Magyarországon is megtekinthető a CERN vándorkiállítása

Budapesten és Debrecenben láthatjuk néhány napig a “The Large Hadron Collider – entering a New Era of Fundamental Science” című kiállítást, amely a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, a Nagy Hadronütköztetőt mutatja be - olvasható a CERNblogon.


A Filmintézetbe olvasztanák a digitális archívumot

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) létrehozásáról szóló képviselői önálló indítványt nyújtott be hétfőn a parlamentnek L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament kulturális bizottságának elnöke.


Filmpark-látogatóközpont nyílik az Etyeken

Filmpark-látogatóközpont nyílik júniusban az etyeki Korda Stúdióban európai uniós támogatással, a létesítmény vendégei beleshetnek majd a filmes kulisszatitkokba, interaktív filmforgatáson és stúdiótúrákon vehetnek részt.



A Thor diadalmaskodott a hétvégén

Lendületes, 66 millió dolláros (12,1 milliárd forintos) premier hétvégével kezdte a nyári moziszezont a Thor című háromdimenziós akciófilm Észak-Amerikában.


A Pál Adrienn kapta a Filmszemle fődíját

Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át. A legjobb kisjátékfilm Till Attila Csicskája lett.


Lehúzta az ismeretterjesztő filmeket a szemlezsűri

Sokszínű és sokrétű témaválasztás, de hibákkal tűzdelt megvalósítás jellemezte a 42. Magyar Filmszemle tudományos és ismeretterjesztő alkotásokat felvonultató mezőnyébe nevezett és beválogatott alkotásokat - értékelt a zsűri vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban.


A kolontári dokumentumfilmeket hiányolták a Filmszemlén

A dokumentumfilmeket sújtó pénztelenség, az elmaradt háttérmunka és a társadalmat érintő fontos kérdések hiánya hagyta rajta nyomát a 42. Magyar Filmszemlére nevezett és beválogatott dokumentumfilmeken - értékeltek a zsűri és az előzsűri tagjai vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Lányi András író, a zsűri elnöke azt a kérdést vetette, fel hogy miért nem járt például kamera Kolontáron vagy Devecseren, miért nem készült film a településeket sújtó vörösiszap-katasztrófáról.



A Szabó család Szentendrén

A lángos – talán ez az utolsó, ami megmaradt Szentendrén az 1960-as évekből. Legalábbis ez az egyetlen olyan kiállítási tárgy a Szentendre a Kádár-korban című tárlaton – az egykori kerthelyiségek átmentett fémasztalán árválkodva –, amely ma is fellelhető a kisvárosban.




Nős kerékpárbajnokba volt szerelmes Edith Piaf

Franciaországban kiadták Edith Piaf szerelmes leveleit, amelyeket Louis Gérardin kerékpáros bajnokhoz írt. Kedvenc énekesnőjük jobbára kudarcos szerelmi történeteire legalább annyira emlékeznek a franciák, mint sanzonjainak megrázó szövegeire és dallamaira.


Szalay Péter: üggyé lehet tenni a dokumentumfilmet

Üggyé lehet tenni a dokumentumfilmet - hangsúlyozta Szalay Péter rendező, Balázs Béla-díjas művész, aki Szekondlájf című alkotásával szerepel a 42. Magyar Filmszemle dokumentumfilmes versenyprogramjában.


Önálló szekcióban mutatkoztak be az animációk a filmszemlén

Örvendetes, hogy immár önálló szekcióban indulhattak a Magyar Filmszemlén az animációs filmek, de igazán nagy mű ezúttal nem mutatkozott be - állapította meg a filmszemle kísérőprogramjaként megtartott szombati szakmai tanácskozásán az animációs zsűri.


A Sziget a világ top 10 fesztiválja között

A fesztiválszezon közeledtével a Cheapflights amerikai internetes utazási oldal is összeállította tízes listáját a világ könnyűzenei rendezvényeiről. A rock-, pop-, dzsessz- és elektronikus zenei fesztiválokat is felvonultató válogatásban a Sziget a hatodik helyen szerepel.


Vajna: a filmalap nem szól bele az alkotói munkába

A Magyar Nemzeti Filmalap nem szól bele az alkotói munkába, sokkal inkább a kereteket akarja biztosítani - fogalmazott Andrew G. Vajna, a filmszakma megújulásáért felelős kormánybiztos a 42. Magyar Filmszemle szakmai fórumán az Uránia Nemzeti Filmszínházban szombaton.


Nyolcszázmillió dollár adomány egy amerikai múzeumnak

Összesen 800 millió dollárt (több mint 145 milliárd forintot) adományozott egy arkansasi múzeumnak Sam Waltonnak, a Wal-Mart alapítójának családja. A New York Times című lap szerint ez a legnagyobb adományozott összeg, amelyet valaha amerikai művészeti múzeum kapott.