szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Reggelivel várták kedden a kerékpárosokat országszerte a Bringázz a munkába! (Bam!) kampány részeként: a kínálatban egyebek mellett péksütemény és gyümölcslé szerepelt.

Budapesten a Batthyány téren, az Akváriumnál, a Gellért téren, a Szentlélek téren, Újpesten, a Váci út és a Bulcsú utca sarkán, a Szegedi út és Béke út találkozásánál, a Múzeum körúton, a Pázmány Péter sétányon és a Népligetben várták a kerékpárral érkezőket gyümölccsel, üdítővel, péksüteményekkel, kakaós csigával. Több vidéki nagyváros is csatlakozott a kezdeményezéshez, köztük Esztergom, Érd, Győr, Pécs, Debrecen és Szeged. Kecskeméten uzsonnát készítettek a bicikliseknek, Sopronban pedig május 2-án tartják a bringás reggelit.

Az immár hagyományos bringásreggelit idén minden eddiginél több helyen rendezték meg, ebben nagy szerepük volt a helyi önkormányzatoknak, támogatóknak és vállalatoknak. A legtöbb fővárosi és vidéki helyszínen a Magyar Kerékpárosklub aktivistái vállalták a szervezést. A reggelik osztásába számos európai város önkormányzatától, szervezetétől érkezett vendég is bekapcsolódott. A kerékpáros közlekedés népszerűsítésével kapcsolatos nemzetközi konferencia külföldi résztvevői a Batthyány téri központi rendezvényen segítették az önkéntesek munkáját - közölte a Magyar Kerékpárosklub kedden az MTI-vel.

A Bringázz a munkába! kampány április 11-i kezdete óta a regisztrált résztvevők száma 5200 fő fölé emelkedett, akik több mint 378 ezer kilométer megtételével 70 ezer kilogramm szén-dioxidtól óvták meg Földet. A Bam! idei fő üzenete a munkáltatóknak, vállalatoknak szól: tegyenek meg mindent azért, hogy egyre többen menjenek munkába kerékpárral. Ezért számukra külön versenyt is hirdettek, amelyre eddig 1910 vállalat regisztrált.

 

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

Feministából stepfordi feleség – Meghan Markle még mindig nem döntötte el, hogyan menti meg a világot

Feministából stepfordi feleség – Meghan Markle még mindig nem döntötte el, hogyan menti meg a világot

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

Olyan döntés hozott a leköszönő Biden, ami nem csak Trumpnak, de nekünk is fájhat

Olyan döntés hozott a leköszönő Biden, ami nem csak Trumpnak, de nekünk is fájhat