Költtörp. Nagy idők

Jó hír: nincs háború Magyarországon. Már csak azért sem, mert nem méltóztatnak hallgatni a múzsák. Ugyan mostanában a politikai petícióknak van nagyobb kelletje, de sokan próbálkoznak változatos irodalmi formákba szuszakolni politikai mondanivalójukat. Archaikus népi imádság, állatmese, példázat, költői esszé, elbeszélő költemény vagy dagályos traktátus éppúgy megtalálható a szerzők által használt műfajok között. Gyurcsány őszödi beszéde, a Kossuth téri tüntetéssorozat, a tévészékház ostroma, a politikai krízis, Orbán – témaváltozatok a mostani válságirodalomban.

„Beleszarnak a fazékba”

Modern irodalmi formák ugyan csak elvétve jelennek meg a mostani, fűzfapoéták által uralt termésben, de azért erre is van példa. Itt van mindjárt egy szabadvers Horváth Magdi tollából. A mostani felhozatalban fehérhollónak számít abban is, hogy a szerző névvel vállalja alkotását, de az is, hogy a látomásos, zsúfolt és apokaliptikus képekkel ékített szöveg bizony vaskos kitételt is tartalmaz. Ugyan ez másnál is előfordul, de többnyire Gyurcsány balatonőszödi beszédének trágárságait inkorporálják a szövegbe. Lássuk néhány részletet hát Horváth költeményéből, az Antikrisztusokból:

Fagymosolyú, sziklaarcba rejtett / ős-szellemek, álpróféták, hamis istenek,/ lelketlen ördögök itt/ beleszarnak a fazékba, / majd egyenként ugatnak, / ha már az ő szájukig ér, hogy "bűz van!"

A szociális igazságtalanságok miatt feltüzelt lírikus, már-már Adyra hajazó prófétáló képekkel láttatja a helyzetet:

Épülnek is bankok, mint gomba, szaporán, / mert kell sok templom és fellegvár / az új isteneknek, /kiket nem láncol szegénység, gond, igazságosság, / hisz érdekkorona-bilincs az ő fejük éke, / s kemény, mert a tekintélyhez / olykor tekintetnélküliség is elég...

A szerző nemzethalál-crescendóját szomorúan lemondó, ámbátor enigmatikus résszel zárja, felvillantva, hogy azért („talán-talán” „mégis-mégis”) van remény. Érdemes megfigyelni az írásjelek kezelését, sokak talán az e-mailekben elburjánzó emotikonokra asszociálnak, de nekünk inkább Kassákot idézi:

S ha ránk csurog a "mennyek" szennyvize, / mi pofánknak mindent bírni kell, /mert mi megszokhattuk/ láncra vert sorsunk / évszázadai alatt / ????????????!!!!!

A XIX. század politikai költészetének kedvelt formája volt a parafrázis vagy a travesztia. Ezek olyan irodalmi vagy folklóralkotások, amelyek az eredeti, mindenki által ismert irodalmi művek tartalmát vagy formáját megváltoztatva, kifordítva váltanak ki kacajt a közönségből. Petőfi és Arany költészete így lett áldozata a poétai rugalmaknak, miközben persze a vőfélyköltészet erősítette is nemzeti klasszikusaink kultuszát. Arany Toldijából több népi és irodalmi változat is készült – egyszerű, dalszerű verselése, jellegzetes képei, közismertsége a fűzfapoéták kedvelt „kályhájává” tették, amelytől akár a gyakorlatlan verselő is jó irányt vehetett. A legismertebb parafrázis, amelynek szerzője Lőwy Árpád, azonban nem politikai, hanem trágár természetű.

Arany János elbeszélő költeménye most éppen Kántor Pál Kanadában élő református lelkész nevével visszaélő ismeretlennek szolgált vezérfonálul az Aljas idők c. verséhez (Kántor levelét lásd a lap alján a hozzászólásoknál). Az eredeti rímképlet sokszor borul, a verselés olykor döcögősre vált, a képek összecsúsznak, de a politikai üzenet mindvégig kristálytiszta marad.

