szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Schmitt Pál plágiumbotránya akár meg is rogyaszthatja a NER működési rendjének egyik legfontosabb támaszát, a jobboldali elit Orbán Viktorba vetett, korábban szinte korlátlan bizalmát. Nem is annyira az ügy önmagában vett súlya, sokkal inkább a precedensjelleg, a szellemnek a palackból való kiszabadulása miatt - olvasható a Véleményvezér blogon.

Minden kormánynak, így az Orbán-kormánynak is szüksége van az elit egy részének támogatására. Azokra a figurákra, akik személyes hitelességük segítségével pótolni tudják a kormány csetlése-botlása miatt keletkező hitelességdeficitet - legalábbis a Fidesz szavazóbázisa szemében - írja a Véleményvezér blog legfrissebb bejegyzésében.

A jobboldali elit eddig tapasztalt nagyfokú pártlojalitásának (akárcsak korábban a balliberális elit hasonló viselkedésének) számos oka van - véli a szerző. Akadt azonban jónéhány ember, akinek ez egyszerűen már túl sok volt, és szerencsére köztük találhatóak felelős beosztásban lévők is. Bár óvatosan, de az MTA elnöke mégiscsak nyíltan szembefordult Schmitt Pállal. Sőt, az elmúlt két hónapban többnyire kínosan hallgató Professzorok Batthyány Köre is összeszedte a bátorságát és kimondta azt, aminek a felfedezéséhez egyébként nem igazán kell tudományos fokozat - írja a szerző.

És persze ott van a SOTE doktori tanácsa és szenátusa, melynek számos tagja a jobboldali elit részének tekinthető, és akik a végül magát szintén megemberelő rektor korábbi politikai egyensúlyozgatása helyett elsöprő arányban ugyancsak a józan ész mellett tették le voksukat. Egyelőre azonban kár volna ezekből a reakciókból messzemenő következtetéseket levonni. Az is lehet, hogy ezek az esetek megmaradnak a közmondásbeli fecskének, és továbbra sem lesz ebből nyár. A teljes bejegyzés a Véleményvezér blogon olvasható.

Ukrajna egyik fegyverszállítójának adja a Dunaferr hengerművét a kormány?

Ukrajna egyik fegyverszállítójának adja a Dunaferr hengerművét a kormány?

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség Varga Zoltánra, a Central Médiacsoport tulajdonosára

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség Varga Zoltánra, a Central Médiacsoport tulajdonosára

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Október végére készül csak el az M30-as autópálya lezárt szakasza

Október végére készül csak el az M30-as autópálya lezárt szakasza