Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A spanyol csapatnak továbbra is esélye van rá, hogy hatodik alkalommal is megnyerje a sorozatot.
Elsőként az ötszörös győztes Sevilla jutott a labdarúgó Európa-liga fináléjába: a spanyol csapat a sorozat Németországban zajló végjátékának vasárnapi elődöntőjében 2-1-re nyert a Manchester United ellen.
A február óta immár 20 mérkőzéses veretlenségi sorozatot maga mögött tudó spanyol együttes ezzel megőrizte hibátlan mérlegét (6/6) a második számú európai kupasorozatban játszott elődöntőiben, és 2016 után újra készülhet a fináléra.
Az első félidőben ugyan korán vezetést szerzett az MU, de ezt követően inkább a Sevilla akarata érvényesült és megérdemelten egyenlített. A fordulás után az első tíz percben óriási nyomás alatt futballozott az andalúz gárda és csak Bono kapus bravúrjainak köszönhette, hogy az eredmény nem változott. Ezt követően kiegyenlítettebb lett a játék, majd a 78. percben a csereként pályára lépő Luuk de Jong szerzett vezetést a Sevillának, ez volt a holland csatár első találata a sorozat mostani kiírásában. Ez a gól végül eldöntötte az összecsapást.
Európa-liga, elődöntő:
Sevilla (spanyol)-Manchester United (angol) 2-1 (1-1)
gól: Suso (26.), de Jong (78.), illetve Bruno Fernandes (9., 11-esből)
Hétfőn játsszák:
Internazionale (olasz)-Sahtar Donyeck (ukrán), Düsseldorf 21.00
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.