Hozzá kell szoknunk: Magyarországon is beköszönt a vízkorlátozások korszaka
Az ivóvíz hiánya pusztán csak egy tünete a Magyarországon is egyre erősebben tapasztalható globális felmelegedésnek. A szakértők szerint elértünk arra a pontra, ahol már elsősorban az alkalmazkodás a feladatunk, valamint az, hogy elengedjük megszokott növényeinket a túlélés érdekében.
Válságos helyzet alakult ki a kánikula miatt Budapest agglomerációjában: több településen sem folyt víz a csapból. A gödöllői és a péceli polgármester is radikális intézkedések meghozatalára kényszerült: Gödöllőn június 23-tól részleges vízkorlátozási szabályozás lépett életbe, ami annyit takar, hogy reggel nyolc és este kilenc óra között „tilos a locsolás a vízhálózatról, valamint tilos az autómosás” is. A korlátozás kiterjed az autómosókra is, de azokra a szolgáltatókra nem vonatkozik, ahol vízvisszaforgató rendszerrel dolgoznak.
Az ivóvíz, illetve a csapvíz hiányát az okozta, hogy a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) víztározóinak tartalékai a meleg miatt szokatlanul megcsappantak, így például Pécelen és Gödöllőn is arról számoltak be az ott élők, hogy nemhogy locsolni nem tudnak, de mosakodni, főzni, vagy egyszerűen vizet inni sem. Gémesi György, Gödöllő polgármestere a hvg.hu-nak elmondta, hogy a meleg miatt jelentősen megnőtt a lakosság vízhasználata, így a közműhálózat leterheltségéből fakadó alacsony víznyomás miatt fordulhatott az elő, hogy egyes háztartások víz nélkül maradtak.
Gémesi szerint a DMRV felől már a júniusi kánikula kezdete előtt kaptak jelzéseket arról, hogy szükség lehet szigorú vízkorlátozásokra. Mint mondta, olyan javaslatok hangzottak el, miszerint tiltsák meg az embereknek a házi medencék feltöltését, valamint ne csak reggel nyolc és este kilenc között korlátozzák az öntözést, hanem teljesen tiltsák be azt. Gémesi ezt arra hivatkozva nem vezette be, hogy a nyári szünetben a pancsolástól nem fogja eltiltani a gyerekeket, lapunknak azonban úgy fogalmazott: „ha olyan a helyzet, akkor nyilván meg kell lépni” ezeket a korlátozásokat is.
A helyzet pedig hetek óta változatlan: a napközbeni hőmérséklet - kis megszakítással - folyamatosan harminc fok feletti, Gémesi hőmérője a csütörtöki telefonbeszélgetésünk idején 36 fokot mutatott. A részleges vízkorlátozás Gödöllőn eredetileg csak június harmincadikáig lett volna érvényes, de ezen a rendeleten az előrejelzéseket látva azonnal módosítottak is: visszavonásig érvényes. Amikor afelől érdeklődtünk, hogy mikor lehet visszavonásra számítani, Gémesi csak annyit mondott, hogy akkor, ha a nappali hőmérséklet nem haladja meg tartósan a harminc fokot.
A polgármester vízkorlátozásról szóló döntése persze „enyhe turbulenciákat” is keltett a közösségi médiában, Gémesi szerint azonban „az emberek fegyelmezettek voltak”. A korlátozásnak pedig megvan az eredménye is: víz van, pedig a DMRV rendszereit nem bővítették, nincs jobb infrastrukturális háttér, mint akár egy hete. A rendszer egészen egyszerűen attól állt le több háztartásban, mert a 2020 júniusihoz képest többször is kétszeres fogyasztást mértek a meleg miatt – emelte ki a polgármester.
A helyzet nem látszik könnyen megoldhatónak: a legtöbben korábban is csapvízzel öntözték kertjeiket, viszont a nyarak nem voltak olyan melegek, mint amiket az utóbbi években tapasztalhattunk, így nem is kellett korábban olyan gyakran locsolni. Ehhez jön hozzá, hogy nyáron megritkultak az esők, záporok, így többet és többször is kell öntözni a kerteket. Ez pedig az ivóvízkészlet rovására megy.
