szerző:
Lukács Andrea

Már előre tart a karácsonyi zabálástól? Ezekkel az egyszerű trükkökkel nem fog egy dekát sem hízni. Méghozzá úgy, hogy mindenből ehet, és jól is lakhat. És ez nem egy újabb csodadiéta.

©

Mi lenne, ha nem várnánk Újévig a fogadkozásokkal? Mi lenne, ha most az egyszer azt a célt tűznénk csak ki magunk elé, hogy a következő öt napban nem fogjuk degeszre enni magunkat? Hogy nem úgy fekszünk le, hogy a gyomor feszítésétől rémálmok gyötörnek, reggel pedig nyomottan ébredünk, mert éjszaka nem a pihenéssel volt elfoglalva a szervezetünk, hanem az emésztéssel? Mi lenne, ha 27-én nem lennénk tele lelkiismeret-furdalással, 2014. január 1-én pedig nem azt kellene megfogadnunk, hogy 5 kilót kell lefogyni, hanem csak hármat? Vagy annyit sem. Semennyit. Egyáltalán, miért gondoljuk, hogy azért, mert a Gergely-naptár szerint fordul a számláló, több akaraterőnk lesz, mint egy héttel előtte, amikor gondolkodás nélkül eltüntetjük a második szelet bejglit is, aztán meg az ötödiket?

Van, aki azért tömi tele magát a családi összejöveteleken, mert nógatja a mama, vagy mert az otthon melege csak és kizárólag a gőzőlgő ételeket jelenti. Van azonban olyan is, akinek a zabálás menekülés a süteménypokolba, mert feszélyezi a görcsökkel és kényszerűséggel átitatott, de cukorszirupba mártott ünnep, megint más pedig úgy gondolja, ilyenkor minden megengedett és megérdemli, hogy végre kirúgjon a hámból. A britek például átlagosan 2,3 kilót szednek fel az ünnep alatt, melynek nagy része december 25-én vándorol a testükre, ők ilyenkor átlagosan 6000 kalóriát visznek be naponta. A felmérések szerint pedig szenteste és szilveszter között átlagosan napi 500 kalóriával több táplálékot majszolunk el, mint a szürke hétköznapokon.

Meghökkentő tények a karácsonyi finomságokról

Egy kisméretű (130 grammos) csokimikulás ugyanannyi kalóriát tartalmaz, mint egy jó nagy hot-dog, de 13 darab pici vaníliás kifli egy egész szalámis pizzával ér fel, öt puszedli pedig egy sajtburgerrel. És ha csak iszik egy bögre forralt bort? A cukros forró ital egy adag sültkrumpli kalóriaértékét tartalmazza, egy zacskó cukrozott mandula pedig egy bolognai spagettiét. Nem bírja megállni a rumos golyócskákat? Hat golyó egy jó nagy sült libacombnak felel meg, derül ki a stylebook.de leleplező cikkéből, melyben a sült almát kínálják alternatívaként a hizlaló édességekre, amit fahéjjal és mazsolával ízesítve is csak 150 kalóriára jön ki.

Egy biztos: nagyon nehéz elkerülni, hogy ne együnk karácsonykor. De azt senki nem is mondta, hogy koplalni kellene. Ha észnél vagyunk, akkor mindenből ehetünk úgy, hogy a szilveszteri bulira is bomba formában maradjunk.

Lassan a testtel

Ott tornyosulnak az ételek, folyamatosan vált a terülj-terülj asztalkám. Az a szerencséje, hogy most senki nem sürgeti. Egyen szépen lassan, így a gyomornak van ideje jelezni, hogy mikor elég. A jóga mesterei azt mondják, akkor érezzük magunkat a legjobban evés után, ha a gyomor képletesen csak egyharmadáig telik meg étellel, egy harmadáig folyadékkal, a többi pedig maradjon a levegőnek. Kell némi önkontroll hozzá, de a lassú majszolgatással rásegíthet: mivel húsz perc után jelentkezik csak a teltségérzet, ha habzsol, a gyomor secperc alatt határait fogja feszegetni.