Ég a napmelegtől a kopár szik sarja, / Bár ezt Gyurcsány Ferenc soha be nem vallja. / Pedig még legénytoll sem pelyhedzik az állán, / Iszony sok hazugság áradt ki a száján. […]

Ferencünk nem mond le az elnöki posztról, / És nem mond le biza a kiemelt kosztról. / Hogy mi lesz belőle? Nem tudja még senki, / De jobb lenne nekünk a beszélőn keresni.

Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon, / De nem pásztortűz az, a rendőrkocsit látom. /Parázslik a vidék, lángol a főváros, /Most lépjetek gyorsan, ki bármiben sáros.

Néha a szerzőt ugyan gúzsba köti a nagy előd, s nem tud szabadulni az eredeti  mű, az opus magnum szorításából (vajon mit jelenthet például ez a két sor: „S hol van Hiller Pityu, merre leng a karja? Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta”) , de összességében szórakoztató szöveg született az eseményektől sok ezer kilométerre. Végezetül azért kiemelnénk még egy részt, a kedvencünket:

Juhász Ferenc bezzeg honvédő rutinnal, / Felszólít és fröcsög fékevesztett kínnal. / Elvtársak figyeljünk, kezünkben az irka, /Én vagyok a Juhász, ti meg a sok birka.

Írjátok hát össze, kit és hogyan láttok, / Így talán megmentjük a bukástól a pártot.

Költtörp. Ó, anyám!

A tüntetések jellege és tulajdonlása körüli viták költői formában is megjelennek. Az utcai harcos romantika vagy váteszlíra mellett felütötte fejét a kurzusköltészet, annak is a fideszes változata. Itt a szerzők valamelyik aktuális pártüzenet verselik meg, sokszor kifejezetten tehetségesen, olykor naiv igyekezettel.

Az egyik legtekintélyesebb polgári kör, a Szövetség a Nemzetért honlapján – amely úgy ajánlja magát, mint a Demokrácia Központ hírlevelei mellett az Orbán Viktor vezette Hajrá Magyarország! mozgalom egyetlen hivatalos internetes forrása – vezető anyag a Neked, nekünk c. versezet. Egyszerű, négysoros versszakaiban felidéztetnek Gyurcsány bűntettei, világlátása  - leginkább a a HírTv-t és Orbán Viktort idéző tálalásban. A balfogások számbavétele, enumerációja az eposzokat idézi, miközben a sorok olyan klasszikusokra utalnak, mint Kölcsey, Vörösmarty vagy Radnóti Miklós („ Neked magángép száll - Nekünk nem térkép e táj”).

Neked társadalom - / Nekünk ember meg ember, / Isten teremtette örök titok, / Saját akarattal, saját érzelemmel.

Neked tüntető csürhe - / Nekünk szavát hallató büszke nép, / Ki, ha sokat hazudnak neki / Egyszer csak fölveti fejét. […]

Neked Bratislava? - Nekünk ősi Pozsony, / S mi még szisszenünk, ha Magyar arcon csattan pofon.

Neked arab terrorista - / Nekünk küzdő sportoló, / S csak mert Allah az istene, / Nem ellensége minden felhőkarcoló.

