Zene kávéhoz: Anima Sound System - '68
Emlékszünk még, ugye?
Szeptember végétől havonta egy-egy napra gyermek- és ifjúsági adóvá alakul az m2: az első Csudaszombaton, szeptember 24-én a magyar dráma napja alkalmából a színházé lesz a főszerep.
MTI
31 év után feloszlik az amerikai rockzenekar, amit a honlapjukon jelentettek be - írja a Lángoló Gitárok blog.
hvg.hu
Kakukkos óra beépített kamerával, hangszóróba épített kamera, hasábrádió – csak néhány azok közül az eszközök közül, amelyeket a politikai rendőrség, illetve a Belügyminisztérium ügynökei használtak munkájuk során a második világháború utáni időszaktól kezdve egészen a rendszerváltásig. Vannak, akik szerint „amíg a III/III-as ügynökök által hátrahagyott furunkulust ki nem nyomjuk, nem lesz demokrácia Magyarországon”.
hvg.hu
Újra botrány tört ki Nyikita Mihalkov körül: ezúttal azért, mert Citadella című filmjét jelölte az illetékes bizottság az Oscar-díjra, egyebek között Andrej Zvjagincev rendező Jelena című filmjével és Alekszandr Szokurov Velencében fődíjjal elismert alkotásával, a Fausttal szemben előnyben részesítve a művet.
MTI
Hozzájuthatnak a februárban elkülönített 70 millió forintos támogatáshoz a fővárosi művészmozik, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntött az összeg felosztásáról.
MTI
Huszadik születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában ünnepli a Quimby. A népszerű alternatív zenekar a november 12-i eseményen sok régi dalt eljátszik, de Kiss Tibor frontember szerdán azt mondta, nem a múltidézés lesz a jellemző.
MTI
David Hallberg személyében első ízben amerikai szólótáncost szerződtetett balettjéhez a moszkvai Nagyszínház - adta hírül szerdán a Bolsoj forrásaira hivatkozva a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
MTI
Jó hír mindenkinek! Yondeboi az új megjelenésre váró lemezéről a "Come On Progeny"c.
life-style.hu
A Ludwig Múzeum hatalmas sikerű kiállítása szeptember 25-ig tart nyitva, aki még nem látta, kapkodja a kis lábait...
life-style.hu
Közszolgáltatási szerződés kötésével, támogatás nyújtásával segíti az Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvány (Merlin Színház) művészeti tevékenységét a Fővárosi Önkormányzat a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén született döntés értelmében.
MTI
A szegedi kutatásokat és tudományos eredményeket mutatják majd be abban az új kulturális és közművelődési intézményben, amelyet kétmilliárd forintból építenek fel 2012 őszére.
MTI
A Nobel-díjas Kertész Imre 2001 és 2003 között írt naplóját adja ki a Magvető Kiadó, a Mentés másként című 240 oldalas kötet pénteken kerül a boltokba.
MTI
A nagysikerű Trónok harca című sorozat alapjául szolgáló regényciklus szerzője tizedikként csatlakozott azon írók sorába, akik már több mint egymillió Kindle e-könyvet adtak el - olvasható a Könyves blogon.
hvg.hu
Napok alatt elfogyott a teheráni könyvesboltok polcairól Gabriel García Márquez „Egy emberrablás története” című műve, miután az ellenzék vezetője megjegyezte, hogy a könyv tökéletesen visszaadja házi őrizete alatt eddig átélt élményeit.
MTI
Petőfi Sándor Az apostol c. elbeszélő költeményének kalandos sorsa kulcsfontosságú volt a költő megítélésében, kanonizálásában, sőt irodalmunk egész fejlődéstörténetében. Ha a művet a kortársak időben megismerik, nem alakulhattak volna ki a Petőfi-kultusz mitikus ideálképei – állítja Margócsy István irodalomtörténész.
Zádori Zsolt
Lucie Thomas és Thibault Zimmermann, avagy a francia Zim & Zou páros mindenféle színes-szagos grafikai...
life-style.hu
A Zöld Pardon vezetősége szerint nem lenne jó megoldás a szórakozóhely elköltöztetése a Rákóczi hídhoz, azaz korábbi nevén a Lágymányosi hídhoz.
MTI
Természetes illóolaj-keveréket tartalmazó aromaterápiás eszközt fejlesztett ki a Téreltérítés munkacsoport az úgynevezett múzeumi betegség szindróma ellen. Az Aromaguide-ot keddtől szombatig próbálhatják ki a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum látogatói.
MTI
Az opera alapvetően tömegszórakoztató műfaj – állítja a 48 éves Marcello Giordani, a New York-i Metropolitan jövő héten Magyarországon is dalra fakadó tenor-sztárja, aki a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta: a konzervatív amerikai publikumot tartja a klasszikus operajátszás életben tartójának.
unknown