Kiderült, hány zarándokot szállásolnak el a BME kollégiumaiban
Az egyetem lapunknak küldött közleményében azt írja, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt beköltözni nem tudóknak „teljes körű oktatási szolgáltatást” fognak biztosítani.
Az egyetem lapunknak küldött közleményében azt írja, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt beköltözni nem tudóknak „teljes körű oktatási szolgáltatást” fognak biztosítani.
Érzékenyen érinti a BME kollégistáit, hogy augusztus közepén szóltak nekik arról: a szorgalmi időszak első két hetében kollégiumi helyeiket kiadják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező zarándokoknak.
Budapesten kampányolt Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje. Az amúgy izgalmakban kevésbé bővelkedő fórumot fideszes kérdezők és az ellenzék soraiban is kétségeket ébresztő témák felemlegetése fűszerezte.
„Feri” jött, látott, haknizott – röviden így lehetne összefoglalni Gyurcsány Ferenc kedd esti performanszát egy budai bisztróban. Az esemény konkrét válaszok nélkül, de sok érdeklődővel és szinte a teljes kormánymédia minden elejtett félmondatra figyelő munkatársainak gyűrűjében zajlott.
Sky Brown az olimpia egyik legizgalmasabb arca, és nemcsak azért, mert mindössze 13 évesen indul el az idén Tokióban debütáló gördeszkázásban. Az interneten már széles rajongótáborral rendelkező fiatal sportoló már túl van néhány komoly sérülésen, egy nagy visszatérésen, és a háta mögött olyan tapasztalattal, ami 2020-ban egészen a világranglista harmadik helyére repítette.
A koncertek és bulik mellett még egy dologhoz kell a védettségi igazolvány: a külföldi utazáshoz, nyaraláshoz. Így most azok futnak nagy számban a kártya után, akik még nyáron szeretnének kezdeni valamit a szabadidejükkel. Szerzőnk beoltottként több mint 14 hetet várt, futott, kért, végül könyörögött és kapott szinte idegösszeomlást felváltva a védettségi igazolványa után tartó hajszában.
A kormánypárti megmondóembereket képző Megafon Központ ugyan 2020 nyarán már indított egy képzést, hogy hangosabbra csavarja a kormányzati propagandát a közösségi médiában, most pedig újra tréningre hívják a jobboldali influenszereket. Finanszírozásukkal kapcsolatban bőszen mutogatnak adományozóikra, ám hogy a súlyos tízmilliók kitől jönnek be és a központ hogyan gazdálkodik vele, azt sűrű homály fedi.
A klímaváltozás és a tartós nyári kánikula miatt az utóbbi években megugrott a lakosság vízfogyasztása. Ott még nem tartunk, hogy a meleg kiapasztaná az ivóvízkészleteket, de ott már igen, hogy belássuk: a jelenlegi infrastruktúránk több helyen egyszerűen kevés életmódunk és vízfogyasztásunk kiszolgálásához.
Az Eb után összegyűjtöttük, mely fiatal játékosok produkáltak igazán kiemelkedőt a 2021-es kontinenstornán.
Az olasz válogatott tizenöt, az angol viszont már ötvenöt éve elvérzik a cél előtt minden nagyobb focitornán. Vasárnap azonban egyikőjüknek itt a lehetőség, hogy trófeával reprezentálja visszatértét a világ topfutballjába.
Kis híján megcsinálták a spanyolok, többször pusztán centiken múlott, hogy nem ők készülhetnek az Európa-bajnokság vasárnapi fináléjára. Az olasz játékosok azonban egyszerűen jobban bírták a nyomást: a büntetőpárbaj során nem volt már kérdés, hogy ki jut tovább.
Az ivóvíz hiánya pusztán csak egy tünete a Magyarországon is egyre erősebben tapasztalható globális felmelegedésnek. A szakértők szerint elértünk arra a pontra, ahol már elsősorban az alkalmazkodás a feladatunk, valamint az, hogy elengedjük megszokott növényeinket a túlélés érdekében.
A 2021-es Európa-bajnokság tartogatott már korábban is remek meccseket, ám a legjobb címére pályázhatna a péntek esti belga-olasz mérkőzés is. A világbajnok franciákat megverő Svájc viszont búcsúzott, Spanyolország pedig úgy jutott az elődöntőbe, hogy tíz ember ellen nem bírt egy gólt begyötörni negyven perc alatt. Összefoglalónk.
Hosszabbításban szerzett zseniális, de nehezen kiharcolt góllal ment csak tovább Olaszország a negyeddöntőkbe az Eb-n, Dánia azonban nagyon megverte Wales-t. Összefoglalónk a szombati játéknapról.
Ronaldo régi ismerősökkel találkozott, Fiola kis híján felborított egy asztalt, Pogba hisztizett a magyarok elleni meccsen, Harry Kane gólképtelen a 2021-es Európa-bajnokságon – ezek voltak a második csoportkör legemlékezetesebb pillanatai.
Kiesésre állnak a spanyolok, hű maradt ráaggatott nevéhez a halálcsoport, a törökök méltán estek ki, és a dánoknak is sok kellene, hogy továbbjussanak. Megnéztük, hogyan alakulhat a foci-Eb csoportköreinek utolsó fordulója.
Bár az elmúlt száz évben többször vertük a franciákat, mint ahányszor ők minket, a szombati meccsen erre sajnos igen csekély az esély. A továbbjutás azonban akkor kerül csak kilométeres távolba, ha a németek szombaton diadalmaskodni tudnak a portugálok fölött. Esélylatolgatás a szombati magyar-francia mérkőzés előtt.
Háromból két meccs is döntetlennel zárult pénteken és ha valaki azt hitte, hogy a svéd-szlováknál már nem lesz rosszabb, annak ott volt az esti angol-skót. Napi összefoglalónk.
1-1-el zárult a Horvátország-Csehország találkozó a 2021-es Európa-bajnokságon, ezzel pedig könnyen lehet, hogy megpecsételődött a világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott sorsa.
A sokk hatása alatt álló dánokat megfogták a finnek, az oroszokat azonban nem sikerült.