Olykor maguk a párt tömegakciói is verses támogatásra lelnek. Még onnan is, ahonnan nem is számítanak rá. Schmitt Pál arra kérte a Fidesz híveit és a jó akaratú embereket, hogy fehér ruhadarabbal vagy szalaggal jelezzék a gyurcsányi politikával szembeni ellenállásukat és a tüntetők melletti szolidaritásukat. Nos, az akció Magyarországon lényegében megbukott, de Honoluluban legalább visszhangra talált. Barabás Jutka T. Emőke, egy Hawaiion élő magyar verset írt ez alkalomból. A Feltámadás című mű a polgári körök belső címlistáján e-mailen terjed. Érdemes idézni a szerző önvallomásából, mi késztette arra, hogy a nyilvánosság elé álljon:

„34 éve nem írtam magyar verset, mert 1972-ben Svájcba menekültem, jelenleg meg az USA-ban élek. De végtelenül fontosnak tartom a polgári körök és a Fidesz munkáját, és egész szívemmel támogatom azt. Kívánom szívemből, hogy drága Hazánk végre a megérdemelt békében, jó körülmények között éljen. De amint az idei pesti látogatásomkor is tapasztaltam, a mostani körülmények nem adnak lehetőséget a továbbhaladásra, és fájó szívvel hallgattam a sok panaszt a lakosság minden rétegétől. De persze csak békésen, talán új választásokkal lehet majd ezt a tarthatatlan helyzetet javítani. A békés megoldás az egyetlen út. Én irodalmi munkámmal mindig a Béke mellett álltam ki. Gondolom, ha annyi ember menne az utcákra, mint az augusztus 20-i tűzijáték alkalmából, akkor egészen más kiinduló helyzet lenne. De nagyon köszönöm, hogy próbálnak változtatni. Önök az én Hőseim.”

A poémán azért érződik az eseményektől való óriási távolság és a verselés nélkül elvesztegetett 34 év. Íme egy részlet:

Feltámadásra váró / Tömeg a söprő orkán / Megvadult dühödt szelében / Lengeti feledett szent / Zászlaját, földbe / Tiport igazságnak/ Feltámasztását kitépett / Kövekkel követelve.

Nem lehet, nem szabad / Erőszakkal győzelemre / Törni, mert vér vért kíván / Gyűlölet gyűlöletet szít / Örökös körforgásban / Örököl átkozott szenvedést / A jövendő nemzedék.

Fehér szalagos békével / Jöjjön el tisztelettel / Egy nagyszerű Nemzet vágya / A jobbnál is jobb jövőért.

Neten terjedő montázs. Gy. F. bírái előtt

A legtöbb verselő azonosul a vers elbeszélőjével, a személyes hangütéshez képest a Levél apámnak című vers anonim szerzője más utat választ. Felölti magára a kormányfő gyerekének szerepét, és az apja által megcsalatott, reményeitől megfosztott kisgyerek nézőpontjából elemzi a mostani helyzetet, noha miheztartásképpen a vers alcímében közli, a levél képzelet szüleménye. Az elveszett illúziók felett kesergő kiskorú rituális apaáldozatot követ el, elhagyja családját, és az erkölcsös élete választja, sőt a lezáró epilógus Gyurcsány börtönbüntetését vetíti előre. A beszélő helyzete (a becsapott családtag, sőt riadt gyerek) még tragikusabbá még megbocsáthatatlanná teszi Gyurcsány, az apa hazugságát és árulását. A költő a pater familias figurájában arra az ősi képzetre játszik rá, hogy a fejedelem, a politikai vezető valójában ország atyja. A dalforma és a versszakok végén notóriusan ismételgetett vád (Apám, édesapám, mért csaptál be engem?) a maga egyszerűségével jól segíti a tartalom plasztikus megjelenését:

Apám, megriadtam az elmúlt hetekben, / Döbbenetes hírek járnak a fejemben. / Pedig nem is oly rég azt mondtad a népnek, / Hogy nagy már a jólét, s könnyű lesz az élet. / S most mégis félelem bujkál a szemedben…. / Apám, édesapám, mért csaptál be engem? […]

Mondják, hogy kurvának nevezted hazánkat, / Benne minden embert, közte az anyánkat…. / Mondtad, kinek csúnya szót formál a nyelve, / Annak ugyanolyan csúnya lesz a lelke! / Úgy érzem, valami megszakadt most bennem….. / Apám, édesapám, mért csaptál be engem? […]

Nem akarok örök hazugságban élni, / A becsapottaktól nem akarok félni! / Emelt fővel fogok (az) emberek közt járni, / Becsületesen kell helyem megtalálni! / Nincs más választásom, el kell tőled mennem! / Apám! Soha többé nem csapsz már be engem!

