szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Második alkalommal nyert Gyula a Virágos Magyarországért versenyen, így a Békés megyei fürdőváros másodszor szerzett jogosultságot arra, hogy 2014-ben részt vegyen az Európai Virágos Városok és Falvak, az Entente Florale Europe nemzetközi versenyen. A város 2008-ben ezüstérmet kapott és európai külön díjban részesült a városközpont kialakításáért.

Az elismerést Görgényi Ernő polgármester pénteken vette át Nemes Andreától, a díjat felajánló Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetőjétől a gyulai Erkel Hotelben rendezett ünnepségen.

Gyulát és történelmi belvárosát egyedi tervezésű terek, hatalmas zöld felületek, virágos parkok díszítik. Az elismerés gazdag és országos jelentőségű kulturális rendezvényeivel vívta ki magának a város. A nemzetközi hírű Gyulai Várszínházzal és a műemléki épületek megmentésében és felújításában végzett munkájával – mondta Görgényi Ernő polgármester.

A Virágos Magyarországért szervező bizottsága Gyulát a város kategóriában találta a legjobbnak. A fürdőváros a válság idején is növelni tudta vonzerejét, a befizetett idegenforgalmi adó alapján a vendégéjszakák száma a 2010-es évhez viszonyítva 2011-ben 7,9 százalékkal nőtt, 2012-ben 28,8 százalékkal – mondta még a polgármester.

A versenyt a falvak kategóriában Zebegény nyerte.

A megméretésre több mint 300 város nevezett be és közülük több tíz külön díjat kapott. Orbán Viktor miniszterelnök különdíjat adott két kiemelkedő eredményt elért településnek, Balatonfürednek és Komlóskának. A díjat felesége, Lévai Anikó adta át az ünnepségen.

A mozgalom fővédnöke Kunczéné Fellegi Katalin, a szervező bizottság elnöke Prutkay János. Az első virágosítás és környezetszépítés versenyt 1994-ban rendezték Magyarországon, a mozgalom 23 kiíró szervezet részvételével működik, és minisztériumok is támogatják a versenyt.

Több tízezer gyermekpornográf képet találtak a makói férfinél, aki most 13 évet kapott

Több tízezer gyermekpornográf képet találtak a makói férfinél, aki most 13 évet kapott

2023 óta 17 szabadon engedett embercsempészt kellett újra börtönbe zárni

2023 óta 17 szabadon engedett embercsempészt kellett újra börtönbe zárni

Nagy Márton ledobta a humorbombát a magyar gazdaságra

Nagy Márton ledobta a humorbombát a magyar gazdaságra

Csodálatos videó a Nemzetközi Űrállomásról: így kavarog a sarki fény az űrhajósok lába alatt

Csodálatos videó a Nemzetközi Űrállomásról: így kavarog a sarki fény az űrhajósok lába alatt