Nincs a világnak olyan kontinense, ahol ne betegedett volna meg valaki az Egyesült Államok nagykövetségein dolgozó diplomaták és hírszerzők közül úgy, hogy utólag megállapították: Havanna-szindrómája van. Augusztus közepén pedig újabb eseteket találtak, ezúttal Berlinben: a Spiegel információi szerint két ember jelezte, hogy bár a fejét nem érte sérülés, agyrázkódásra utaló tüneteket érez magán.

Nem a berlini lenne az első európai eset, ha arról bebizonyosodik, hogy az érintettek Havanna-szindrómában szenvednek: júniusban az Egyesült Államok bécsi nagykövetségének dolgozóit diagnosztizálták ezzel a 2016 előtt ismeretlen betegséggel, ami azóta – első detektálási pontja után – a Havanna-szindróma nevet kapta.

De mi az a Havanna-szindróma? Először 2016-ban, majd 2017-ben számoltak be arról amerikai diplomaták és a Központi Hírszerző Irodánál (CIA) dolgozók, hogy kubai tartózkodásuk ideje alatt egy éjszaka hangos, „szúró” hangot hallottak perceken keresztül, közben pedig erős nyomást éreztek az arcukon. Ez a fájdalom pedig percekig kitartott a hanggal együtt, társult hozzá hányinger és szédülés is. A hosszú távú hatások pedig bőven túlmutattak egy szimpla migrénen: a 130 Havannában hangot halló közül többen is arról számoltak be, hogy látászavaraik, ismétlődő, vagy folyamatos szédülésük, orrvérzésük van. Sőt: többen megemlítették, hogy a tünetek élénk jelenléte miatt nem tudják végezni a munkájukat. Akik pedig ezt jelezték, azoknak nagy része oroszokkal kapcsolatos hírszerzési munkát végzett. A tünetegyüttes egy klasszikus agyrázkódásra, esetleg más típusú fejsérülésre utalnak, ilyenről viszont egyik érintett sem számolt be.

Az Amerikai nagykövetség Havannában

AFP / MICHAEL NOLAN

A kutatók és az alanyokat vizsgáló orvosok kezdetben arra gyanakodtak, hogy valamiféle mérgezés történhetett Havannában, vagy a tüneteket egy olyan gyógyszer okozta, amelyet egyszerre csempésztek valahogyan az érintettek szervezetébe. Ez a teória azonban hamar megdőlt, hiszen sem gyógyszer-, sem kábítószerszármazékot nem mutattak ki egyik beteg szervezetéből sem.

A legvalószínűbb forgatókönyv az – főleg, hogy a beszámolók szerint hanghatás kísérte az első rosszullétet –, hogy valamilyen mechanikus eszköz válthatta ki a betegséget. A tudomány álláspontja azonban nem egyöntetű azzal kapcsolatban, hogy milyen jellegű eszközről van szó: van, aki szerint az említett gép ultrahangos, mások szerint mikrohullámú energiával fejti ki hatását az emberi szervezetre.

Viszont az is kérdés, pontosan milyen hatásról is beszélünk, hogyan lehet elérni ilyen tüneteket. A Medicinenet részletes elemzése szerint a Havanna-szindrómát rádiófrekvenciás energiaexpozícióval lehet előidézni erre specializált biofegyvereken keresztül. Ijesztően hangzik, a hatás pedig még ijesztőbb: az eszköz – már ha ténylegesen így működik – arra szolgál, hogy mikrobuborékokat hozzon létre a hang és energiahatás kombinációjával az emberi fülben található folyadékban. Ezek a buborékok a vérárammal aztán hosszabb-rövidebb idő alatt eljutnak az agyba is, ahol aprócska légembóliákat okoznak.

A tünetek ebből a szemszögből nézve már hasonlítanak a keszonbetegségéhez, vagy más néven a dekompressziós betegség tüneteihez is. Ezen legtöbbször a tapasztalatlan búvárok esnek át, csúnya mellékhatása – kezelés híján – akár halál is lehet. A betegség egészen konkrétan abból áll, hogy az ember testében a légembólia egy típusa áll elő, ha nagyobb nyomású térből túl hamar megyünk kisebb nyomású térre. Folytatva a búvárpéldát ilyen, ha valaki komoly mélységből ér túl gyorsan a vízfelszínre.

