
Pincészetnél startolt, túró rudit készítő üzemnél finiselt a Coop Rally mezőnye a verseny első napján
Négy élelmiszeripari gyártó céget látogatott meg az idén már 17. alkalommal megrendezett, a minőségi, magyar élelmiszer-előállítást és termékeket népszerűsítő Coop Rally a kétnapos szakmai rendezvény első napján. Mindegyik vállalat jelentős beruházási tevékenységet folytatott az elmúlt időszakban, amit tovább erősíthet a jelenlegi hétéves uniós ciklusban az élelmiszeripari cégek fejlesztései számára elkülönített, minden korábbinál magasabb összegű, 750 milliárd forintos forráskeret.
Az idén több mint 70 hazai vállalkozás (élelmiszeripari, kiskereskedelmi, szolgáltató és médiacégek) részvételével zajló kétnapos szakmai program összesen hat élelmiszeripari céghez, valamint 2 COOP-tagvállalathoz látogatott el Magyarország nyugati felén.
Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a versenyt elindító országos sajtótájékoztatón kiemelte: „A magyar kormány minden olyan kezdeményezés mellé áll, amely a magyar élelmiszeripart segíti. A Coop pedig a rally-val már a 17. alkalommal hívja fel a figyelmet a minőségi magyar élelmiszerekre.” Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2021-2027-es uniós pályázati ciklusban soha nem látott összeget különítettek el a hazai élelmiszeripar fejlesztésére, ugyanis 750 milliárd forintot lehet fordítani a szektor cégeinek beruházásaira a korábbi hétéves időszak 468 milliárdos keretével szemben.

A rally több mint 100 autóból álló mezőnyének rajtjára a Törley Pezsgőpincészet Kft. budafoki telephelyén került sor. Müller Kornél, a cég ügyvezetője a 750 milliárdos fejlesztési forrással kapcsolatban megjegyezte: a cégük nagyon örül annak, hogy ilyen mennyiségű pénz áramlik majd a szektorba, mert az általánosságban erősítheti a hazai élelmiszeripari márkákat. Az uniós források korábbi felhasználásával kapcsolatban kiemelte: cégük erősen fókuszál a saját telepítésű szőlőkre, így a telepítési támogatások mindig nagy szerepet játszottak abban, hogy a „magyar szőlőből jó minőségű magyar bor jöjjön létre”. Az aktuális fejlesztéseikről szólva pedig arról számolt be a cégvezető, hogy felújították az etyeki szőlőfeldolgozójukat, jövőre pedig a palackozó üzemben is beruházásokat hajtanak majd végre.
A rally második állomásán a Gyermelyi Zrt. fogadta a rally résztvevőit, akik megtekinthették a tésztagyártó vállalat év elején átadott új – immár harmadik – malmát is. A malom megépítését egy másik beruházás is követte, miután a megnövekedett felhasználás miatt növelni kellett a gabonatároló kapacitását is. A tészta, illetve liszt előállítása mellett a tojástermelés terén is jelentős hazai piaci szereplőnek számító cég egy új tojóistállót is létrehozott Máriahalmon, amivel az ország legnagyobb tojástermelő telepe jött létre. Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. elnök-igazgatója a beruházásokhoz elnyerhető állami, uniós támogatási lehetőségektől szólva elmondta: „soha nem úgy kezdtünk bele fejlesztésekbe, hogy felmértük, mihez lehet támogatást elnyerni, hanem megnéztük, hogy amit fejleszteni szeretnénk, ahhoz lehet-e támogatást szerezni.” A gabonatároló-kapacitás 3 milliárd forintos bővítésénél 50 százalékos intenzitású támogatást nyert el a cég az agrártárcától.


A rally mezőnye az első napot a Bonafarm Csoporthoz tartozó Sole-Mizo Zrt. tejipari vállalat marcali üzeménél fejezte be, ahol a cég túródesszertjét, a Mizo Túró Rudit készítik. A Sole-Mizo esetében az elmúlt időszak egyik legnagyobb volumenű és legfontosabb beruházása éppen a túró rudi gyártás tavalyi fejlesztése volt, ami mintegy 300 millió forintos értékben saját forrásból valósult meg. Ennek köszönhetően vált lehetővé, hogy már valódi tej- és étcsokoládéval borított Mizo Túró Rudik is elérhetőek a boltok polcain. A cég egyelőre vizsgálja a jövőben fejlesztési lehetőségeket.