Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Világ

Gera Zoltán jövőjéről egyelőre senki sem nyilatkozhat

Gera Zoltán ügynöke úgy nyilatkozott, hogy a WBA középpályása a szezon végén nagy valószínűséggel elhagyja a West Bromwich Albion csapatát. Sam Stapleton szerint ügyfele szavait Magyarországon nem egyszer félrefordították. A 29 éves játékos nyáron szabadon igazolhatóvá válik, így élni is kíván a Bosman-szabály biztosította jogaival.

Vincze Szabolcs Világ

Figo: Mourinho bárhova megy, én vele tartok!

Luis Figo kijelentette, hogy mindenképpen marad még egy szezonra az olasz Internazionale csapatánál abban az esetben, ha honfitársa és régi jó barátja, Jose Mourinho aláír a csapathoz a jelenlegi vezetőedző, Roberto Mancini helyére. Sőt, kilátásba helyezte azt is, hogy követi a portugál trénert bármely másik csapathoz.

Vincze Szabolcs Világ

Paul Scholes a BL döntőjébe lőtte a Manchester Unitedet

A Manchester United 1-0-ra legyőzte az Old Traffordon a Barcelona csapatát a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így jegyet váltott a sorozat moszkvai döntőjébe. Paul Scholes 25 méterről szerzett bombagólja után nem született újabb találat, így már biztos, hogy idén két angol résztvevője lesz a sorozat fináléjának.

Vincze Szabolcs Világ

Buzsáky Ákos: a cél csak a Premier League lehet!

Az angol másodosztályban Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion szinte már feljutott, de a Plymouth Argyle és a QPR csapatában is nagyszerűen szerepelnek a magyar légiósok. Buzsáky Ákos arról beszélt, annak idején miért hagyta el a Home Parkot a Queen's Park Rangers kedvéért.

MTI Világ

Görbicz, Pálinger és Mehlmann az Európa-válogatottban!

Pálinger Katalin, Görbicz Anita és Mehlmann Ibolya is szerepelhet a női kézilabda Európa-válogatottban, amely június elsején Debrecenben a magyar csapattal találkozik. Azt még nem tudni, hogy az érintettek játszanak-e a hazai együttesben is, vagy végig a riválist erősítik.

MTI Világ

Kezdődik a jégkorong-vb - idén még a magyarok nélkül

Az előzetesen kiadott keretek alapján az orosz és a házigazda kanadai válogatott a legnagyobb esélyese a pénteken kezdődő és május 18-ig tartó jégkorong-világbajnokságnak. Bár még zajlik az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszása, ez nem csökkenti a hazaiak esélyeit.

hvg.hu Világ

Kulcsjátékosai nélkül rohamoz a Manchester United?

Könnyen elképzelhető, hogy Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője nem számolhat a ma esti Bajnokok Ligája visszavágón Wayne Rooney-val és Nemanya Vidicssel. Mindkét játékos a Chelsea elleni bajnoki találkozón szenvedett sérülést.

MTI Világ

Geráék feljutottak a Premier League-be

Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Southamptonnal az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 45. fordulójában.

Vincze Szabolcs Sport

NBA: ismét botlott a Boston, továbbjutott a Lakers

Kisebb meglepetésre második hazai meccsét is megnyerte a rájátszásba éppen bejutott Atlanta Hawks, így 2-2-re módosította az összetett állást az észak-amerikai profi kosárlabsa-bajnokság (NBA) rájátszásának első körében. Simán továbbjutott ugyanakkor a Los Angeles Lakers és az Orlando Magic.

Vincze Szabolcs Világ

A legfontosabb: mozduljunk! – interjú Kollár Lajossal

Az április tizedikén indult, „Magyarok a világ nyolcezresein”-sorozat újabb részeként szervezett négytagú Makalu 2008 expedíció egyelőre az alaptáborba tart a dzsungelen keresztül. A kommunikáció a körülmények miatt nehézkes, de így is sikerült elérnünk Napálban egy rövid interjú erejére Kollár Lajost, a vállalkozás vezetőjét.

Vincze Szabolcs Világ

Bebeto: játszunk mi még együtt Romárióval!

Szombat este mérte össze erejét egy gálamérkőzésen a BrazilMasters94 és a Honvéd Champions csapata. A rendezvény beváltotta a hozzáfűzött reményeket és a játékosok kilencven perc erejéig valódi örömfocit varázsolt a Bozsik-stadion gyepére. A mérkőzés vége 6-4 lett a dél-amerikai gárda javára, a színvonalra és a hangulatra nem lehetett panasz.

hvg.hu Sport

Mészöly Géza valóban Koeman segítője lehet

Erwin Koeman múltheti szerződtetésekor felröppent az információ, amely szerint az új szövetségi kapitány segítői között ott lehet Mészöly Géza, a Vasas jelenlegi edzője is, aki megerősítette, tárgyalt a holland szakemberrel és az MLSZ-szel is.

MTI/hvg.hu Sport

Cristiano Ronaldo lett a Premiership legjobbja

A Manchester United támadóját, a portugál válogatott Cristiano Ronaldót választották meg a jelenlegi idény legjobbjának az Angliában játszó profi labdarúgók.

Vincze Szabolcs Világ

Räikkönen újabb futamgyőzelemmel ünnepelt Barcelonában

Kettős Ferrari-győzelemmel ért véget a Forma-1 első európai futama, a Spanyol Nagydíj. A tavalyi világbajnok Kimi Räikkönen ért célba elsőnek, őt csapattársa, Felipe Massa majd Lewis Hamilton követte. Heikki Kovalainen (McLaren- Mercedes) súlyos balesetet szenvedett egy defekt miatt, de jól van, még a verseny alatt kórházba vitték kivizsgálásra.

hvg.hu Világ

Jelentős változások a kosárlabda szabályaiban

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) végrehajtó bizottsága április 25-26-án ülésezett Pekingben. A szövetség legfelsőbb végrehajtó bizottságának számító szervezet számos olyan történelmi jelentőségű döntést hozott, mely alapvetően is befolyásolja a sportág szabályait.

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Összetört autójuk mellett intézték a papírmunkát, amikor jött a váratlan folytatás – videó

Összetört autójuk mellett intézték a papírmunkát, amikor jött a váratlan folytatás – videó

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

A címlapról ajánljuk