szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több száz éves csonttöredékek esetében is hatásos az az eljárás, amellyel igazságügyi orvosszakértők emberi maradványokból megállapítják az elhunytak szem- és hajszínét – bizonyították lengyel és holland kutatók, akik tanulmányukat az Investigative Genetics című folyóiratban tették közzé.

A HIrisPlex nevű DNS-vizsgálati módszert a krakkói Jagelló Egyetem és a rotterdami Erasmus Egyetem tudósai a közelmúltban fejlesztették ki igazságügyi orvosszakértőknek. A rendszer 24 olyan DNS-polimorfizmust (természetesen előforduló genetikai variációt) elemez, amelyek meghatározzák a szemek és a haj színét - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

A kutatók most azt vizsgálták meg, hogy mennyire hatásos a módszer régi vagy nagyon rossz állapotban lévő csont- és fogminták esetében. Bebizonyosodott, hogy az eljárás akár 800 éves minták esetében is hatékony.

A módszerrel sikerült alátámasztani, hogy valóban kékszemű és szőke hajú volt Wladyslaw Sykorski (1881-1943) tábornok, egykori lengyel miniszterelnök.

A kutatásokat irányító Wojciech Branicki, a Jagelló Egyetem tudósa és Manfred Kayser holland professzor elmondta: a rendszer segítségével megoldhatók történelmi viták olyan személyek esetében, akikről nem maradtak fenn színes felvételek, vagy egyéb hitelt érdemlő adatok. "Wladyslaw Sykorski repülőszerencsétlenség áldozata lett 1943-ban. A portrék, amelyeken szőkén, kékszeműen ábrázolták a néhai miniszterelnököt, sok évvel a politikus halála után készültek" - magyarázta Wojciech Branicki és Manfred Kayser.

A kutatók által vizsgált némely minta a második világháború alatt a börtönben elhunyt ismeretlen raboktól származik - ezekben az esetekben a HIrisPlex által nyert adatok kiegészítették az érintettekről szerzett egyéb DNS-jellemzőket. Az eljárás segítségével még olyan középkori mintákból is sikerült megállapítani az elhunytak szem- és hajszínét, ahol erősen roncsolódott a DNS. A legrosszabb állapotban lévő mintákból csupán azt sikerült meghatározni, hogy milyen volt az illető szeme.

A vizsgált minták között szerepeltek egy titokzatos asszony földi maradványai, akit valamikor a 12-14. században helyeztek végső nyugalomra a Krakkó közelében, Tyniecben lévő bencés apátságban. A vizsgálatok tanúsága szerint az elhunytnak barna volt a szeme, és sötétszőke vagy barna hajkoronával büszkélkedett.

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről