szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több mint százmillió néző láthatta Beyonce 13 perces showját az amerikai Super Bowl döntő félidei szünetében. Az énekesnő és táncosai szűk bőrruhában feszítettek a színpadon. A meglepetés sem maradt el: újra együtt láthatta a közönség a kilencvenes években népszerű lánybandát a Destiny’s Childot.

Magyar idő szerint vasárnap éjszaka rendezték meg az Egyesült Államokban, New Orleansban a hagyományos Super Bowl döntőt, amelynek félidei szünetében látványos show-t láthat a közönség. Tavaly Madonna lépett színpadra.

Idén Beyoncenak nemcsak a hatalmas közönség miatt volt kihívás a vasárnapi fellépés: az énekesnőt sokan kritizálták amiatt, hogy Barack Obama elnök beiktatásán nem élőben énekelte az amerikai himnuszt, hanem csak tátogott egy korábban rögzített felvételre. A super bowlos koncert már teljesen élőben ment, és nem volt panasz Beyonce hangjára.

MTI / EPA / Tannen Maury

A minikoncert meglepetése volt, amikor megjelent a színpadon Michelle Williams és Kelly Rowland, azaz újra összeállt a Destiny’s Child, a közönség pedig hallhatta tőlük egyebek mellett az Independent Woman című slágerüket.

A koncert technikai részével sem volt gond, bár volt, aki panaszkodott a Twitteren a közvetítés hangminőségére. A látvány viszont pótolta valamennyire a hangbeli hiányosságokat, ha voltak egyáltalán: a fényjáték mellett tűzijáték, sőt egy szikrázó gitár is színesítette a félidei show-t.

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

Meghalt a hollywoodi veterán, akinek Madonna és Pacino is sokat köszönhet. Meg a Szürke 50 árnyalata rajongói

Meghalt a hollywoodi veterán, akinek Madonna és Pacino is sokat köszönhet. Meg a Szürke 50 árnyalata rajongói

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Trump propagandistái máris megtalálták XIV. Leó pápát, és teli torokból kommunistázzák

Trump propagandistái máris megtalálták XIV. Leó pápát, és teli torokból kommunistázzák