"Úgy működik, mint a Photoshop, csak szteroid van mögötte" – videó

Mivel a rendszerváltás előtt itt készült számos kínai és magyar propagandafilm, illetve korabeli filmhíradó, ezért kiemelt védelemben részesült a Magyar Filmlabor, a legenda szerint legalábbis. Különös, hogy a keresőket böngészve egyáltalán nem találni olyan leírást, amely a történetét foglalná össze. Talán ez is egyike azoknak az okoknak, ami miatt legendák övezik ezt az épületet.




Leszbikus csók a vámpírok ellen

A huszadik MTV Movie Awardson az Alkonyat tarolhatja a legtöbb arany pattogatott kukoricát, de az Eredet, a Harry Potter, a Fekete hattyú és A közösségi háló című film is versenyben van a tinik ízlésére szabott filmdíjért. Íme a jelöltek.



Megkezdődött a 42. filmszemle

Ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette csütörtök este a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban a 42. Magyar Filmszemle.


Lemondott Bauer István

Lemondott Bauer István, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke; a festőművész május 3-i hatállyal távozott tisztségéből.


POSZT: elmarad az East-koncert

Pénzügyi okok miatt elmarad az East együttes június közepére tervezett és a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) kiemelt off-programjai közé sorolt koncertje a baranyai megyeszékhelyen.



Megjelent a Műértő májusi száma

Mladen Stilinovic a Ludwig Múzeumban, Hirosimától Fukusimáig: művészet az életért, Bukta Imre kiállítása és kurzus a szocreálról. Mindez és sok minden más a Műértő májusi számában.


A 70 év felettiek is fizethetnek majd a múzeumokban

Június végétől szűkülhet a múzeumi kiállításokat ingyenesen, illetve kedvezményes jeggyel látogatók köre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szerint ugyanis a hatályos rendelet indokolatlanul széles körben állapítja meg, ki részesülhet múzeumi kedvezményben. A 70 év felettiek kikerülhetnek az ingyenesen látogatók köréből, a tárca ugyanakkor bevezetne új, családi kedvezményt.


Videó: Való Világ rapben

A villalakókat és a nézőiket is kifigurázzák azok az ózdi roma fiatalok, akik a Hétes-telepi alkotóházban forgattak klipet rapszámukhoz.



Uniós támogatással turisztikai fejlesztések Gorsiumban

Európai uniós támogatással valósítanak meg több, a régészeti park vonzerejét növelő turisztikai célú fejlesztést a táci Gorsiumban; a mintegy 860 millió forint értékű projekt 85 százalékát pályázaton nyerte el a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága.


Cannes: húsz film, magyar zsűritag

Teljessé vált szerdán a The Artist című filmmel a 64. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja - jelentették be a szervezők. Az is ismertté vált, hogy Vezér Éva, a Magyar Filmunió elnöke tagja lesz az elsőfilmesek szekciójában ítélkező zsűrinek.



Levétel, indul! Búcsúzik a filmszemle

Valószínűleg az utolsó lesz a csütörtökön kezdődő 42. Magyar Filmszemle, mivel az új finanszírozási modellben feltehetően csupán évi fél tucat hazai alkotás születhet meg.


Andrew Vajnát nem érdekli a múlt

A múlttal, a magyar filmipar eladósodottságának okaival nem, csak a jövővel fog foglalkozni Andrew Vajna kormánybiztos. A producer munkájáról és terveiről beszélt az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.