Tetszett a cikk?

Orbán Viktor kormányfő kedden bejelenthette, megnyertük az első csatát az államadóssággal folytatott háborúban. Csökkentettük 1345 milliárd forinttal. A szemfényvesztés nem könnyen érhető tetten, de nem is nagyon nehezen - írja a Magyar Narancs szerkesztőségi cikke.

A magánnyugdíjpénztárak az elmúlt tíz-egynéhány évben hozzájuk utalt járulékok egy részét állampapírba fektették, azaz kölcsönadták az államnak. Az állam tehát tartozott a magánnyugdíjpénztáraknak, a magánnyugdíjpénztárak meg a tagjaiknak, akik a kötelezően fizetendő járulékaikat nekik utalták. A magyar állam viszont azokat a papírokat, amelyekre a felek a tartozás (meg a kamatok) összegét felírták, először erőszakkal elvette a magánnyugdíjpénztáraktól, majd most összetépte és lehúzta a slózin. Ennyi történt. "Magamnak vezénylek, magam hajtom végre!" - rikkantotta Tóth Loránd százados, majd "Harchoz!"-t kiáltott, és szemléltető célzattal a pocsolyába vetette magát. Magamnak tartozom, magamnak adom meg! - rikkantotta Orbán Viktor, és hozzátette, hogy sokkal többet is meg fogunk mi még adni. Azt nem mondta, miből. Igaz, azt sem mondta meg, hogy ezt az adósságot miből adtuk meg: a későbbi adósságokra félretett pénzből. A teljes cikket elolvashatja itt.

105 éves napi melegrekord dőlt meg csütörtökön Újpesten

105 éves napi melegrekord dőlt meg csütörtökön Újpesten

Karácsony: Orbán nyilván nem azt akarta mondani, hogy ami jár az arab befektetőnek, az nem jár a budapestieknek

Karácsony: Orbán nyilván nem azt akarta mondani, hogy ami jár az arab befektetőnek, az nem jár a budapestieknek

„Halálsoron érzik magukat” az SK akkugyárainak dolgozói

„Halálsoron érzik magukat” az SK akkugyárainak dolgozói

2000 méteres mélységbe telepíthet bázist Kína, 70 milliárd tonna nyersanyag a tét

2000 méteres mélységbe telepíthet bázist Kína, 70 milliárd tonna nyersanyag a tét