Kik azok a KÉK-ek és mit akarnak?

A tavalyi Építészbálon néhány fiatal fura szórólapokkal bombázta az illusztris vendégsereget. Kiáltványuk szerint arra szánták el magukat, hogy "elmozdítsák az építészetet a nyilvános érdeklődés középpontja felé". Rendezvényeken, beszélgetéseken, bemutatókon keresztül a szakmát és a közönséget is fel akarták rázni. Főként azért, hogy a magyar építészet újra bekapcsolódhasson a nemzetközi vérkeringésbe. Hol tartanak egy év után?


Szereti ön Händelt?

A kérdésre a hazai közönség csak bizonytalanul válaszolhat; évek óta „elvonásban” van része. Miközben Európában a zeneszerző operáinak reneszánsza folyamatos, itthon még a tervezett bemutatók is elmaradtak. A Budafest egy érdekes kísérlet erejéig megkezdte a törlesztést: a Rinaldo című művet mutatták be a Hilton Dominikánus udvarában.


Ezüst nyár - programajánló

Élet a Kontroll után: az Ehagyott szoba; Antal Nimród új filmje! A nagy visszatérő: Jackie Orszáczky ismét Budapesten. Határeset: finn, lengyel, svéd, magyar kortárs kiállítás. Valami boldogság: cseh-német vígjáték a mozikban. Szól a kakas már: a Muzsikás Kapolcson. A nulladik nap: LGT a Hajógyári Szigeten. Programok a Sziget előtti utolsó hétre, a hvg.hu-tól!


Nem Cuki, kissé sótlan

Candy Dulfer és barátai nyári turnéjukon Magyarországot is útba ejtették, a Petőfi Csarnok közönségének egy részét pedig ámulatba. Jó hangulatú parti kerekedett, de hogy ez minek volt köszönhető? A hangosításnak és magának Candynek biztosan nem.


Politikusok és építészek „vérfertőző” viszonya - videók

Az egyik dolgozott a kínai kommunistáknak meg a Las Vegas-i kaszinóknak. A másik pedig Sztálinnak meg Mussolininak, aztán beszállt a New York-i ENSZ-palota tervezésébe. Építészek. Olykor zsenik, máskor szörnyetegek. De mit mondjunk a politikusokról, akik saját emlékművüket akarják látni, zokszó nélkül robbantatnak fel műemlékeket, és mindenbe beleszólnak?


Újabb hitelt vesz fel Pécs

A pénzből tudjuk fedezni az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program nagyberuházásainak megvalósításához szükséges 10 százalék önerőt, továbbá olyan fejlesztésekre költhetünk, mint a belterületi utak felújítása, a pogányi reptér kifutópályájának meghosszabbítása és a világörökségi zónák kiterjesztése - indokolta a döntést Tasnádi Péter polgármester.


Meghalt Michelangelo Antonioni

Elhunyt Michelangelo Antonioni világhírű olasz filmrendező - jelentette kedden az olasz tömegtájékoztatás. Hétfő este nyolc óra körül érte a halál, 95 évesen, ferrarai házában; végóráiban felesége mellette volt. Ferrarában temetik el, ahol született.


A világ gyászolja Ingmar Bergmant

A világ fejet hajt a hétfőn elhunyt világhírű film- és színházi rendező, Ingmar Bergman előtt, aki 89 éves korában hétfőn hunyt el Farö szigetén lévő otthonában.


Libabőr Lübeckben

Ha eddig nem hallottunk volna a Schleswig-Holstein Zenei Fesztiválról, idén bizonyára megjegyezzük a nevét: a világsztárokat felvonultató, csaknem kéthónapos rendezvény vendége ugyanis idén Magyarország. A Gramofon Zenekritikai Műhely kritikusa a nyitókoncertet hallgatta meg Lübeckben.


Lezser muzsika tíz fokban

Különleges hangulata lehet egy olyan szabadtéri koncertnek, amelyen „komoly” szimfonikus zenekar lép fel szórakoztató igényű műsorral. Persze arra nincs garancia, hogy a hallgatót az örömzene varázsa az első pillanattól hatalmába keríti. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyén is csak az utolsó percekben oldódott a hangulat.


Meghalt Ingmar Bergman

Meghalt Ingmar Bergman svéd filmrendező – jelentette hétfőn a svéd TT hírügynökség. A világhírű alkotót 89 éves korában, a svédországi, balti-tengeri Farö szigetén (ahol több nagy művét is forgatta) lévő otthonában érte a halál.


Ne majrézzál, komállak!

Csokorba szedtük azokat a vagánykodó szavakat, amelyeket ma is használnak ugyan, de feltűnően kevesebben, mint tíz évvel ezelőtt. A manuszok ma már nem spinéket szednek fel, és zseton nélkül is kevesen hesszelnek, pedig sokaknak éppen ezt dobta a gép.


Magyar kulturális programsorozat Kínában

A magyar évad részeként az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) kulturális programsorozatot szervez Kínában 2007 szeptemberétől 2008 áprilisáig "Szabadság, szerelem" címmel - közölte Bogyay Katalin, az OKM nemzetközi szakállamtitkára szerdán Budapesten.


Nyári csúcs: programajánló

Nem 1/2-ünk a farkastól: Félsziget fesztivál Marosvásárhelyen. Művészetek Völgye: a kultúra epicentruma ismét Kapolcs. Megabulik: EFOTT Debrecenben, Utcazene Veszprémben. Tart még a Tér-film-zene fesztivál: mozgóképek a városban. Programok ínyenceknek a hvg.hu-tól!


Titokzatos szervezők, lefújt fesztivál Budakeszin

Négy napon át ötszáz dj fellépését és színes programőrületet ígért a mai napra kiírt International Electronic Music Festival, amelynek szervezője a sosem látott "Obersovszky Milán". Ő - több érintett egybehangzó állítása szerint - nem más, mint a tavalyi Techfest nevű, kudarcot vallott party szervezője, Szabó Imre.


Pécsnek provincia helyett régióvá kell válnia

Folytatjuk a hvg.hu-n megkezdett vitasorozatot a Pécs 2010-projekttel, azaz az Európai Kulturális Fővárosi évvel kapcsolatosan. Az EKF szervezetében nyilatkozatstop volt a közeli hetekben, de most zöld utat kaptak a beszélők. A programokért felelős Méhes Mártont, az EKF-projekt művészeti igazgatóját szembesítettük a leggyakoribb kérdésekkel. Elsőként azzal, ami sokakat izgat: késésben van-e az előkészítés?


Tizenötmillió forint támogatást kap a Művészetek Völgye

A Művészetek Völgye Fesztivál megrendezéséhez Hiller István, az oktatási és kulturális tárca vezetője 15 millió forinttal járul hozzá miniszteri keretéből, és szponzoroktól további támogatásra is számíthat a rendezvény, amelynek költségvetéséből 20 millió forint még mindig hiányzik - közölte Márta István fesztiváligazgató.



Elhunyt Tábori György író, színházművész

Kilencvenhárom éves korában elhunyt hétfőn Berlinben Tábori György (George Tabori) magyar születésű író, színházi rendező - közölte másnap Claus Peymann, a Berliner Ensemble intendánsa.