szerző:
Lukács Andrea
Tetszett a cikk?

Árpa Attila megírta második könyvét, az elsőt még nagyon régen, nagyon rosszul, ezt három fokkal jobban. Vérzik és verejtékezik benne a főhős, és öl is, de jóképű és szerelmes. Ezért szeretjük. Árpát is.

Levi egyenlő Árpa. A jóképű főhős, aki azért elég pofátlan ahhoz, hogy bárkit „megcsináljon” csupa szenvedélyből. Aki azért jó marad, még ha le is fejez, vagy halálra ver egy-egy rosszfiút. Mert a rosszakat szabad, főleg, ha nem olyan szépek, mint ő. És még szerelmes is, ezért lesz ő jobb, mint a többi. És mert a nő egy angyal. Levinek – és Árpának -  vannak érzései és erkölcsei, de elég kemény ahhoz, hogy megmutassa ennek a csúnya világnak. Vagyis annak: telis-tele még csúnyább oroszokkal, románokkal, romákkal és magyarokkal. Az olajszőkítés korában, melyben az Aranykéz utcai robbantás csupán egy halvány melír volt.

Árpa Attila Holtomiglan című regénye nem szépirodalom. Ezt szerencsére maga is leszögezte, amikor felhívott miatta. Aztán az is kiderült, hogy nem is dokumentumkönyv, bár a valóságalapja ott rejlik, ahol az olajbizottság is megcsömörlött. Reality-ponyvának lehetne talán nevezni, főleg mert már rég tisztában vagyunk azzal, hogy a valóságshow-knak is annyi közük van a realitáshoz, amennyire azt a szerkesztők akarják.

Árpa Attila
TV2

Fejlődőképes. Puzsér Róbert így jellemezte a könyvbemutatón, és meglepő visszafogottsággal csinálta azt Árpával, amihez szombat esténként azért jóval morcosabban összerántja a szemöldökét: a Csillag születikben. De ott azért fizetik. „Nobel-díjra nincs esélye, de egy jó hangulatú korrajz” – ezt mondta sztriptízbár egyik rúdja mellett, a regény egyik akárhelyszínén Puzsér. „Imponáló az erőszakos cselekmények száma és leírása, a szerteágazó szálak nem is olyan kuszák, a végén minden összeér” – fűzi hozzá.

Lehetséges, de addig majdnem négyszáz oldalt el kell olvasni.  Bár a 35. oldalnál valóban megenyhül az ember, amikor a fejezetet ezzel a mondattal kezdi a szerző: Túl sok a szereplő. Ennyi. Tudtuk, hogy követhetetlen lesz, hogy összevissza fogjuk kapkodni a fejünket. Árpa pedig folyamatosan ezt csinálja, megenyhíti az embert, és a sok sallang, meg giccs között azért vannak szellemes kiszólások, néhány eltalált gondolat, és kellő mennyiségű önirónia. Aztán akkor is legyint egyet az olvasó – legalábbis a női – ha megfordítja a könyvet és rámosolyog a hátlapról a jóképű író, aki volt már sok minden előtte - kreatív producer, énekes, Való Világ-feltaláló, és még mindig az: műsorvezető, producer, rendező, színész.

Állítólag nem önszántából fogott neki az írásnak, hanem a kiadó kérte fel. Ez megmagyarázza a legtöbb sallangot, meg azt a sete-suta szerelmi szálat, amivel vélhetőleg ugyanazokat a női olvasókat akarják behúzni, akik megfordították a könyvet: „a két fiatal csak egymást nézte, ebben a pillanatban semmi más nem létezett számukra ezen a világon”.

Vannak ennél lehengerlőbb sorai is a műnek, amiből remélhetőleg készül majd egy film. Mert akkor az sokkal, de sokkal jobb lesz.  A trailer, azaz vírusfilm már van hozzá, a kép és hang pedig ehhez a témához: az alvilág -  ebben a környezetben nem másoké, hanem mienk - nagyon hatásos. És akkor a gyorsan mozgó, kesze-kusza szálakhoz lesznek pörgős vágóképek, az olykor esetlen leírások helyett pedig meggyőző színészi játék.

A „barnáskék Duna felszíne fodrozódott az erős széltől, és a nap fényesre nyalta a budapesti háztetőket” is jobban mutat majd egy rövid lánchidas snittben, ahogy Levi – a főhős – ruhájába ivódott vér súlya sem lesz olyan nehézkes.  És azt sem kell majd olvasni, hogy „Levi megdöbbent. De nagyon”, hanem majd ott áll egy véres ásóval egy jóképű színész, és nagyon megdöbbenve tekint a megtestesült angyalra.

Árpa Attila egy zakkant filmbuzi, ezt már Réz András mondta a másik rúd mellett Puzsér szomszédságában. Be is bizonyosodik, az új könyvespolci zsánert feltaláló, dilettáns multitálentum túlírt forgatókönyvéből, melyben visszaköszön az utóbbi harminc év összes lövöldözős, maffiafőnökös, leszámolós, mátrixos tehát Bruce Willis-es, Robert De Nirós, de még talán Jean-Claude Van Damme-os mozija is, hitelesítve a kor - 1998 - fenoménjaival: így a Szeretni valakit, valamiért a lefejezésnél, a Rhythm is a dancer a diszkós üldözésnél fokozza, vagy oldja - ki hogy áll Cipővel és a Snappel - a feszültséget. Vannak azért előnyei is az írott, hangtompított szónak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!