Szombaton startol az Oktoberfest
Noha a naptár még javában szeptembert mutat, nevével ellentétben már szombaton megnyílik Münchenben a világ egyik legnagyobb népünnepélye, az Oktoberfest.
Noha a naptár még javában szeptembert mutat, nevével ellentétben már szombaton megnyílik Münchenben a világ egyik legnagyobb népünnepélye, az Oktoberfest.
MTI
Míg a főváros egyik részén graffitisek vehették birtokba a 4-es metró eddig üresen álló Etele téri és Népszínház utcai palánksorát, addig a Jászai Mari téren elkezdődött a falfirkátlanítási akció pénteken.
MTI
Minden délelőtt és délután kétszer három órán át közlekedési információkat ad az egyik fővárosi kereskedelmi rádiónak. Élőben, a városból. Megszólalásai és később a blogja is annyira népszerűek, hogy [Matyi] lassanként intézményesült. A Háló két bejelentkezés közt Mátyási Györgyöt kérdezte.
unknown
Légy (Fly) címmel kiállítás nyílt csütörtökön Varsóban, az Ujazdwoski-kastélyban Yoko Ono alkotásaiból.
MTI
Ismeretlen Mozart-kéziratot találtak a nyugat-franciaországi Nantes-ban.
MTI
Nem ellenzi Federico García Lorca családja, hogy felnyissák azt a spanyol polgárháborús tömegsírt, ahol feltehetően a spanyol költő és drámaíró nyugszik. A francoisták feketelistáján szereplő Lorcát 1936. augusztus 19-én mindenféle tárgyalás és bírósági ítélet nélkül kivégezték.
MTI
Állóhelyes teltházzal fogadta a közönség a Zap Mama koncertjét a Millenáris Teátrumban. Az itthon is népszerű afrikai-európai formáció többször is fellépett már magyarországi fesztiválokon, most a 2007-es Spermoon című lemezét mutatta be Budapesten. Világzenei produkció helyett majdnem popzene szólt, de annál azért mégis több: igazi hangszereken játszottak és a vokalisták sem tátogtak.
unknown
Osztrák és magyar pszichiátriai betegek művészeti alkotásaiból nyílik kiállítás csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában; a Belső utak képei - Art brut Ausztriában és Magyarországon című tárlaton csaknem kétszáz, változatos technikával készült mű tekinthető meg.
MTI
Jónéhány potenciális Oscar-gála nézője maradhat le Amerikában a kedvenc programjáról a digitális sugárzásra való áttérés miatt.
MTI
Egy vasúti alkalmazott, Alois Nebel életét meséli el fekete-fehér képregény formájában a budapesti Cseh Centrum csütörtöktől látható kiállítása; az Életem című tárlat Jaroslav Rudis író és Jaromir 99 fantázianevű rajzoló közös műve.
MTI
Két divatdiktátor, Bryan Ferry és Brian Eno a hetvenes évek elején megszabta a következő évtizedek popesztétikáját: a punktól, az új hullámon át, az új romantikusokig, és vissza a rock and roll gyökeréig. A wan2 most egy klasszikus Roxy Music lemez nyomán bemutatja Eno produceri munkásságát. Új kreációját pedig a Coldplay mutatja be hamarosan Budapesten is.
unknown
Éljen az élet! Coldplay koncert a Sportarénában. Nem parkolópálya: Első Dunaújvárosi Garázsfesztivál. Flamenco és hip-hop: La Shica. Budapest, jazzfőváros: öt nap zene. Debreceni muzikális szezonkezdet. Kelet-Nyugati Átjáró Pécsett: a világzene világa. CineFest: fiatal filmesek nemzetközi szemléje Miskolcon. Tragikomikusan ellentmondásos: Kiáramlás és delej a Centrális Galériában. Kulturális ajánlatok egy hétre a hvg.hu-tól.
unknown
A világhírű zenei koktél, a Zap Mama újra Magyarországra látogatott. Videósaink a helyszínen jártak.
hvg.hu
Már négy karcsú kötet sorakozik a könyvespolcon: a Budapesti Mahler Ünnepek gondosan szerkesztett összefoglalói. Visszakereshetjük, miként alakult a Művészetek Palotája évadnyitó eseménysorozatának struktúrája. Nem sokat változott. Ám ez nem rugalmatlanságot, hanem hagyományteremtő gesztust mutat. Olyasfajtát, ami Mahlernek is tetszene.
unknown
Suzan Woodruff és Kucsora Márta "flow" művészek festményei láthatók péntektől az Art Factory II. Galériában Budapesten; a folyékony festéket öntik, folyatják, levegővel fújják, ezek eredményeképpen tárul az érdeklődők szeme elé a képeken naplemente, tornádó, vihar, vízesés és hullámzás.
MTI
Minden arannyá válik a kezében, akárcsak Midász királynak - Damien Hirst, a brit művészet fenegyereke tovább erősítette hírnevét hétfőn a Sotheby's aukcióján, ahol alkotásaiért összességében a vártnál jóval nagyobb összeget fizettek ki.
MTI
"Szikár és erőteljes" a Salemi boszorkányok felújítása (The Crucible), Alföldi Róbert "sokat ér el kevéssel" - fogalmazott a The New York Times kritikusa az opera New York-i premierje kapcsán; a Dicapo Opera Theatre-ben bemutatott darabot a Nemzeti Színház új főigazgatója rendezte.
MTI
Izgalmas részleteket tartalmazó, mindeddig ismeretlen magnószalagok kerültek elő Agatha Christie devoni házából, amelyekre a regényírónő fél évszázaddal ezelőtt diktálta fel készülő önéletrajzát.
MTI
Hatvanöt éves korában hétfőn angliai otthonában meghalt Rick Wright, a Pink Floyd együttes alapítója, billentyűse. A muzsikus rákbetegségben szenvedett.
MTI
Egy most megjelent könyv ifjú, harmincas történészek írásait vonultatja fel az elmúlt rendszer hétköznapjairól. Új szemlélet és újfajta forráskezelés jellemzi őket. S arra is választ keresnek, mi az, ami máig velünk él Rákosi és Kádár korából. A hvg.hu a kötet szerkesztőjével, Horváth Sándor történésszel beszélgetett.
Nagy Gergely (hvg.hu)