szerző:
hvg.hu

A 2025-ös vagy a 2027-es világbajnokságra pályázunk – erősítette meg Gyárfás Tamás.

Orbán Viktor titokban tárgyal a FINA igazgatójával a budapesti vizes vb-ről – írta szerdai közleményében Sermer Ádám, a Liberálisok politikusa, aki szerint a miniszterelnök pénteken fogadja Cornel Marculescut a Parlamentben.

A közleményben csupán a Marculescu-látogatás számít újdonságnak, azt ugyanis, hogy hat másik mellett a magyar nemzeti szövetség is bejelentkezett 2025-ös és a két évvel az utáni vizes világbajnokság rendezési jogáért, már tavaly novemberben bejelentette a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet.

Az Indexnek szerda délután Gyárfás Tamás, a FINA legfelső döntéshozó szervének (Bureau) a tagja megerősítette: Magyarország valóban vb-t akar rendezni. Ezért pedig januárban a Magyar Úszószövetség elnökének, Wladár Sándornak a társaságában Lausanne-ba utazott, átvette a pályázat feltételeit tartalmazó hivatalos dokumentumokat, és egyeztetett a nemzetközi szövetséggel.

A rendező országokról idén júliusban, a dél-koreai Kvangdzsuban tartandó világbajnokság előtt döntenek majd, Gyárfás szerint azonban kevés az esély arra, hogy Magyarországot választják majd valamelyik esemény helyszínéül. Ennek oka, hogy

  • az Egyesült Államok is jelentkezett, márpedig ott még sosem volt vizes vb, ráadásul a rendező város, Greensboro minden rengeteg sportlétesítménnyel rendelkezik,
  • Ausztrália is pályázik, ott a 2000-es olimpia helyszínén, Sydney-ben tartanák meg a sporteseményt,
  • a két ország esélyeit növeli, hogy zsinórban négy európai és három ázsiai helyszín után a vetésforgó elve szerint ők következnének,
  • Kína is érdeklődik.

Gyárfás szerint csak az ukrán-szerb közös pályázat tűnik valamivel gyengébbnek a többinél.

Gyárfás az Indexnek Sermer értesülését nem kommentálta, azt viszont megjegyezte, hogy Marculescu nem tagja a 26 fős Bureau-nak, így ő nem is szavazhat a helyszínről.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Íme a kombi és 3 ajtós új Renault Clio, amely magyar kéz munkáját dicséri

Íme a kombi és 3 ajtós új Renault Clio, amely magyar kéz munkáját dicséri

És akkor a visszapillantóban feltűnik ez a cseppet félelmetes Audi Q8-as

És akkor a visszapillantóban feltűnik ez a cseppet félelmetes Audi Q8-as

Merkel Juncker mellé állt, miután a magyar kormány plakátokon támadja

Merkel Juncker mellé állt, miután a magyar kormány plakátokon támadja

Még mindig rengeteg nyugdíjas pénzét hozza a postás

Még mindig rengeteg nyugdíjas pénzét hozza a postás

Videó: Zebrán pördült meg egy fékező autós Kazincbarcikán

Videó: Zebrán pördült meg egy fékező autós Kazincbarcikán

Újra betiltatnák az iPhone-okat Amerikában

Újra betiltatnák az iPhone-okat Amerikában