©

Engedjen a kísértésnek, de csak egy kicsit

Persze van, amikor már nem a száj, hanem csak a szem kívánja. Kegyetlenség lenne magunktól megvonni a várva várt finomságokat, és könnyen sértődés lehet belőle, amikor annyit készült a szakács(né). Erre a legegyszerűbb megoldás, ha megkóstol minden különlegességet, de épp csak egy falatot, egy kisebb szeletet, vagy egy villányit vesz belőle. Ha nem öt bejglit tesz a tányérjára, hanem csak egyet (netán egy felet!), akkor már meg tudja dicsérni a mamát. Attól nem lesz finomabb, ha többet eszik belőle. A levesből merjen csak egy kanállal, a húst felezze el azzal, akinek ugyanolyan fontos, mint önnek, hogy ne szedjen fel plusz kilókat.

Köret helyett

Nem mondhatja, hogy egész évben arra várt, hogy rizst, vagy sült krumplit egyen. A libasülthöz persze elengedhetetlen a párolt káposzta, azzal még nincs nagy baj, de a krumplipüré már teljesen felesleges. A karéj kenyérről is nyugodtan lemondhat, még ha annyira jó is tunkolni. Fogyókúrázni ugyanis nem annyira. Ugyanez vonatkozik a desszertekre is: a tejszínhab és mindenféle csokis, lekváros öntet nélkül is meg lehet enni a süteményt.

©

Csincsin

Pálinka, mert megérkeztek a vendégek, pezsgő, mert ott vannak, egy kis bor a főfogáshoz, desszertnek meg puncs, forralt bor és egy agyoncukrozott kávé, hogy ne nyomja el az álom. A karácsonyi itókák extra kalóriákkal dúsítják az amúgy is testes ételeket. Ha csak a koccintáshoz fogyaszt el egyetlenegy pohárral, a többit pedig vízzel helyettesíti, már sokat tett a testéért.

Büfögés és fájó gyomor helyett

A televíziók reklámidejének nagy részét Magyarországon szemmel láthatólag a gyógyszercégek vásárolják meg, mostanság feltűnően megsokasodtak a refluxot és a gyomorégést elnyomó készítményeket népszerűsítő szpotok. A legtöbb egy roskadásig megrakott asztalt mutat, ami mellett fájlalja a gyomrát a nő vagy férfi, esetleg a büfögést és a felpuffadást próbálja kereskedelmileg korrektül ábrázolni.  A legegyszerűbb de, egyben a legkárosabb megoldás gyógyszert beszedni, inkább arra kellene odafigyelni, hogy kerüljük azokat az ételeket, melyek az emésztésünk ellenségei. A probléma csak az, hogy a karácsonyi menü szinte csak ilyen ellenségeseket tartalmaz. Az olajban és zsírban sült ételek és a zsíros húsok a savasodás, a reflux és a gyomorégés legfőbb okozói, de a csokoládé, a tej, az alkohol is irritálja a gyomrot, a koffeinről, a fekete teáról és a cukros szénsavas üdítőkről nem is beszélve. De akkor mit együnk? Íme:

Joghurt: míg a tej ellenjavallt, a natúr(!) joghurt kifejezetten ajánlott, ha baj van a gyomorral, ugyanis az erjedést okozó baktériumok a bélflórának is jót tesznek.

Fehér húsok és halak: a vörös húsok nehezebbek, és inkább hozzájárulnak a rák kialakulásához, míg a csirke és a nem zsíros halak egészségesebbek, de csak akkor, ha nem bő zsiradékban és rántással készítjük. Grillezzve és kevés fűszerrel, például emésztést elősegítő köménymaggal fűszerezze nyálkahártyát irritáló paprika helyett!

Zabpehely: a müzli egyik kedvelt összetevője a zabpehely, mely nem csak azért jó, mert segíti az emésztést, de kellően el is telít. Így ha reggel ezzel kezdjük – lehetőleg nem cukrozva -, akkor ebédidőben sem leszünk annyira éhesek, hogy eszetlenül bezabáljunk.

