szerző:
hvg.hu

A szülői pofonnal helyretett gyerekek későbbi életükben boldogabbak és sikeresebbek, mint akiket sohasem bántottak - állítja egy amerikai tanulmány.

Az amerikai kutatás - amelyről a minap számolt be a telegraph.co.uk - arra az eredményre jutott, hogy azok a gyerekek, akik hatéves korukig kaptak néhány szülői pofont, jobban teljesítettek az iskolában és optimistábban néztek a jövőjük elé, mint azok, akiket egyszer sem bántottak. Ráadásul sokkal szívesebben végeztek önkéntes munkát, és nagyobb arányban kívánkoztak egyetemre is.
   
A brit lap online cikke felvetette, hogy a tanulmány nyilván kihívja a gyermekjogi aktivisták haragját, akik mindeddig sikertelenül küzdöttek azért, hogy Nagy-Britanniában betiltsák a pofozást. A jelenlegi jogszabályok szerint a szigetországban a szülők fel vannak hatalmazva az "ésszerű fenyítésre", tehát lekenhetnek egy akkorát gyermeküknek, aminek nem marad nyoma, illetve nem okoz sérülést. A gyermekjogi csoportok és parlamenti képviselők viszont azzal érvelnek, hogy a verés a büntetés elmaradott formája, és hosszú távon lelki betegségeket válthat ki a bántalmazott gyermekben.
   
A kutatást végző michigani Majorie Gunnoe pszichológiaprofesszor úgy fogalmazott, hogy miközben a verés nyilvánvalóan "veszélyes eszköz" a szülő kezében, vannak olyan esetek, amikor veszélyes eszközökhöz kell nyúlni. A lényeg, hogy ne minden esetben az legyen a megoldás.

A kutatás során 179 kamaszt kérdeztek meg arról, milyen gyakran ütötték meg őket gyermekkorukban, és hány évesek voltak, amikor legutóbb kikaptak. A kapott eredményt aztán összevetetették azzal, hogy a viselkedésüket szerintük hogyan befolyásolta a verés. A válaszokban szerepelt - a negatív kategóriába sorolt - antiszociális viselkedés, korai szexuális élet, erőszak és depresszió, de a pozitív kategóriában előtűnt többek között a tanulmányi siker és az ambíció.
   
Azok, akiket hatéves koruk előtt fenekeltek el néha, szinte minden pozitív kategóriában jól teljesítettek, és eredményeik a negatív kategóriákban sem lettek rosszabbak, mint azoké, akiket sohasem bántottak a szüleik. A 7-11 éves koruk között eltángált gyerekek szintén jobban haladtak az iskolában, és például kevesebbet verekedtek, mint akikhez egy ujjal sem nyúltak. Azok a fiatalok, akik viszont azt mondták, hogy - kamasz létükre - a mai napig verik őket, minden más csoportnál rosszabb eredményeket mutattak az egyes kategóriákban. A professzor szerint a kutatás nem mutatott eltérést a fiúk és lányok, valamint a különböző etnikai csoportok tekintetében.
   
A témában publikált korábbi tanulmányok arra utaltak, hogy a gyerekek bántalmazása később viselkedési problémákhoz, például nagyobb agresszivitáshoz vezethet - írta a telegraph.co.uk.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nagy gond van ezzel a 15 alkalmazással, azonnal törölje, ha valamelyik fent van a telefonján

Nagy gond van ezzel a 15 alkalmazással, azonnal törölje, ha valamelyik fent van a telefonján

Varga Judit: Elfogadhatatlan az uniós költségvetés tervezete

Varga Judit: Elfogadhatatlan az uniós költségvetés tervezete

Megszüntetné a Brexit után a szabad munkaerő-áramlást a brit kormány

Megszüntetné a Brexit után a szabad munkaerő-áramlást a brit kormány

Nemzetközi autótolvaj-bandát kapcsoltak le a rendőrök

Nemzetközi autótolvaj-bandát kapcsoltak le a rendőrök

Vekerdy Tamás utolsó tanácsa a Nők Lapjában: egyik gyerek sem hülye

Vekerdy Tamás utolsó tanácsa a Nők Lapjában: egyik gyerek sem hülye

Videó: Jakuzziban locsolja a pezsgőt Tornanádaska újraválasztott polgármestere

Videó: Jakuzziban locsolja a pezsgőt Tornanádaska újraválasztott polgármestere