Hongkongban már törvény védi a kínai himnuszt
Fokozatosan tenyerel rá a diktatúra a városállamra.
Fokozatosan tenyerel rá a diktatúra a városállamra.
Kényelmetlenebbé teszi a Play áruházon kívüli alkalmazások telepítését az Android operációs rendszer hamarosan érkező új verziójában a Google.
Orbán Viktor március elején fogalmazott így, és jóslata be is jött a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.
A Facebook mostantól felhívja a felhasználók figyelmét arra, ha a kormányzati médiumok híroldalára tévednek a közösségi oldalon. Az orosz Sputnik és a kínai China Daily már meg is kapta a címkéjét.
Egy Christopher Havens nevű elítélt a börtön rideg falai között jött rá, hogy szereti és érti is a matematikát. A férfi kis idő múlva saját tanulmányt adott ki, amely a kutatók szerint számelméleti előrelépés.
A polgárháborús vezető a rabszolgatartás megtestesítője, bár ő maga ellenezte azt.
Nyitott a magyar-osztrák-cseh-szlovák négyes, Soros örökkötvényéről kérdezik a magyarokat, súlyos bizonyítékok Aján Tamás ellen, Trump izgulhat. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Természetesen a 4-es sorozat legsportosabb modelljéről sem hiányozhat a hatalmas hűtőrács.
Október végéig szóltak volna Szentes Tamás miniszteri biztos feladatai.
Állampolgári kötelességük a kormányzó szerint.
Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász állandó rovatában a George Floyd halála után kialakult amerikai helyzetet elemzi, és azt írja, hogy a törvényt Trumphoz hasonlóan kevéssé tisztelő előd, Richard Nixon jobb volt, mint jelenlegi utódja.
Az Agrárminisztérium múlt héten jelentette be új rendkívüli támogatási programját.
Pozitívak volt a Tankcsapda fellépésének tapasztalatai.
Donald Trump politikájának egyetlen célja a novemberi újraválasztása, aminek esélyét jelentősen rontja a világjárvány rossz menedzselése és a nyomában gyorsan zuhanó gazdaság. Megosztásra építő kampánya George Floyd halálával vált életveszélyessé.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nyilvánították projektet.
Meglepő, de sok modernnek mondott dízelautó több nitrogén-oxidot pöfékelhet ki, mint a veterán korú stuttgarti gázolajos.
Száz év és egy nap. Direkt nem június 4-re íródott ez a cikk. Nem akart senkit sérteni, nem akarta senki megemlékezését megzavarni. De kikívánkozott.
A SOTE rektora szerint inkább a közösségi térben emelkednek meg jelentősen a megbetegedések.
Balajti László megbízására az Emmi frissen feltöltött szerződéslistájából derült fény. Bár a felkérésről az AH volt vezetője készséggel beszélt a hvg.hu-nak, az nem derült ki, hogy miért kellett külön ember a logikailag az operatív törzshöz tartozó feladatra.