Országzászló lesz a Zöld Pardon és a Rio helyén
A XI. kerületi képviselőtestület döntésének értelmében végleg megszűnik a Petőfi hídnál tíz éve üzemelő két szórakozóhely, a Zöld Pardon és a Cafe del Rio.
A XI. kerületi képviselőtestület döntésének értelmében végleg megszűnik a Petőfi hídnál tíz éve üzemelő két szórakozóhely, a Zöld Pardon és a Cafe del Rio.
hvg.hu
A 19. század harmadik negyedét idéző német történet előkészületei jövő hétfőn kezdődnek – hangzott el a filmet producerként jegyző apa-fia páros, Árpa Attila és Árpa József csütörtöki sajtótájékoztatóján.
unknown
Lady Gaga Born this way című albuma május 24-én kerül a boltokba, addig is csigázza a kedélyeket. Május 17-től 19-ig például a Farmville online játékba rejti pár dalának kódját.
hvg.hu
Németország több más állammal összefogva nemzetközi pályázatot írt ki az emberi jogok egységes logójának megalkotására. A pályázatot kísérő kampányt Guido Westerwelle német külügyminiszter nyitotta meg, a legjobb 10 pályázatról döntő zsűriben pedig kilenc további külügyminiszer, illetve az ENSZ emberi jogi biztosa mellett Vlagyimir Gorbacsov és a mianmari ellenzék vezetője, Aung Szan Szú Kji is részt vesz.
hvg.hu
Andy Warhol legelső önarcképe 38,44 millió dollárért (7,1 milliárd forintért) kelt el a Christie's kortárs művészeti árverésén New Yorkban.
MTI
Két hónapja, 2011. március 11-én az egész világot megrázta a Tohoku Kanto nevű földrengés és az azt követő, a Csendes-óceán felől érkező cunami híre, amely Japán északkeleti részén pusztított. A Fukusima tartományban található Fukusima Daicsi 1. atomerőmű komoly károkat szenvedett. Csernobil tragédiája után újabb atomkatasztrófa fenyeget, amely mély sebeket tép fel Honsú szigetének történelmében. A Műértő cikke.
unknown
Woody Allen legújabb filmjének versenyen kívüli díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 64. Cannes-i Filmfesztivál. A mustrát Bernardo Bertolucci nyitotta meg.
MTI
Egyéni rekordkísérletre készülnek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban pénteken 15 perc hírnév az olvasásnak címmel.
MTI
Lelkesen kattogtató turisták a Lánchídon, fényképezőgép előtt pózoló diákok a Hősök terén, villanó vakuk a Várban: a hazánkba látogató külföldiek többsége korrektül megörökíti a legfőbb turisztikai látnivalókat, épp úgy, ahogy mi is tennénk egy idegen országban. Utánanéztünk, hogy az egyik legismertebb fotómegosztó oldalon milyen képek jelennek meg Budapestről.
hvg.hu
Négy év szünet után ismét fellép Magyarországon George Michael: a brit énekes, a Wham! nevű popformáció egykori frontembere Symphonica elnevezésű nagyzenekari turnéján szeptember 19-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
MTI
Neves egyiptomi művészek ritkaságnak számító festményeit találták meg munkások egy kairói múzeum újjáépítése közben. A gyűjtemény feltehetően a királyi család tulajdona volt.
MTI
Életének 64. életévében, betegsége következtében elhunyt Kartal Zsuzsa költő, publicista.
hvg.hu
A Facebook-felhasználók személyes adatai - profilok, fényképek és csevegések - juthattak véletlenül az utóbbi években harmadik fél, jellemzően hirdetők kezébe - állítja hivatalos blogján a biztonsági szoftvereket gyártó Symantec.
MTI
Almási Tamás rendező Puskás, Hungary című filmjével Madridban magyar filmhét kezdődött.
MTI
Wolf Kati az Eurovíziós Dalfesztivál első fordulójában sikeresen teljesített kedd este, így a május 14-i szombati döntőben újra felléphet Düsseldorfban versenydalával.
hvg.hu
Tizenhat újságíró veheti át a Minőségi Újságírásért-díjjal járó okleveleket május 18-án a díjat kezelő alapítvány rendezvényén a Brit Nagykövetség épületében - közölte a díjat kezelő alapítvány.
hvg.hu
Tíz magyar jelöltből ketten vehették át az Essl Művészeti Díjat a Centrális Galériában kedd este.
hvg.hu
A Leviatán névre keresztelt műalkotás Anish Kapoor indiai származású brit szobrász műve. A szobor 35 méter magas, belül üreges, így a látogatók kívül-belül megcsodálhatják a párizsi Grand Palais-ben rendezett Monumenta 2011 kiállításon.
unknown
Warren Buffet egy epizód erejéig szerepel A hivatal című népszerű amerikai sorozatban.
hvg.hu
A Zeneakadémia két vezetője, Batta András rektor és Török László főigazgató még április 28-án írt levelet erről fenntartójához, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz.
MTI