UTÓHANG Néhány év múlva

Apám, a régi tűz nem lobog szemedben, / S börtönöd rácsa oly hideg a kezemben. / Megbűnhődtél apám, ezt bizony elkúrtad, / Fekete mocsokká vált az egész múltad. / Neved már szégyenfolt a történelmünkben, / Apám! Nincs már helyed többé nemzetünkben!

Ugyanazon a szájton több verset is találunk, de – noha ugyanazzal a politikai tartalommal – egészen más hangütéssel. A Magyaroknak „Kossuth tér” című opusz apokaliptikus képei jobban jellemzik a termést, mint az előző versé. Fölvillan benne a tévéostrom éjszakája, a tisztító tűz, a mindent elsöprő forradalmi áradat, ami minden rosszat, szennyest magával sodor. A fohászszerű zárlat kicsit elüt a korábbi a teuton harci énekek dühödt és heroikus moralitását idéző soraitól, akár stílustörésnek is nevezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy a mű ezzel voltaképpen jól tükrözi a Gyurcsány-ellenes mozgalom heterogenitását. Pogány titanizmus és jámbor kereszténység, óh, velünk élő középkor:

Csillagtalan sötét éjszakán / hamut szórt reánk az éj. / Aranyló napunk elbukott, és az ég sebén / halotti lepelként ködfátyol dereng. / Csak sápadt hold figyeli, / hogy Nemzetünk vérzőn, bolyongva, / démonok, hazug prédikátorok közt, / hogyan sorvad el.

Zászlóink kibontva! S Nemzetünk, / mint megáradt folyó, / dübörgő habokkal mossa el / mindazt a sok mocskot, / korhadt ágat, hordalékot, szemetet, mely / felgyülemlett, és fekélyt keltve / drága szívében gennyezett.

Pusztuljon dühünktől / törve, tépve, zúzva minden, mi ellenáll! / […] Istenem, adj erőt, / hogy így legyen! / Így legyen!

Bár a költők persze érzékenyebben és főleg gyorsabban reagálnak az eseményekre, a prózaírók sem tétlenkednek. Egykoron a szerzőknek állatmesékkel, példázatokkal lehetett a legkevésbé kockázatos módon elmondani, amit az uralkodóról, a hatalomról gondoltak. Ezek a műfajok azonban a szabad sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságának általánossá válásával teret veszítettek, manapság csak, mint stílusjátékok jelennek meg olykor-olykor a nyilvánosságban. A cinkos összekacsintás és leleményes palástolás irodalmi jártasságot (a sorok között olvasni tudás képességét) követel meg a közönségtől, és diktatórikus, legalábbis autokratikus társadalmi környezetet feltételez. Ezek egyikéről sem beszélhetünk a mai Magyarországon. Ehhez képest a HVG Fórumán egy állatmesére akadtunk:

A mai mese

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy együgyű gazda. Egész életében tett vett, dolgozott keményen, mégsem jutott ötről a hatra egész életében. Történt egyszer, hogy észrevette, fogynak a tyúkok a tyúkudvarból. Hiába próbálta nyakoncsípni a tolvajt, sehogy sem sikerült. Gondolta, keres magának egy őrzőt, aki megvédi a baromfiakat a titokzatos tolvajtól.

