szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Adriana Lima brazil szupermodell, akit szakmájában a világ negyedik leggazdagabb szépségének tartanak, szerdán szerb állampolgárságért folyamodott Belgrádban Ivica Dacsics belügyminiszternél.

Az 1981-ben született Lima 2000-ben került a nemzetközi figyelem középpontjába, miután Heidi Klummal és Laetitia Castával együtt lépett a kifutóra a Victoria's Secret cannes-i fürdőruha-bemutatóján, s helyet kapott a Vassarette óriásplakátján a New York-i Times Square-en. Ismeretlen már akkor sem volt, mivel korábban a Vogue-ban, a Harper's Bazaarban, s az I-D-ben jelentek meg képei.

© AP
Adriana az idén, Valentin-napon lett - nagyon visszafogott, csöndes ceremónia során, a wyomingi Jackson Hole-ban - Marko Jarics szerb kosárlabdázó felesége. Jarics 2002 óta játszik amerikai NBA-csapatokban, jelenleg a Memphis Grizzliesben.

A pár az esküvőt a nyáron Szerbiában nagy lagzival akarja megismételni, hogy utána békésen várhassa első gyereke év végi érkezését.

A két hírességet szerdán Ivica Dacsics miniszterelnök-helyettes belügyminiszter fogadta, s az egyórás baráti beszélgetés során megígérte, hogy Adriana Lima állampolgársági kérelmét gyorsított eljárásban (s feltehetően kedvezően) fogják elbírálni.

A szupermodell terveiben szerepel, hogy Szerbia polgáraként bekapcsolódjon a helyi humanitárius tevékenységbe, s új hazája külföldi népszerűsítésébe.
Egyelőre alvósejtként működik Tiborcz szerbiai vagyonkezelője

Egyelőre alvósejtként működik Tiborcz szerbiai vagyonkezelője

„Hol vannak a többiek?” – kérdezi Lengyel Tamás Caramel és Kiss Tibi politikai kiállása után

„Hol vannak a többiek?” – kérdezi Lengyel Tamás Caramel és Kiss Tibi politikai kiállása után

Medvét akart etetni a lengyel turista, megharapta az állat

Medvét akart etetni a lengyel turista, megharapta az állat

Magyar Péter szerint Németh Balázs közúti veszélyeztetést követ el az őt lejárató videójában

Magyar Péter szerint Németh Balázs közúti veszélyeztetést követ el az őt lejárató videójában