szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy egész vagyont, összesen 135 ezer eurót hagyott egy dán adakozó a Vöröskereszt egy használt ruhákat gyűjtő konténerében Koppenhágában. A rendőrség egy időre lefoglalta a pénzt, hogy kiderítsék, nincs-e szó esetleg valamilyen bűncselekményről.

"A Vöröskeresztnek egy anonim adományozótól. Több mint negyven év gyűjtésének eredménye" – ezt írták rá kézzel a pénzt tartalmazó tíz boríték egyikén. Az írás alapján valószínűleg egy meglehetősen előrehaladott korú személyről van szó.

A Vöröskereszt munkatársai Jyderup városban a ruhákat tartalmazó zsákok kicsomagolásakor találták meg a pénzt, amely átszámítva több mint 36 millió forintot ér.

A dán Vöröskereszt szóvivője, Julie Lorenzen csütörtökön megerősítette a hírt. Elmondása szerint a pénzt a rendőrség egy időre lefoglalta, hogy kiderítsék, nem áll-e a háttérben valamilyen bűntény. Jelenleg azonban "a legkisebb jel sem utal erre".

Miután visszakapják, a szervezet katasztrófa sújtotta területek megsegítésére fordítja az összeget.

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani