Magyar patrióták találták ki a homoszexualitást
Érthetetlennek tűnhet, hogy a szexuális kisebbségek negatív megkülönböztetése zajlik ma Magyarországon, miközben a magyarok nem keveset tettek hozzá a homoszexualitás kultúrtörténetéhez.
Minden idők legszürreálisabb selejtezője lehetett az 1934-es vb előtti: a csoportunk három csapata közül az első kettő jutott ki, Bulgária pedig három meccs után visszalépett, így nem kellett már többet játszanunk. Ennél sokkal nehezebb az 1938-as vb-selejtezőnk sem volt, amikor kiemeltként egyetlen meccset kellett lejátszani, azon pedig 11-1-re vertük a görögöket.
Húsz évvel később volt legközelebb tétje az utolsó meccsnek: egy pont kellett az utolsó fordulóban Norvégia ellen, hogy kijussunk az 1958-as vb-re – 5-0 lett a vége.
Az 1964-es Eb selejtezőit egyenes kieséses rendszerben tartották, és a magyar csapat ki is jutott: Párizsban 3-1-re, Budapesten 2-1-re győzte le Franciaországot.
Az 1968-as Eb selejtezőin már volt csoportkör, a csoportgyőzteseket utána még egy egyenes kieséses körre összeeresztették. Az utolsó csoportmeccsünknek nem volt tétje, a keletnémetek elleni vereség is belefért. Aztán az egyenes kieséses körben már nem jött össze: Budapesten 2-0-ra legyőztük a Szovjetuniót, Moszkvában viszont 3-0-ra kikaptunk.
Ekkoriban még nem egy időben tartották a selejtezőket, így az 1970-es vb előtt az utolsó két csoportmeccsünknek úgy mentünk neki, hogy tudtuk, mindkettőt meg kell nyerni, hogy beérjük Csehszlovákiát. Sikerült – Írországot vertük 4-0-ra Budapesten, így pontazonosság lett a csoport élén, az akkori szabályok szerint jöhetett semleges pályán a pótselejtező, Marseille-ben pedig a csehszlovákok lemostak minket a pályáról.
1971-ben is úgy fordultunk rá az utolsó meccsünkre, hogy tudtuk, az után a két-két ponttal mögöttünk álló franciák és bolgárok még kétszer játszanak egymással. 4-0-ra legyőztük Norvégiát, de a két rivális oda-vissza verte egymást, így megnyertük a csoportunkat. Jöhetett a rájátszás, Románia ellen, Budapesten 1-1, Bukarestben 2-2 lett a vége, így Belgrádban lejátszottunk még egy meccset, és nyertünk is.
1973 nyarán nem sikerült: ha akkor legyőzzük Pesten a svédeket, kijutunk. Háromszor vezettünk, háromszor egyenlített Svédország.
1977 májusában egy győzelem kellett a görögök ellen a nemzetközi pótselejtezőhöz. Sima 3-0 lett a vége, Bolíviát pedig ez után itthon 6-0-ra, idegenben 3-2-re vertük.
Aztán húsz évig ez volt az utolsó alkalom, hogy tétje lett volna számunkra az utolsó meccsnek. Utána viszont belecsaptunk rendesen a jóba: 1997. október 11-én úgy játszottunk Helsinkiben, hogy tudtuk, egy pont elég a pótselejtezőhöz. A 90. percben még 1-0 volt a finneknek – a többire mindenki emlékszik, aki akkor nézett már magyar focit. (Aztán jött a pótselejtező a jugoszlávok ellen és mit lehet mondani, erre is mindenki emlékszik, épp csak nem olyan szép emlékekkel.)
Legközelebb 2013-ban jutottunk el oda, hogy legalább papíron volt tétje az utolsó meccsnek: két ponttal álltunk a még pótselejtezős helyen lévő Románia mögött, mi Andorrával játszottunk, nyertünk is 2-0-ra, de a románok legyőzték az észteket, úgyhogy nem volt esélyünk.
És aztán eljött 2015 vége. Az utolsó csoportmeccs előtt Romániának 17 pontja volt, nekünk 16. Kikaptunk Pireuszban 4-3-ra, a románok pedig nyertek, így nem jutottunk ki egyenes ágon az Eb-re. Néhány napot még számolgathattunk, hogy nem leszünk-e legjobb csoportharmadikként résztvevők, de nem lettünk, így jöhetett a legendássá vált pótselejtező Norvégia ellen. Szép emlékek vannak onnan, hasonlókat kívánunk ma estére is.
