A vasárnap elhunyt Tamás Gáspár Miklós Nádor utcai otthona hamarosan emléktáblát kap – jelentette be Kovács Alex Gábor, az V. kerület Tiéd a Belváros nevű ellenzéki frakciójának vezetője csütörtökön a Facebookon.
Az emléktábla kihelyezését az ellenzéki frakció kezdeményezte, de Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester, illetve a képviselő-testület többi tagja is támogatta és megszavazta. Sőt, ezt a megemlékező gesztust támogatta többek között a XXI. Század Társaság, a Bibó István Közéleti Társaság, a Belvárosi Szabadegyetem Egyesület, Csárdi Antal, Belváros-Lipótváros országgyűlési képviselője, valamint Hajdu Tibor történész is.
A filozófus-közíró, egykori rendszerváltó politikus, a HVG rendszeres szerzője hosszú betegség után hunyt el, a nyilvános temetését január 31-én tartják a budapesti Farkasréti temetőben. A hvg360-on Hont András emlékezett rá:
Hont András: TGM meghalt
s csak azért nem sorolhatjuk, hogy mi minden száll vele a sírba, mert ha őszinték vagyunk magunkhoz és hozzá, akkor pontosan tudjuk, hogy a rengeteg dolog közül, amely életében foglalkoztatta, oly sok minden évtizedek óta halott. Írásai egy jelentős részében letűnt eszmék, elmúlt világok, elpárolgott érzelmek, felszívódott hangulatok, feledésbe merült szereplők néhol szomorkás, néhol pajkos, de idealizálástól és nosztalgikus sóhajoktól mentes krónikása.