– Válassz engem. - mondta a kutya. - Jó a szemem, jó az orrom, éles a fülem. Meghallom, meglátom, megszagolom, ha jön a tolvaj. Akkor majd sarokba szorítom, hangosan ugatok, és te elfoghatod. - Válassz inkább engem - mondta a róka. Az én fülem élesebb, az orrom jobban szagol, a szemem jobban lát, mint ennek itt - és a kutya felé bökött. - Én nem verlek fel ronda ugatással éjeli álmodból, hanem lefogom helyetted a tolvajt. Ezt a ronda korcsot meg zavard el, mert ahogy látom, csak a tyúkjaidra fáj a foga. […]

Látszólag minden rendben volt, a róka minden reggel tisztelettudóan jelentette, hogy az éjjel nem történt semmi, mind megvannak a tyúkok, csak a kutya ugatott hangosan a kerítésen túl. […] Történt egy éjjel, hogy a gazdát zaj verte fel éjjeli álmából. Kiszaladt az udvarra, és látja ám, hogy a róka épp egy tyúk tollát tépdesi veszettül, és a nyakát próbálja átharapni. - Mit művelsz ?! - rivallt a gazda a rókára. […] - Hazudtam neked. Bizony én fosztogattam az udvarodat, én loptam a csirkéidet és tyúkjaidat, én rágtam össze a tojásokat. De csak mostanáig. Direkt csaptam zajt, hogy meghalld, és kigyere. Sőt, örülök neki, hogy most minden kiderült, mert egyébként épp mától vegetáriánus lettem, megundorodtam a húsevéstől és a hazudozástól, hogy be kellett csapnom téged. Amúgy meg a kutya sokkal több csirkét lopott volna, és még jobban becsapott volna téged. Én csak meg akartalak óvni ettől. Látod, most igazat beszélek, úgyhogy tarts meg hivatalomban, mert innentől kezdve már bízhatsz bennem.

A legkülönösebb szépírói megörökítése a szeptemberi sajnálatos eseményeknek Garamvölgyi László, az ORFK szóvivőjének nevéhez fűződik. Ő ugyanis nem a tüntetők, az elégedetlenek vagy a kormánybuktatók oldaláról, hanem a barikád túloldaláról mutatja be a történteket. Az ezredes – legalábbis gondolatban és az írás idejére – felvette a rohamsisakot, a plexipajzsot, és markába szorította gumibotot. Keserű belügyi titanizmusa szülte írása napok alatt a rendőrségi honlap legnézettebb cikke lett. Az irodalmi babérokra pályázó Garamvölgyi a tévészékházat – egy ideig – védő kollégáinak állít mementót A rendőr vére sohasem drága című szövegével. Részlet:

Nem, most nem gondolsz a halálra, életösztönöd, mint valami csoda elixír, újabb és újabb erőt ad, kizárt, hogy a bitangok győzzenek, ripityára zúzott pajzsod tenyérnyi darabkájával véded magad, csak a mozdulat suta, hiszen három ujjad eltörött. Szakad rólad a víz, az adrenalin az egekben, langyos folyadék önti el szád, olyasmit érzel, mint suttyó korodban, a grundon, amikor a tinédzser ágaskodás, valami fehérnép miatt egymásnak ugrasztott benneteket. Vér ez a javából, a Te véred csordogál, előbb csak tétován, mintha mindegy lenne, végül felülkerekedik a biológia (no és az erőszak!), s aztán izzadságoddal vegyülve patakzik arcodon. Mellőled velőtrázó sikoly hallatszik, társad kapták telibe, fejéből nagy ívben spriccel a vörös folyadék, nem számít van bőven, a rendőr vére különben sem drága.

Hirtelen rádöbbensz; legyezget a halál, de sebaj, amíg nem jön a mindent elsöprő maflás, addig nincs gond, még félre tudod ütni göcsörtös-gonosz kezét, még dobog benned a rendőr szív, mert az nem lehet, hogy a szörnyeteg győzedelmeskedjen, hogy értelmetlenül ontsad véredet. De Te csak magadra számíthatsz és társaidra, akik ugyanezt gondolják, tehát gyengeséged fikarcnyi jelét sem adhatod, legfeljebb az életed.

Zádori Zsolt