Ötvenmillió forintot kaszáltak a Sziget szervezői

A 14. Sziget Fesztivál zárónapján teltház volt, ezzel a heti összlétszám elérte a tavalyi 385 ezres rekordot. Az évek óta gazdaságilag is sikeres rendezvény idén 50 millió forint nyereséget hozott.





Vége a keddi miniszterelnöki interjúknak

Gyurcsány Ferenc kormányfő a Magyar Rádióban kedden reggel sugárzott interjújában bejelentette, hogy az önkormányzati kampány időszakában - éppen úgy, ahogyan a parlamenti választások előtt - szünetelnek a szokásos kedd reggeli kormányfői interjúk. A hvg.hu megtudta: a kormányfői interjúkra a rádió a késöbbiekben sem tart igényt.


Sziget: bliccelési technikákról beszélnek a biztonságiak

Akár több ezer is lehetett a bliccelők száma a 14. Sziget fesztiválon, ami milliós károkat okozhatott a szervezőknek - vélekedik annak cégnek a vezetője, amelynek munkatársai a belépőjegyeket ellenőrizték az óbudai megarendezvényen.


Percenként 30 ezret keres Rowling

JK Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzője 41 millió fontot (kb. 17 milliárd forintot), vagyis percenként 77, naponta pedig több mint 100 ezer fontot keresett tavaly - írta a The Daily Telegraph az amerikai Forbes magazin alapján.


Letiltotta a színdarabot a megyés püspök

Nem tarthatják meg a szombathelyi az Egyházmegyei Kollégium udvarán a Savaria karnevál színházi előadásait, mert Veres András püspök szerint az egyik darab kigúnyolja a gyónást.


Mivel etetik gyerekeinket az iskolában?

A gyerekek igen komoly célcsoportot jelentenek a reklámozók számára. Önmagában az, ha az iskola (viszonylag) reklámmentes terület, még nem jelenti, hogy ne kerülne be falai közé mindaz, ami a gyerekek fogyasztókká válásával jár, gyakorlatilag már 5-6 éves kortól.


Ujhelyi szerint a Sziget zászlóshajó

A fesztiválturizmus támogatását és a Sziget kiemelkedő turisztikai jelentőségét hangsúlyozta Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára a Sziget Fesztiválon tett látogatása alkalmával.


Fülcsemege elvitelre

Rögtön két jó előjel: a Manhattan Transfer szabadtéren játszhatott Veszprémben; nem kellett az időjárás miatt fedett helyszínre költözni. A másik, hogy a koncert fellépői közül először Yaron Gershovski tojásfeje bukkant ki a kulisszák közül. A zongorista évtizedek óta a Manhattan „zeneigazgatója”; alázatos ötödik tagja ennek az intézménynek, jelenléte garancia a színvonalra.


Új perspektívák Zemplénben

Az idén tizenöt éves, a kamaszkort elhagyó Zempléni Fesztivál felnőtté érett, és mégis játékos, üde maradt. Az utókor majd újabb tizenöt év múlva hálás lehet mindazoknak, akik képesek (voltak) nagyobb távlatokban gondolkodni, lépésről lépésre, türelmesen változtatni. A fesztivál méltán kapott helyet Európa kulturális térképén.


Sziget 2006: hétvégi bulifotók!

Kövesse webkameránk képein élőben a HVG Café buliját! Kameránkon kívül fotósaink is kint vannak a szigeten, napi 50-60 kép között böngészhetnek a hvg.hu szigetes fotóblogján.



Óriási vihart kavart Günter Grass beismerése

Nem csitultak a hullámok hétfőre sem az irodalmi Nobel-díjas, világhírű német író, Günter Grass azon beismerése kapcsán, hogy tizenhét évesen az egykori hírhedt náci párt fegyveres alakulatának, a Waffen SS-nek a tagja volt.



Sikert sikerre halmoz a brit filmipar

Rendkívül sikeres volt a tavalyi év a brit filmipar számára, s az összbevétel egyharmadát a hazai gyártású filmek hozták. A toplistát a Harry Potter és Tűz Serlege vezeti, amelyen világszerte összesen 808 millió dollárt kasszírozott a gyártó.



Elmaradt a teltház a Szigeten

A Sziget negyedik napján összesen 63 ezren szórakoztak a Hajógyári-szigeten: ez az idei csúcs volt, de kétezerrel kevesebb, mint a telt házat jelentő 65 ezer.


Kevés drogos és az alkoholos kezelt

A bokaficamok okozzák a legtöbb feladatot a 14. Sziget fesztivál orvosi stábjának; félidőben az "optimális mennyiség" fele a drogos és alkoholos kezelések aránya - közölte a 400 fős egészségügyi különítmény vezetője vasárnap az MTI-vel.