Banán: kibéleli a gyomrot, és a bélfunkciót is helyrerakja ez a gyümölcs, mely a hasmenés legfőbb természetes ellenszere.

Gyömbér: akár por, akár friss formájában használható, előbbit belecsempészhetjük az ételekbe fűszerként, utóbbit pedig összevágva forró vízzel fogyasszuk evés előtt vagy után.

Továbbá a legtöbb szupermarketben most is fellelhető zöldségek közül jót tesz a cékla, az avokádó, az édes krumpli, és a zöld saláták, az eper, a kukorica viszont kifejezetten rosszat.

Mozgás!

Köztudott, hogy az egészséges test két dolog függvénye, az étkezésé és a mozgásé. Ám a karácsonyi időszak legalább annyira szól a tespedésről, mint a zabálásról, ami a bevitt kalóriák elégetéséhez nemigen járul hozzá. Vegyen erőt magán, segítsen az asztal leszedésén, és a mosogatásban, majd menjen el egyet sétálni a családdal együtt. És bár kiszámolták, hogy egy nőnek öt és fél órát kellene futnia (egy kezdő maratonfutó ennyi idő alatt futja le a 42 kilométert), hogy ledolgozza a karácsonyi menüt, nem kell túlozni: már az is előrelépés, ha nem enged a kanapé csábításának.

Egyszerűbb a dolga, ha vendégségbe megy, mert akkor eleve fel kell tápászkodni: menjen egy darabon gyalog oda- és visszafelé is. Minél több ajándékot visz és kap, annál több kalóriát éget el (főleg, ha séta közben emelgeti a szatyrokat). Ha az idő megengedi, kezdjen hógolyócsatába (talán majd jövőre), vagy csak kergesse meg a ház körül a gyerekét, szerelmét, anyósát.

©

Ha eleve sportos, akkor ne hagyja abba a karácsonyi időszakban sem a tréninget: csináljon egy minimum fél órás edzéstervet, amit reggel, vagy este (jó két órával az utolsó étkezés után) elvégezhet. Ez nem csak a zsírégetésben segít, de sokkal jobban is fogja érezni magát utána

Szűkösen

Az otthoni macinadrág a legkényelmesebb viselet, a laza gumírozás, és a sztreccs-holmi viszont nem szolgálják a testtudatot, mert akármennyit ehet bennük. Ha viszont felhúzza azt a ruhát, amibe szeretne beleférni még karácsony után is, akkor az meg fogja gátolni a kicsapongást. Ne gombolja ki a nadrágot, ne eressze ki az övet, és ne lazítson a nyakkendőjén! Maradjon csinos!

Mérlegeljen

A mérleg a fogyókúrázók legnagyobb ellensége, de a felmérések azt mutatják, hogy hatásos, mert folyamatosan szembesít a valósággal. Ha mától kezdve minden reggel mérlegre áll, az javíthat az önkontrollon az elriasztás eszközével. Ha 25-én ébredés után már egy kilóval többet mutat, mert nem tartotta be a fenti szabályokat, még mindig elkezdheti.

©
Kövesse az Élet&Stílus cikkeit a Facebookon is!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Novemberben indul a Google videojátékos okossága, amelyhez csak internet kell

Novemberben indul a Google videojátékos okossága, amelyhez csak internet kell

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője műtősfiúhoz hasonlítja Karácsonyt, akinek szikét adtak a kezébe

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője műtősfiúhoz hasonlítja Karácsonyt, akinek szikét adtak a kezébe

Üres, leplombált urnát találtak az utcán Budakeszin

Üres, leplombált urnát találtak az utcán Budakeszin

Caravaggio és Bernini művei Bécsbe költöznek

Caravaggio és Bernini művei Bécsbe költöznek

Karácsony Gergely a Lokált a közterületekről is kitiltaná

Karácsony Gergely a Lokált a közterületekről is kitiltaná

Novembertől jön az ország ötödik legnagyobb pénzintézete

Novembertől jön az ország ötödik legnagyobb pénzintézete