„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az új Nemzeti Galéria építésének pályázatára öt építőipari cég adott be pályázatot, a projekt megkezdéséről tavasszal dönthet a kormány – mondta Baán László, aki a múzeum idei kiállítási tervét is ismertette.
Nemsokára hozzákezdenek a Városligeti fasorban található, a Fotográfiai Múzeumnak helyet adó villa átépítéséhez, és jövő tavaszra megnyílik a múzeum – mondta el Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója egy sajtóbeszélgetésen. A Magyar Fotográfiai Múzeum jelenleg Kecskeméten őrzött anyaga korábban az OTP-hez került, pontosabban az azt őrző alapítvány tulajdonosi jogai kerültek a bankhoz. Ám mára az anyag átkerült a magyar államhoz.
Az épülő múzeum a Szépművészeti Múzeum tagintézménye lesz. Állandó és időszaki kiállításokon mutatják be a magyar fotóművészet múltját, és a kortárs alkotókat. Autentikus helyre kerül a gyűjtemény, hiszen Klösz Györgynek, a magyar fotográfia egyik kiemelkedő alakjának egykori villáját és fotográfiai műhelyét vették meg erre a célra. Méghozzá Szabó Andrástól, a Resonator Kft. tulajdonosától, aki a szomszédos épületben, a Kőrössy-villában rendezte be saját Zsolnay-kollekcióját bemutató magánmúzeumát. Klösz villáját teljesen átalakították a háború után, itt működött ugyanis az Offset és Játékkártya Nyomda. Ez azonban nem olyan nagy baj, hiszen ez az „ipari épület” teherbíró födémjeivel, nagy tereivel, és belmagasságával alkalmasabb múzeumnak.
Az is kiderült, hogy a Nemzeti Galéria ősszel kiírt építésének közbeszerzési pályázatára öt építőipari cég adott be pályázatot, az építkezés megkezdéséről tavasszal dönthet a kormány. Baán László hozzátette, hogy három év alatt fel lehet építeni a Pritzker-díjas SANAA tervezte épületet a Városligetben, és egy év kell a kollekció költöztetéshez. Az új múzeum a magyar és nemzetközi modern művészetet mutatná be, a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti anyagából. Csakhogy a Szépművészeti XX. századi kollekciója meglehetősen hiányos, ezért Baán László azt tervezi, hogy egy vagy két nemzetközi magángyűjteményt próbál megszerezni. „Először tartós letétként, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a nagy gyűjtemények előbb-utóbb múzeumba kerülnek.”
Baán László azt is elmondta, hogy az elmúlt két évben több mint ötmilliárd forint értékben csaknem ezer új műtárgy került a Szépművészeti Múzeum állományába. Az új szerzemények − a műtárgyak száma és értéke tekintetében is – fele-fele arányban vásárlás, illetve ajándékozás útján kerültek a gyűjteménybe. A vásárlások során többek között El Greco, Juan de Zurbarán, Vaszilij Kandinszkij, Joan Miró, valamint Mányoki Ádám, Szobotka Imre, Szőnyi István, Victor Vasarely, Lakner László, ajándékozás révén pedig Georg Baselitz, Hantaï Simon, Lucien Hervé és Vera Molnar kiemelkedő alkotásaival gazdagodott a múzeum.
Baán elmondta azt is, hogy a MOL-Új Európa Alapítványtól megvásárolták El Greco Gonzaga Szent Alajos képmását, amelyet annak idején a Christie’s aukciósház árverésén vettek meg 3,6 millió dollárért, és a Szépművészeti Múzeumban helyezték el letétként. Ám Baán szerint fontos, hogy a mű ne csak letétként legyen náluk, hanem a múzeum gyűjteményébe kerüljön. A célja ugyanis az, hogy Európa legnagyobb El Greco-kollekciója legyen a Szépművészetié, és ehhez már „csak” négy további festményt kellene birtokolnia az eddigi nyolc mellé a spanyol festőtől. Mint kiderült, valóban keresik is az eladó El Grecókat.
Baán László az idei kiállításokat is ismeretette. A Szépművészeti Múzeum idei legfontosabb tárlata november 27-én nyílik, ekkor érkezik Magyarországra a kínai terrakotta hadsereg tíz eredeti katonája, és több mint százötven más, korabeli műtárgy. A tárlathoz A Nagy Falon innen és túl címmel a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum készít kísérő tárlatot, ahol az ázsiai hunokhoz – akik ellen a Nagy Fal épült – kapcsolódó emlékeket mutatják be. A Kárpát-medence régészeti anyaga számos kapcsolódási pontot kínált ugyanis a Nagy Fal mentén előkerült tárgyakhoz.
Április 9-én nyílik az M S mester és kora című kiállítás, amely nemcsak az életművet mutatja be, hanem kísérletet tesz arra is, hogy feloldja a festő enigmatikus monogramját. Ősszel William Blake munkássága előtt tiszteleg a múzeum a londoni Tate-el együttműködésben létrehozott tárlattal. A kiállítás érdekessége, hogy Kondor Béla festményeit állítják párhuzamba az angol festő műveivel.
Árnyék nélkül címmel az elfeledett Czimra Gyula (1901–1966) életmű-kiállítása nyílik május 15-én. Czimra Gyula életműve alig háromszáz műre tehető, melyből a nagyszabású kiállításon, csaknem száznyolcvan művet láthat a közönség. 2025 őszén a magyar művészet egyik nagy mestere, Fényes Adolf műveiből mutat be válogatást a Magyar Nemzeti Galéria. A művész halálának 80. évfordulóján megrendezett kamarakiállítás a festő jellegzetes korszakából származó remek. művekkel ad ízelítőt Fényes Adolf stilárisan sokszínű és témájában rendkívül változatos életművéből.
A száznegyven éve született Tihanyi Lajos novemberben nyíló életmű-kiállításán a művész legfontosabb festményeit és grafikáit, valamint hagyatéki tárgyait láthatja a közönség. Tihanyi művei az 1970-es évekig szinte csak fekete-fehér reprodukciókról voltak ismertek, az életmű legnagyobb részét a művész barátai – Brassaï, Jacques de la Frégonniére és Preisz Marton Ervin – őrizték meg a második világháború alatt, majd a magyar államnak adományozták. A hagyaték ötvenöt évvel ezelőtt kalandos úton került Magyarországra. A fordulatos történettel is megismerkedhetnek a látogatók a tárlaton.
A napokban nyílt a világ egyik legemblematikusabb múzeumépületében, a bilbaói Guggenheim múzeumban gazdag válogatás a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményének legjelesebb darabjaiból.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.