Az egyik lehetséges kezdőpontot még jóval a fegyveres összecsapások kezdete előtt, de Milosevics történelmi beszéde után kell keresni. 1990 májusában Zágrábban a Maksimir stadionban találkozott a belgrádi Crvena zvezda és a zágrábi Dinamo. A Dinamo otthon játszott, és, bár a Zvezda vezette a táblázatot, a dolog úgy állt, ha a horvátok nyernek, övék a bajnoki cím. A meccs nem kezdődött el, a háború talán igen. Sokak szerint ez a meccs volt a jele annak, hogy hamarosan széthullik az ország. A HDZ, Franjo Tudjman nacionalista pártja megnyerte a választásokat Horvátországban, és Szerbiában is hihetetlenül megerősödtek a nacionalista hangok. A szélsőséges formációk örökös és hű támogatói, a szurkolók a pályára vitték a politikát. A CNN összeállítása szerint ez a meccs volt az egyike annak az öt összecsapásnak, amely megváltoztatta a világot - olvasható a blogon. A teljes bejegyzést elolvashatja a Serbia Insajd blogon.
Meccsek, amik megváltoztatták a világot
A Serbia Insajd blog szerzője a legfrissebb bejegyzésében arról ír, hogy a balkáni vérengzés kezdete egy focimeccshez köthető.

„Ehhez hasonló kihallgatásokat látott már a magyar történelem” – itt van Karácsony Gergely nyilatkozata, amit a rendőrségen tett
Die Welt-kommentár: Ennek az EU-nak vége
Megható, miről posztolt utoljára Kathi Béla
Meghalt Kathi Béla világbajnok testépítő
Magyarországon több bankadót fizet az Erste, mint a többi országban összesen, de van, amiben a magyar piac a legjobb
Ötpárti parlamentet jósol és stabil Tisza-előnyt mér a Republikon friss kutatása
Készülhetünk a dugókra: egy hónapig lezárások lesznek az M0-son Törökbálintnál
A Mohu csökkenteni akarja a palackdíjakat a nagy boltoknál
„A lakásvásárlás mindenkinek drágább lesz” – több sebből vérzik az Otthon Start a rászorulókat segítő szervezet szerint
Marabu Féknyúz: Hálátlan fiatalok
Nem jön az EU-pénz, alternatív forrásokat keres a MÁV-nak Mr. Oroszország
Rossz hír a dohányosoknak: jövedékiadó-robbanás jön az EU-ban
Egyes termékeknél a javasolt emelés meghaladja az 1000 százalékot.