szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A második helyen zárt a magyar csapat a csoportjában a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán.

A magyar női vízilabda-válogatott 8-5-ös vereséget szenvedett a görög csapattól, így csoportmásodikként jutott a negyeddöntőbe a tornán, amelynek döntősei kvótát szereznek az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára.

Folyamatosan, szinte minden támadásban kiállítottak valakit a játékvezetők, így a két csapat gyakorolhatta az emberelőnyös helyzeteket, de az első negyedben a magyar és a görög válogatott is csak egy-egy alkalommal volt így eredményes.

Bíró Attila tanítványai a folytatásban sem találták a rivális védekezésének ellenszerét, így a két ötméterest is értékesítő görögök a harmadik negyed közepére három góllal elléptek.

A záró felvonást aztán gyors góllal kezdték, amive el is döntötték az összecsapást. A magyaroknak nem volt esélyük a fordításra.

Bíró Attila együttese pénteken a nyolc között az A csoport harmadik helyezettjével, jó eséllyel a franciákkal találkozik.

Görögország-Magyarország 8-5 (1-1, 2-1, 3-1, 2-2)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ismét nemi erőszakkal gyanúsítják Gerard Depardieu-t

Ismét nemi erőszakkal gyanúsítják Gerard Depardieu-t

Tóth Krisztina: A legelszántabb Jókai-rajongók se tegyenek kutyaszart a postaládámba

Tóth Krisztina: A legelszántabb Jókai-rajongók se tegyenek kutyaszart a postaládámba

Az olasz maffiának aranyat ér a járvány

Az olasz maffiának aranyat ér a járvány