szerző:
Blikk
Tetszett a cikk?

Hihetetlen tempóban repesztett végig a hármas metró alagútján egy olasz agár csütörtök este Budapesten. A Blikk szerint a nyolc hónapos kutya 15 perc alatt 16 kilométert tett meg úgy, hogy nem ért hozzá a magas feszültségű vezetékekhez. Állítólag a gazdája után rohant.

A Gréti nevű agár a Duna-partnál egy belső udvaron játszott egy másik kutyával, nem messze a Dózsa György úti metrómegállótól, amikor hirtelen rohanni kezdett. Gazdája vőlegénye szaladt utána, de nem érte utol, és már csak metróállomásnál tudta meg, hogy a kutya eltűnt az alagútban.

Az ebet az ellenőröknek először sikerült ugyan visszatartaniuk, de tett egy félkört és kicselezte őket. Utána több megállóban is feltűnt a síneknél, de hiába szólongatták, rohant tovább. Egy metróvezető látta, amint a szerelvénye előtt szalad, egy másikat pedig egyszerűen megelőzött – olvasható a cikkben.

Gréti végül Kőbánya-Kispesten kijutott a felszínre, de az éjjeli őrök nem találták az üzemi területen. Másnap délután látták újra, a metrótól azonban kirohant a gyorsforgalmi útra. Csodával határos módon itt sem ütötték el, de megint nyoma veszett. Este aztán a Határ út melletti sporttelepen találta meg egy hölgy, aki másfél óra alatt centinként tudta megközelíteni a reszkető agarat.

Gazdái szerint Gréti talpa kicsit megkopott, megijedt, de más baja nincs.

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül