Tetszett a cikk?

Már hozzánk is betört a Gossip Girl című amerikai tinisorozat, amelynek népszerű sztárjai most merész képeken pózolnak a Rolling Stone magazinban.

Valószínűleg Cecily Von Ziegesart érte a legnagyobb meglepetésként, hogy szinte véletlenül megírt könyve, a Gossip Girl (magyarul Bad Girl), amely hamar sorozattá terebélyesedett, először a könyves sikerlistákat hódította meg, majd a televízió révén még nagyobb elismerést hozott a kezdő írónak.

Az unatkozó, frusztrált és rémisztően gazdag New York-i tizenévesekről szóló sztori nemcsak a kamaszokat hódította meg, de a felnőttek körében is jelentős mennyiségű rajongója akadt. A szexualitással, drogokkal és más, kisebb-nagyobb kihágásokkal is lelkesen foglalkozó tinidráma szereplői a teljes ismeretlenségből egyik
percről a másikra az érdeklődés középpontjába kerültek. Szinte alig maradt olyan magazin, amelynek címlapját ne díszítette volna már valamelyikük arca, a New York Magazine, a Details, a GQ és a Vanity Fair után még a híresen finnyás amerikai Vogue is bevállalta a szép szőkeséget játszó Blake Livelyt.

Már csak a Rolling Stone nem foglalkozott a pletykás csapattal (a gossip jelentése pletyka), de végül ők sem hagyhatták ki a lehetőséget. A fotósorozatot a gyakran botrányos és időnként valóban érdekes képeiről híres Terry Richardsonra bízta a magazin. Ez volt az első munkája a Rolling Stone számára, ezért azt gondolhattuk volna, hogy valami igazán forradalmi elképzeléssel áll elő. Nos, ha a sorozatban tinilányokat játszó, persze valójában nagykorú színésznők páros fagylaltnyalogatása és cukorszopogatása forradalminak számít, akkor Richardson és a Rolling Stone viszik a fáklyát.

Az állóképek mellett a magazin természetesen nyilvánosságra hozott egy werkfilmet is, ami további mérföldkő a merész beállítások útján. Az ifjú sztárok például kevés ruhában, mindannyian egy ágyban merednek a kamerába és rendkívül vonzóan párnacsatáznak. Nem tudunk betelni ennyi kreativitással és ízléssel, az újító ötletekről nem is beszélve.

KM

hvg.hu Shake

Tarol a szexi tinidráma

Az amerikai média egy emberként rajong egy tévésorozatért. Az elhúzódó írósztrájk jónéhány amerikai tévésorozat sorsát megpecsételte, akad olyan, amelyik csak szeptemberben tér vissza (Hősök), és olyan is, meg nem erősített pletykák szerint, ami akkor sem, mert végleg leveszik a műsorról (Cashmere Mafia).

Shake

Elege van a rózsaszínből a tetovált sikerszerzőnek

Cecily von Ziegesar egy tinikönyv-sorozattal vált népszerűvé. Korábban már többször is írtunk a Gossip Girl-jelenségről, amely az írott változat után igen jó nézettségű tévésorozattal szerzett újabb és újabb rajongókat a fiatal amerikai szerzőnek és könyve szereplőinek.

Éles szemű netezők szerint Tom Holland eljegyezhette Zendayát

Éles szemű netezők szerint Tom Holland eljegyezhette Zendayát

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

Elon Musk apja szerint a fia megvenné a Liverpool FC-t

Elon Musk apja szerint a fia megvenné a Liverpool FC-t