Sodró Eliza reméli, hogy születendő gyermeke „rendszerváltó baba” lehet
A színésznő is az volt, 1990-ben jött világra.
A színésznő is az volt, 1990-ben jött világra.
HVG
Állítólag nem a milliárdos adó késztette költözésre a rendezőt és a feleségét.
HVG
A zenekar hosszabb szünet után jelentkezik három új szerzeménnyel, amelyekkel elkezdik a visszaszámlálást március 28-i MVM Dome-koncertig. Ezúttal a Hurrikán című dalt mutatták be.
HVG
Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence mellett láthatjuk dán kedvencünket.
53 éves volt az Eufóriából is ismert sztár.
Carlo Masala német katonai szakértő azt a forgatókönyvet mutatja be, amelynek nem szabadna bekövetkeznie.
A főpolgármesternek élete legszebb karácsonyi ajándéka volt, amikor a legendás zeneszerző felhívta, és telefonon keresztül zongorázott neki.
HVG
Már 93 filmes szakember írta alá azt a nyílt levelet, ami Wim Wenders politikát és filmkészítést elhatároló szavait, valamint a Berlini Filmfesztivál hallgatását bírálja az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban.
A Grammy-díjas előadó hamarosan Edward Norton és Javier Bardem oldalán forradalmárként tűnik fel a mozivásznon.
HVG
A Days of Ash dalai aktuális témákat dolgoznak fel.
HVG
A Beléd estem című, Valentin-napra időzített, állami támogatás nélkül készült romantikus komédia a Hogyan tudnék élni nélküled nosztalgiafaktorát és a Good Bye, Lenin! alapötletét vegyítve mond el egy jól ismert, könnyed történetet. Mire elég mindez? Kritika.
A magyar rendező Wenders szavaira reflektált, aki a Berlinale zsűrielnökeként arról beszélt, hogy a filmeseknek nem dolga politizálni. „Wim Wenders szerint még egyetlen film sem változtatta meg a világot, Tarr Béla szerint hozzá se kezdjünk egy filmhez, ha nem akarjuk megváltoztatni azt” – írta többek között.
A brit zenekar nagyszabású arénashow-ján több mint négy évtized slágereire bulizhat a közönség.
HVG
Bár az olasz főváros műemlékvédelmi felügyelősége rongálást sejt a történtek mögött, és feljelentést is tett az ügyben, de az is lehet, hogy az utóbbi napok heves esőzései szakították le az agyar egy részét.
MTI
Szigorú, egyenes, őszinte, gyengeségeit beismerő – ilyennek láttatja sok minden más mellett a 100. életévét február 19-én betöltő Kurtág György világhírű zeneszerzőt dokumentumfilmjében Nagy Dénes rendező. A bemutató a Müpában lesz, amely két héten át tartó rendezvénysorozatot rendez Kurtág tiszteletére.
A Berlinale versenyprogramjában hétfőn este mutatják be Mundruczó Kornél At the Sea (A tengernél) című új filmjét, a hatszoros Oscar-jelölt Amy Adamsszel a főszerepben. A Berlinben élő rendezővel beszélgettünk Magyarországról, Amerikáról és Németországról.
A kanadai-amerikai rapper rajongói is küldtek egy üzenetet a kormánynak.
HVG
A sivatagi blues ikonikus zenekara, a Grammy-díjas Tinariwen 2026. április 26-án az Akvárium Klub színpadán lép fel bluesból, rockból és a hagyományos tuareg ritmusokból táplálkozó zenéjükkel.
HVG
Elkészült az Afrika legautentikusabb változata.