szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kereszténydemokrata pártiak szeretkeznek a leggyakrabban - derült ki egy svéd felmérésből, amelynek szervezői a politikai irányultság és a nemi élet között keresgéltek összefüggést.

Az eredmények szerint a Kereszténydemokrata Párt bázisához tartozók havonta 5,3 alkalommal szeretkeznek, és ezzel az elsők gyakoriságból. A második hely a Centrista Párt holdudvaráé 4,8-es havi átlaggal. A Svéd Demokraták nevű párt szavazói és a vele rokonszenvezőké a bronzérem 4,6 alkalommal. A sereghajtók holtversenyben 3,3-es "eredménnyel" a szociáldemokraták, a Baloldali Párt és a Liberális Párt táborai.

A felmérést - amelynek során 3 ezer főt kérdeztek meg - az Aftonbladet című svéd lap végeztette a United Minds közvélemény-kutató céggel. 

A gyakoriságon túl az elégedettségre is rákérdeztek emberei. Kiderült, hogy a kettő nem jár együtt: szexuális életükkel a Centrista Párt hívei a legelégedettebbek, 65 százalékuk érzi boldognak nemi életét. A második helyen a kereszténydemokraták állnak 58 százalékkal. A legelégedetlenebbek a Baloldali Párt és a szociáldemokraták támogatói, körükben csak 44 és 45 százalékos az elégedettek hányada - adta hírül a The Local című svéd lap.

Bizonytalanság Magyarországon: 4000 cégnek muszáj elvégeznie az auditot, 50 millió a bírság – és nagyon kevés az idő

Bizonytalanság Magyarországon: 4000 cégnek muszáj elvégeznie az auditot, 50 millió a bírság – és nagyon kevés az idő

Rekordbevételnek örülhet a NER karcagi építője, aki a Szuverenitásvédelmi Hivatal fölé is tetőt tart

Rekordbevételnek örülhet a NER karcagi építője, aki a Szuverenitásvédelmi Hivatal fölé is tetőt tart

A szakértő szerint kizárt, hogy Ruszin-Szendi együttműködött volna az ukrán titkosszolgálatokkal

A szakértő szerint kizárt, hogy Ruszin-Szendi együttműködött volna az ukrán titkosszolgálatokkal

Még mindig bizonytalan a sorsa a Budapest melletti édenkertnek

Még mindig bizonytalan a sorsa a Budapest melletti édenkertnek