AFP / ANNE-CHRISTINE POUJOULAT

A jelenség magyarázata nem túl bonyolult: nagyobb nyomáson megnő a belélegzett gázok oldékonysága a vérplazmában és a szövetekben, így azok nagy mennyiségű nitrogéngázt, oxigéngázt és szén-dioxidot fognak tartalmazni – áll a dekompressziós betegségről szóló Wikipedia oldalon. Az ember ha ezt követően hirtelen kisebb nyomású térbe kerül, a gázok oldékonysága pillanatok alatt lecsökken, így azok buborékok formájában kiválnak. Az így kapillárisokba kerülő gáz okozza a sejtek oxigénhiányát elsősorban az agyban, de bármely emberi testrész lehet villámgyorsan érintett. És itt érünk vissza a Havanna-szindrómához.

A cikknek ezen a pontján fontos megjegyezni, hogy a Havanna-szindrómába – jelenlegi tudomásunk szerint – még nem halt bele senki. Az azonban megállapítható, hogy a feltehetően egy külső eszközzel, mesterségesen létrehozott légbuborékok sejtkárosodáshoz vezetnek az agyban.

A Havanna-szindrómások rosszullétére van egy másik magyarázat is: e szerint a tünetek rádiófrekvenciás hullámok a koponyába való közvetlen behatolásából származnak, ezen az úton képesek megzavarni az agy elektromos és kémiai aktivitását is, valamint ezáltal roncsolni az idegpályákat. A kutatók egy része szerint ez okozhatta a hosszú távú mellékhatásokat is.

Míg a keszonbetegségre van gyógymód (illetve elsősorban megelőzés nyomászsilipelés képében), a Havanna-szindrómára egyelőre nincs. A szindrómával kezelt emberek nagy részénél az MRI (mágnesesrezonancia-képalkotás) vizsgálat során az egészséges emberekhez képest elváltozásokat mutattak ki az agy és a gerincvelő idegrostokat tömörítő kötegében. Ez így alátámasztani látszik azt a hipotézist, miszerint a Havanna-szindróma egy olyan betegség, ami eddig teljesen ismeretlen elváltozásokat is képes okozni az emberi szervezetben, elsősorban az agy szerkezetében.

A betegséget jelenleg nem lehet hagyományos gyógymódokkal kezelni, de alternatív megoldási kísérletek vannak: az érintetteket légzőterápiával, meditációval és akupunktúrával próbálják kúrálni. Minden rehabilitációs foglalkozás kognitív gyakorlatokból áll, amelyek során a végtagok összetett, ismétlődő mozgatásával és egyensúlygyakorlatokkal próbálnak javítani a betegek állapotán.

De ki állhat a háttérben? – merül fel a kérdés, különösen annak ismeretében, hogy a támadások világszerte olyan embereket érintettek, akik az Egyesült Államok nagykövetségeinek kötelékében végeztek hírszerzési munkát, jellemzően orosz célpontok ellen. A Bellingcat oknyomozói csoport nemrégiben megjelent riportjában – konkrét esetek bemutatásával – azt írta, hogy orosz kormányzati szervek egy titkos fejlesztési program keretében dolgoznak olyan módszereken, amelyekkel távolról lehet megtámadni célszemélyeket ilyesféle káros hullámokkal. Azt azonban nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az orosz kormány támadásokat intézett volna amerikai állampolgárok ellen ily módon – ehhez ugyanis eddig még nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű bizonyíték.

Az Egyesült Államok kormánya és szenátusa pedig jószerivel tehetetlenül áll: amellett, hogy a CIA és a külügyminisztérium ügynökei is állítólag aktívan dolgoznak a Havanna-szindróma minél részletesebb felderítésén, mást tenni nem nagyon tudnak. Június hatodikán az amerikai szenátus egyhangúlag elfogadott egy törvényt, amelyben döntöttek arról, hogy támogatást nyújtanak mindazoknak, akik valamilyen neurológiai támadás áldozatává váltak.

Irányított energiatámadásoknak pedig a hírek szerint bármely amerikai hírszerző áldozatául eshet. Azon, hogy Bécs is egy ilyen támadás színhelye volt azért sem lepődött meg senki, mert az osztrák főváros beszámolók szerint a színfalak mögötti diplomácia és az egymással vetélkedő titkosszolgálatok egyik fő terepe. Hogy mást ne is említsünk, jelenleg is ott zajlanak a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között a perzsa állam atomprogramjának nyugatbarátabbá tételéről.