Anne Hathaway úgy véli, a folyamatos információáradtban néha muszáj "elvonókúrára" küldeni saját magunkat, kikapcsolni a telefonunkat és minden más elektromos készüléket a lakásban - nyilatkozta az Oscar-díjas amerikai színésznő a Daily Mailnek. "Így semmi sem vonja majd el figyelmünket párunkról és csak egymásra tudunk koncentrálni" - tette hozzá.
Hathaway elismeri, hogy ez meglepően nehéz - főleg az üzleti világban, ahol mindig elérhetőnek kell lenni -, de szerinte abszolút megéri nem 0-24 elérhetőnek lenni mindenki számára. Igazi kincs az így együtt töltött idő - vallja.

AFP / Robyn Beck
A színész házaspár abban is megegyezett, hogy nem tölthetnek külön két hétnél többet anélkül, hogy találkoznának, máskülönben frusztráltak lesznek attól, hogy nem lehetnek együtt szerelmükkel, és jelentéktelen dolgokon kezdenek veszekedni. Hathawayék egy szerződést is írtak minderről, ami emlékeztetőül mindig ott virít a nappalijukban.
A 31 éves színésznő azt is elárulta, 16 éves kora óta tudja, hogy gyereket akar, ezért életében - tervei szerint - az anyaság lesz a következő kihívás.