Dupla CD-vel robbant a PASO, Bartóknak is benne van a keze

Negyedik stúdióalbumát dupla CD-n, kétféle stílusban készítette el a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO); a most megjelent Lovemonster, valamint Lost in Space című anyagokról KRSA (Tóth Kristóf), a csapat énekese beszélt az MTI-nek.




Tehetségkutatót indít a Duna TV

Fölszállott a páva címmel népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt indít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal és a Duna Televízióval közösen a Hagyományok Háza.






A Hatvany-család eltűnt gyűjteményét rejtheti az Érchegység

Expedíció indult a második világháború utolsó hónapjaiban Budapestről eltűnt legendás Hatvany-gyűjtemény felkutatására a németországi Érchegységbe, a Monet-, Cézanne- és Manet-képeket is tartalmazó kollekcióból több száz műtárgy még az idén előkerülhet - mondta Burkhart List, az expedíció vezetője kedden.



Újabb művész távozik az Új Színházból

Elhagyja az Új Színház társulatát Hirtling István. A Blikk információi szerint az 54 éves színművész a fehérvári Vörösmarty Színház társulatát erősíti a következő színházi szezontól.








Megszületett az első bolgár-magyar plágiumregény

Ha valakinek megtetszik valami, ami nem az övé, ám nagyon vágyik rá, három dolgot tehet: lemond róla, kölcsönkéri vagy ellopja. Az írott eredeti eltulajdonítását plágiumnak hívják, és jogtalan használója a megvetés mellett arra is számíthat, hogy a másolattal kiírja magát az irodalmi kulisszából. Ám mi a helyzet akkor, ha valaki nemcsak plagizál, hanem arra még a mű megjelenése előtt felhívja a figyelmet? Gerlóczy Márton itt megteszi.