szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összesen huszonegy millió dollárt, vagyis átszámítva 4,8 milliárd forintnak megfelelő összeget hoztak a konyhára a New York-i Christie's árverésén a tavaly elhunyt milliárdos "remete örökösnő", Huguette Clark ékszerei.

Az aukciósház szerint a keddi árverés világszerte felkeltette a gyűjtők figyelmét. A néhai Clark gyűjteményének legkiemelkedőbb darabja, egy párnaformájúra csiszolt kilenckarátos, ritka rózsaszín gyémánttal díszített gyűrű, nagyjából 16 millió dollárért (3,7 milliárd forint) cserélt gazdát.

Huguette Clark ritka, rózsaszín gyémántból készült gyűrűje
AP
Az árverés jócskán felülmúlta a Christie's előzetes becsléseit, amelyek nagyjából 9-17 millió dollár (2-3,8 milliárd forint) közötti bevételt vártak a tizenhét darabos, köztük Cartier- és Tiffany-ékszereket is felvonultató mesés gyűjtemény eladásából.

Huguette Clark tavaly hunyt el, 104 éves korában. Hatalmas vagyona apjáról, William Andrews Clark fa- és rézmágnásról maradt rá. Az örökösnő gyakorlatilag 80 éven át élt a világtól elvonultan. 1928-ban házasságot kötött egy fiatal ügyvéddel, akitől 1930-ban el is vált. Ettől kezdve semmilyen nyilvános helyen nem mutatkozott, évtizedekig a dollármilliókat érő francia babagyűjteménye társaságában élt egy New York-i luxuslakásban.

1980-tól kezdve önszántából különféle kórházakban lakott, számos nagyértékű ingatlana évtizedekig üresen állt. Gyermeke nem született, a hatalmas, egykor Rockefellerével vetekedő vagyon örököse vagy örökösei nem ismertek. A Christie's korábbi elmondása szerint a Clark-ékszerek a negyvenes évek óta széfben hevertek.

Ma 75 éves Vámos Miklós

Ma 75 éves Vámos Miklós

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

Meghalt Marianne Faithfull

Meghalt Marianne Faithfull