változások révén növesztünk.
De nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy most közel sem olyan nehéz a férfiaknak, mint amilyen nehéz a nőknek volt több ezer éven keresztül.
A folyamat természetszerűen sok dühhel, haraggal és gyásszal jár, amit jó is, ha kiadnak magukból azok a nők, akiket eddig elnyomtak vagy elhallgattattak. Az ebből származó energia pedig ott van minden olyan történetben, ami mélyen, és nem csak a felszínen akarja körüljárni ezeket a témákat.
C. G.: Szerintem is pozitív változásról van szó. Sokat beszéltünk erről a forgatáson résztvevő nőkkel: ők is meghallgatják egymást, és most már mi is jobban meghalljuk őket. Persze, a változás során követnek el hibákat, felmerülnek nehézségek, de ez az evolúció természetes velejárója.
A film a magyar nézőknek talán kevésbé a gyarmatosítást, inkább a menekültkérdést juttatja az eszébe, hiszen nálunk épp úgy uszítottak a menekültek ellen, ahogyan a filmben a „barbárok” ellen: „Vigyázzatok, mert jönnek, és bajt hoznak rátok!”
C. G.: A forgatókönyv már húsz éve elkészült, és hogy őszinte legyek, számomra a rég letűnt korok allegóriájának tűnt, el sem tudtam képzelni, hogy ezek az események ne a múlt részei legyenek. Aztán amikor elkezdtük a forgatást, már a legelső nap felmerült, hogy a regényben leírtak mennyire összecsengenek Donald Trump szólamaival Mexikóról. Szóval igen, elég sok téma eszünkbe juthat miatta, de ezek közül én Irak és Afganisztán megszállását éreztem a legpontosabb párhuzamnak. Mindenesetre nehéz olyan pillanatot találni a világtörténelemben, amire ne lehetne azt mondani, az hasonló elvek alapján működött, mint amiket Coetzee leírt.
M. R.: A történet lényege, hogy hogyan keltenek félelmet a „mások” ellen, hogy ültetik el bennünk azt a gondolatot, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint ők, mi emberiek vagyunk, ők pedig barbárok, szinte nem is emberek. Ez a gondolat rengeteg formában testet ölthet.
C. G.: Adhatunk sokféle nevet ezeknek a „másoknak”, és a történelem során adtak is nem egyet: kommunista, terrorista, migráns…
Mintha képtelenek lennénk tanulni a hibáinkból.
C. G.: Nem hiszem, hogy képtelenek vagyunk rá, de az ilyesfajta politikusok egyik legfontosabb fegyvere, hogy megpróbálják eltörölni vagy átírni a múltat. Ezt is ezerszer láttuk: a múlt törékeny, könnyű megrongálni.
Kolumbiában sem ismeretlenek azok a folyamatok, amelyekről beszélünk. Ciro, erről is akart beszélni a filmmel?
C. G.: Én leginkább azzal láttam párhuzamot, ahogyan a félkatonai szervezetek működtek Kolumbiában a 90-es években, ahogyan a fegyveresek megszállták a fegyvertelen civilek által lakott területeket, arra hivatkozva, hogy kommunistákat keresnek. Akkor épp a kommunisták voltak a „mások”, akiktől meg akartak szabadulni, és akik az állításuk szerint barbárokként viselkedtek. Velem általában úgy van, hogy ha valami mélyen birizgál, eleinte nem is tudom, mi az. Most is így volt: csak amikor megláttam a jelmezeket, akkor esett le, hogy hát persze, ez az egész olyan, mint a kolumbiai helyzet volt. Hátborzongató volt, amikor először megláttam jelmezben Johnny Deppet: pont olyan volt, mint ők.
M. R.: Komolyan? És a kolumbiai paramilitáris szervezetek emberei is ennyire megszállottan álltak az egyenruhákhoz és a műveltség látszatához?
C. G.: Igen, sőt, némelyikük még a kolumbiai kongresszusig is eljutott, ahol beszédeket mondtak a maguk dizájnerruháiban – hiszen addigra meggazdagodtak. És ott aztán elmondhatták, mennyire fontos volt, hogy megtegyék, amit megtettek. Hihetetlenül félelmetes volt.
Milyen volt együtt dolgozni Johnny Depp-pel?
M. R.: Nagyszerű! Tényleg remek. Korábban sosem találkoztunk; elbűvölő volt, és nagyon barátságos, a kamera előtt pedig hihetetlenül jelen volt, fókuszált volt és pontos. Csodálatos ilyen emberrel dolgozni. Ugyanakkor úgy éreztem, rendkívül sebezhető is; van benne valami, ami ezt sugallja, és amitől érződött, hogy a karaktere sem egyszerűen a hatalmi gépezet egy fogaskereke, de valami zajlik őbenne is. Hogy nem egyszerűen egy idióta, de neki is megvan a maga története.
C. G.: Igen, csodás volt Johnnyval dolgozni.
Mark, gondolta volna, hogy egy filmben egyszer ön lesz a nagyobb sztár, mint Johnny Depp vagy az Alkonyat-filmek főszereplője, Robert Pattinson? Most tulajdonképpen ez a helyzet, hiszen ön az egyetlen Oscar-díjas színész a filmben, és ön az abszolút főszereplő.
M. R.: Nem hiszem, hogy valaha is nagyobb sztár lesz belőlem Johnny Deppnél. Robert pedig még nagyon fiatal, sok minden vár még rá a pályáján. Sőt, nem is tudom, lesznek-e még a jövőben akkora sztárok, mint Johnny Depp, Brad Pitt vagy a többiek, mert nem vagyok benne biztos, hogy a ma ismert stúdiórendszernek még sok ideje van hátra. Ma már sokkal több szereplője van a filmiparnak, és ez nagyszerű: rengeteg a jó fiatal színész és színésznő, a több leforgatott filmben pedig több ember juthat lehetőséghez, mint amit valaha is gondoltunk volna. A nagy sztárok korának talán leáldozott.
De a kérdésére válaszolva, sosem gondoltam volna, hogy valaha olyan sztárok mellett fogok játszani, mint Johnny Depp, mégis engem neveznek majd a film főszereplőjének. Elég meglepő!
Viszont szerintem ez a folyamat még az Oscar-díj előtt elkezdődött: nem érzem, hogy az Oscar olyan nagy mértékben befolyásolta volna a pályafutásomat. Ami befolyásolta, az az volt, hogy játszhattam a Kémek hídjában. A filmiparban nem az számít, hogy megkapod-e a nagy díjakat, hanem hogy játszhatsz-e a legjobb filmekben. A díj legfeljebb felhívja a figyelmet ezekre. A munka számít, nem a díj – a díj csak ezt ünnepli meg.
C. G.: Sem Johhny, sem a többiek nem gondolkodtak így: egyszerűen el akarták játszani a szerepüket, el akarták mondani ezt a történetet. Az egójukat és a sztárságukat pedig a forgatáson kívül hagyták.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
