Nemes Nagy Ágnes ismeretlen krimijére bukkantak
Az 1991-ben elhunyt Nemes Nagy Ágnes költő egyetlen, eddig ismeretlen regényét jelenteti meg a jövő év tavaszán a szegedi Tiszatáj Alapítvány.
Az 1991-ben elhunyt Nemes Nagy Ágnes költő egyetlen, eddig ismeretlen regényét jelenteti meg a jövő év tavaszán a szegedi Tiszatáj Alapítvány.
MTI
Dob és basszus dominanciája, kevés ének és sok, izgalmas, "elszállós" effekt. A Dub Syndicate, Skip MacDonald csapata a stílus iskolateremtő együttese vendégszerepel az A38 állóhajón szombaton.
hvg.hu
A Nyílt Társadalom Archívum első emberjogi filmfesztiválja több mint húsz ország negyven dokumentumfilmjét vonultatja fel. A tematikus blokkok "forró" témákat érintenek: a globalizáció hatásai, a kisebbségek és menekültek helyzete, a társadalmak és a bennük terjedő eszmék hatása, a politikai elnyomás kérdései.
hvg.hu
Helyreállt a szerződéses kapcsolat a Magyar Távirati Iroda Rt. és a Magyar Rádió Rt. között. Januárjától a közrádió ismét előfizetője lesz a távirati iroda hírszolgáltatásának - állapodott meg a két közszolgálati intézmény.
unknown
Néhány hónapon belül harmadik alkalommal tesz kísérletet a Duna Televízió Rt. elnökének megválasztásra december 16-ai ülésén a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma - közölte Bíró Sándor, a kuratórium vezetője.
Kiricsi Gábor (hvg.hu)
"Kultúrház" néven minden nap hat órában jelentkező, elsősorban kulturális tárgyú műsort indít az M2 csatornán a Magyar Televízió. A műsorvezetők között lesz Rózsa Péter, Galambos Péter és Németh Judit is. Ugyancsak a második csatorna délelőtti sávjában tudományos ismeretterjesztő blokk kerül adásba.
unknown
Robin Williams kapja a Cecile B. DeMille-ről elnevezett életműdíjat a 2005-ös Golden Globe díjkiosztón.
MTI
A református egyház szerint az MTV nem engedte, hogy a vallási műsorban adásba kerüljön az egyház álláspontja a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról; az egyház az ORTT-hez fordul. Az MTV elnöke szerint a szerkesztő helyesen járt el.
MTI
A lap iránt érdeklődő társaságban néhány százalékkal van benne az egykori Magyar Hírlap munkatársaiból alakult, az A pont című napilapot kiadó Zsurnaliszták Kiadói Bt.
MTI
A paprikaügyre válaszul a cég reklámkampányt indít, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy termékei kizárólag magyar paprikaőrleményt tartalmaznak.
unknown
Ma már több időt töltenek az európaiak a világhálón, mint folyóiratok és napilapok olvasásával együttvéve. Az internet aránya 20 százalékra növekedett az európaiak médiafogyasztásában.
unknown
Millenáris Park2004. november 19. - 2004. november 22.Idén november 19. és 22.
unknown
Csodálatos Júlia1938-ban Julia Lambert (Annette Bening) a londoni West End egyik legnépszerűbb sztárja.
unknown
A Magyar Iparművészeti Főiskola (MIE) galériája, a Ponton különleges helyszín.
unknown
Az immáron másodjára vászonra vitt Mandzsúriai jelölt hazai premierjével egy időben jelent meg a film alapjául szolgáló, 1959-ben íródott Richard Condon-regény. A politikai agymosást egy fiktív alvóügynök történetével párhuzamba állító mű mondanivalójából nem sokat veszített.
unknown
Senki nem használja érzelmek, reakciók kifejezésére olyan zseniálisan az "Ó" szócskát regényeiben, mint a feszes...
unknown
A tisztességtelen kereskedelmi praktikáktól védi majd meg a fogyasztókat az az új törvény, amely hamarosan az Európai Parlament elé kerül. Az új szabályozás sok eddig alkalmazott kereskedelmi módszert száműz majd az eszköztárból.
unknown
A párizsi Konzervatóriumban elvégzett tanulmányai végeztével rangos nemzetközi orgonaversenyek első díjaival tért haza...
unknown
A Werkstätte für Orgelbau Mühleisen GmbH és a Pécsi Orgonaépítő manufaktúra 10 éve dolgozik együtt.
unknown
Harminc éves, de már elhozta a világ két legnagyobb orgonaversenyének első díját. Többéves párizsi tanulmányok után hazaköltözött, jelenleg a Nemzeti Hangversenyterem orgonaépítési munkálatait felügyeli, Spanyolországban tanít, lemezt készít és koncerteket ad. Szombati, Batthyány téri koncertje előtt beszélgettünk Fassang László orgonaművésszel.
unknown