Művészeti tehetségbörze Berlinben

Hat napig a kortárs művészet játszotta a főszerepet a berlini vásártelepen, a Messegeländén. Immár tizenegyedik éve szeptember utolsó és október első napjaiban galeristák és művészek, gyűjtök, kurátorok, lap- és könyvkiadók, egyszerű műkedvelők veszik birtokba a hatalmas csarnokokat, hogy új trendekről tájékozódjanak, művek, tapasztalatok és alkotói impulzusok cseréljenek gazdát.


Britney most már tényleg válik

Britney Spears két évi házasság után válni kíván Kevin Federline-től. Britney benyújtotta be a válóperi keresetet a Los Angeles-i legfelsőbb bíróságon "kibékíthetetlen ellentétekre" hivatkozva.


Elkészült az új médiatörvény-tervezet végső változata

Benyújtotta a médiatörvény helyébe javasolt új jogszabály tervezetének végső változatát az erre felkért szakmai grémium az Országos Rádió és Televízió Testületnek (ORTT). A testület a közeljövőben kezdi tárgyalni az anyagot, amely a közszolgálati médiumok működésének részletes szabályozását egy később kidolgozandó külön törvényre bízná.


A Verzió programja és a hvg.hu ajánlatai

Tematikus csoportokra osztva idén is a legizgalmasabb dokumentumfilmek mezőnyéből válogat a Verzió. Az immár harmadszor megrendezésre kerülő fesztivál nemcsak a világ problématérképét mutatja, de sorsokat, hihetetlen történeteket is. Íme a program és a hvg.hu ajánlatai!


Bence Györgytől búcsúzik Kovács András

Hatvanöt éves volt, amikor egy váratlan szívroham elvitte. November 7-én kísérték utolsó útjára a Farkasréti zsidó temetőben. Nagyon fog hiányozni nekünk, a hvg.hu munkatársainak is; rendszeres munkakapcsolatban álltunk vele. A Mit szólsz hozzá sorozat keretében aktuális politikai témákat elemzett, gyakran metsző iróniával, felrajzolva a hátteret, megvilágítva az összefüggéseket. Az alábbiakban régi barátjának, Kovács Andrásnak, a CEU professzorának búcsúbeszédét közöljük.


Jó időben, jó helyen: művészeti vásár Londonban

A londoni Regent’s Parkban felállított, Jamie Fobert tervezte sátor októberben néhány napra a kortárs művészet központjává válik. A Frieze fennállásának rövid négy éve alatt újradefiniálta a művészeti vásár fogalmát.


A hely tudja, hogy mi akar lenni

Ugyanabban az évben, amikor az első építészeti biennálét megrendezték Velencében, 1980-ban jelent meg Christian Norberg-Schulz építészetteoretikus Genius Loci című könyve. A genius loci, magyarul a hely szelleme, a városban összegyűjtött jelentés, a térben megjelenő élet. Az erős helyeknek határozott és jól érzékelhető atmoszférájuk van, ahogyan a szerző fogalmaz: „a hely tudja, hogy mi akar lenni”.


Ismeretlen 56-os dokumentumfilmek is előkerültek

A Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) egy vetítéssorozatban gyűjti össze az ’56-os forradalom eszméivel, eseményeivel, történelmi, szociológiai kérdéseivel és annak következményeivel foglalkozó filmeket. Az eddigi száz nevezett film között ezidáig ismeretlen anyagok is vannak.


Borat, a hoax, avagy a politikai korrektség vége

Az álkazah álriporter, Borat, azaz a tévéből ismert Ali G, még pontosabban a brit komédiás, Sacha Baron Cohen bombasikergyanús filmben főszerepel. A filmet nálunk is bemutatták, s meglehet, nálunk is botrányt kavar majd. Amerikában balhé van - és megabevétel. Kazahsztán perrel fenyegetőzik.


Húszmilliárdot érő Pollock-képet vettek egy ezresért?

Egy 74 éves kanadai nyugdíjas egy ócskásnál vett egy festékfoltokból álló képet 5 dollárért, s most úgy tűnik, a művet Jackson Pollock, az amerikai absztrakt festészet kimagasló alakja festette, s értéke 100 millió dollár lehet.



Hazaárulás-e nácit ölelni?

Lehetnének éppen csehek, magyarok vagy zsidók is, de Jan Šikl filmjében szudétanémetek történetét látjuk. Meg egy család és a világ széthullását. Premier a Verzió filmfesztiválon.



Goncourt-díj egy egy francia-amerikai írónak

A papírformának megfelelően a Francia Akadémia nagydíja után a legtekintélyesebb irodalmi díjat, a Goncourt-t is megkapta hétfőn első regényéért, a franciául író amerikai Jonathan Littell.


"Még szerencse, hogy érintetlen maradt"

Garantálom, hogy nem verjük meg többet – mondja egy iráni apa, aki egy, az otthonukból elmenekült lányok és asszonyok számára létrehozott központból készül hazavinni gyermekét. A Verzió fesztiválon látható Szökésben (Runaway) című dokumentumfilmet egy teheráni nőket segítő intézmény falain belül forgatták.


Tiltakozik a Kádár-műsor ellen a Munkáspárt

Tiltakozik a Magyar Televízióban (MTV) múlt héten sugárzott, Kádár János utolsó beszédét feldolgozó adás miatt, és a történtek kivizsgálását kéri a Magyarországi Munkáspárt 2006, mert álláspontjuk szerint tendenciózus volt a műsor.


Legyen druzsba, de ne politizáljunk!

A magyar lakosság 65 százaléka fejlesztené az oroszokkal a gazdasági, 61 százaléka pedig a kulturális-tudományos kapcsolatokat, míg a politikai kapcsolatok bővítését csupán a megkérdezettek 38 százaléka szeretné – derül ki a Magyar Ruszisztikai Egyesület és Intézet felkérésére végzett Tárki-felmérésből.



Ugató géppuskákkal kezdődött a megemlékezés hajnalban

A forradalom leverésének ötvenedik évfordlójáról, a szovjet csapatok bevonulásáról rendhagyóan emlékezett meg az OSA Archivum. Reggel fél hat előtt három perccel az ötven évvel ezelőtt a Kossuth téren rögzített hangok, zörejek és a Szabad Kossuth Rádió drámai adása szólt.


Bajnok cigányok napi harca a világért

Sutka. Szkopje egyik elővárosa a Balkán, de talán az egész világ legnagyobb roma települése, ahol mindenki bajnok valamiben - legyen az lótenyésztés, vámpírűzés, öltözködés, boksz, veszekedés, galambtrenírozás, törökzene-ismeret vagy műsoroskazetta-gyűjtés.