szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hétfőn tették közzé az Indianai Egyetem kutatói az 1994 óta legnagyobbnak számító felmérésüket az amerikaiak szexuális viselkedéséről.

A Journal of Sexual Medicine című szaklapban ismertetett tanulmány 130 oldalon részletezi az országos, reprezentatív felmérés megállapításait arról, milyen gyakran, kikkel és hogyan élnek szexuális életet a 14-től 94 éves amerikaiak. A kikérdezésben 5865 ember vett részt. A kutatókat elmondásuk szerint meglepte az a változatosság, mellyel az önkéntesek belemerültek a szexuális tevékenységekbe: 41 féle aktust soroltak fel, beleértve a hüvelyi, az anális és az orális szexet is, valamint a közös maszturbálást.

A férfiaknak nagyobb esélye volt orgazmusra, amikor hüvelyi érintkezés is történt, míg a nők beszámolóiból az derült ki, hogy a változatosabb szexuális tevékenység - közte az orális szex - inkább hozzájárult az orgazmus eléréséhez - emelte ki Debra Herbenick, az egyik kutatásvezető. Herbenick hangsúlyozta, hogy az "eredmény" felfogásában és megítélésében eltérés volt a férfiak és a nők között: előbbiek 85 százaléka vélte úgy, hogy partnerének volt orgazmusa a legutóbbi aktusnál, míg utóbbiak 64 százaléka számolt be erről saját részéről. A nők mintegy harmada említette, hogy volt genitális fájdalma a legutóbbi szexuális aktusnál, míg a férfiak 5 százaléka jelezte ezt.

A 14-től 17 éves korosztályban a fiúk 79 százaléka használt óvszert a legutóbbi aktusnál, miközben a felmérésbe bevont összes férfi körében csupán 25 százalék volt ez az arány. A legkisebb arányban az ötven év feletti férfiak használtak óvszert.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Plázs

Tények és mítoszok a vérnyomásról

A magasvérnyomás-betegség Magyarországon a felnőttek 18-20 százalékát, míg a 60 éven felüliek több mint felét érinti. A gyakori előfordulás ellenére azonban még mindig vannak olyan kérdések a kórral a kapcsolatban, amelyek minduntalan felvetődnek és válaszra várnak.

hvg.hu Shake

Erotikus előjáték hármasban - videókkal

Egy szakértő 9 pontban bizonyítja, miért a legjobb módja szexuális életünk felturbózásának, ha párunkkal közösen sztriptízklubba megyünk. Mindent a szemnek, semmit a kéznek alapon.

MTI Gazdaság

A potenciális alkalmazottak szexuális élete után is kutattak

A beosztottak telefonbeszélgetéseinek lehallgatása, majd a vezető beosztású személyek, illetve a velük kapcsolatban álló újságírók megfigyelése, s legutóbb az alkalmazottak, illetve hozzátartozóik bankszámláinak illetéktelen kifürkészése után most újabb, közvetve Magyarországot is érintő botrány robbant ki a Deutsche Telekom háza táján.

hvg.hu Shake

Tíz dolog, amit nem tudtunk az orgazmusról

A szexualitást kutató tudományok még mindig meg tudnak lepni bennünket újabb és újabb felfedezéseikkel. Ezúttal Mary Roach pszichológus mesélt furcsa dolgokat egy nyilvános előadáson, amelynek felvétele felkerült az internetre is.

Shake

Nem szabad cikizni a szexben túl gyors férfiakat - videó

Az ausztrálok állítólag híresek a toleranciájukról és tűrőképességükről, bár ha a történelmüket nézzük, akkor ezt valószínűleg csak az utóbbi pár évtizedben fejlesztették ki – legalábbis a bennszülöttek többször is így nyilatkoztak.

Shake

„A szüzesség ténye teherré válhat”

A szüzesség házasságig való megtartása nemes dolog, de mi van akkor, ha nem érkezik meg a nagy ő a húszas éve közepéig sem és stratégia váltásra van szükség? Az elején oly értékes ártatlanság egyre kényelmetlenebbé válik, ahogy múlnak az évek.

Shake

„A szex olyan, mint a futás, nehéz belekezdeni”

"Válassz: kiadós szex vagy kiadós alvás?” - ez volt egy angol közvélemény-kutatás egyik kérdése, és megdöbbentő módon a válaszadók 80 százaléka, férfiak és nők vegyesen, az alvást választotta.

hvg.hu Plázs

A szexuális életet is tönkreteszi az allergia?

Nem érzi magát szexinek, éppen ezért kerüli is a testi kontaktust az allergiában szenvedő beteg – áll az ohiói Cleveland Klinika tanulmányában. Az általa megkérdezett páciensek 83 százaléka valotta be, hogy állapota kihat szexuális életére.