Csapadékdeficitről beszélni azonban nem lehet, ugyanis az éves csapadékmennyiség Magyarországon nem változott az utóbbi időben jelentősen. „Csalóka érzetet adhat, de az adatokból az látszik, hogy a száraz időszakok átlagos hossza megnövekedett” – mondta Kis Anna meteorológus, a Másfél fok szakportál szerzője. „Amikor esik, akkor esetenként érezhetően nagyon sok hullik, de ha a négy évszakos összeget nézzük, az nem mutat jelentős változást.” Kis szerint az a korábban a politika által is sokat visszhangzott mantra sem állja meg a helyét, miszerint Magyarország víznagyhatalomként funkcionálna, hiszen a legtöbb folyó külföldről érkezik hozzánk.
Kis riasztó képet vázol fel a jövővel kapcsolatban is: „az elmúlt évek hőmérsékleti adatait elemezve egyértelmű az emelkedő tendencia, akár évszakosan, akár éves bontásban nézzük. Különösen az extrém magas hőmérsékletű napok száma növekedett.” Kis szerint egyre forróbb nyarak következnek, miközben a csapadék mennyiségében nem várható jelentős változás, pusztán annak időrendisége változhat, valamint lehullási formái lehetnek szélsőségesebbek. Magyarán szólva: egyszerre fog több eső esni viharos formában, utána viszont hosszabb ideig tartó szárazság várható.
Arról, hogy mi lehet a helyzet megoldása a szakértők véleménye megegyezik. Kis szerint „két feladatunk van: valahogy mérsékelni a klímaváltozást, visszaszorítani a melegedést, valamint adaptálódni, alkalmazkodni valahogyan ahhoz, hogy ha meg is állítjuk a melegedést, még akkor is rengeteg szektorban fogja kifejteni hatását”.
Alkalmazkodási stratégiák terén is bőven van miből válogatnunk, de a szakértők között az egyik legnépszerűbb elképzelés a kék-zöld infrastruktúra modellje. „A jelenlegi csapadékgazdálkodás arra a koncepcióra épül, hogy minél gyorsabban próbáljunk megszabadulni a víztől a városokban – mondta a hvg.hu-nak dr. Csizmadia Dóra, a Ramboll Studio Dreiseitl tájépítésze. Csizmadia szerint ezzel a koncepcióval a fertőzéseket akarták kivédeni, mára azonban kiderült, hogy ez a megoldás nem a legmegfelelőbb irány környezetvédelmi szempontból. Magyarországtól nyugatra a fő koncepció mára az lett, hogy a csapadékvizet megtartsák és hasznosítsák. Ez a szemléletváltás ugyan begyűrűzött az országba, ám egyelőre nem érhető tetten a várostervezési folyamatokban.
A csapadékvíz megtartására és értő felhasználására több ok miatt is rászorulunk, de nem elsősorban az ivóvíz kérdése miatt, bár azzal is összefügg. A közműhálózat jelenlegi felépítése alapján, ha eső éri el a fővárost, akkor minden víz a csatornarendszerbe zúdul, ami aztán tervezőinek szándéka szerint elvezeti azt a föld alatt. A koncepció hibája abban rejlik, amivel a városok útjainak lebetonozásakor még nem számoltak: hogy a beton egyszerűen nem enged át magán semmit, vagyis az esővíz nem tud sem talajvízként hasznosulni, sem valódi hűtő funkciót betölteni a kánikulában, hiszen túl gyorsan eltűnik a csatornában.
Az egyre ritkábban hulló, egyre nagyobb mennyiségű csapadék tárolását, lassú elvezetését a talajba pedig azért sem ártana megoldania a városoknak, mert így például fel lehetne azokat használni a városi növények, fák öntözéséhez, nem kellene az ivóvízként is funkcionáló csapvízhez nyúlni, ezáltal is masszívan megterhelve a közműrendszereket.
És itt jön képbe a már korábban is említett kék-zöld infrastruktúra modellje, aminek a legfontosabb eleme, hogy „a várost borító felületek át tudják ereszteni a vizet a talajzónába” – mondta Csizmadia Dóra. Ez a fajta modell szerinte képes lehet arra, hogy megelőzze a korábban is tapasztalt elöntéseket (amikor egyszerre túl sok víz zúdul a csatornába, az pedig nem bírja a terhelést), valamint hogy a víz körforgásának eredeti arányait állítsa helyre. Ez azt jelenti, hogy ha az országot területi egységekre bontjuk, akkor egységenként meghatározható visszamenőlegesen, hogy mennyi víz esett csapadékként, mennyi párolgott el, valamint mennyi szivárog be a talajba. „Ezt az arányt kellene helyreállítani, hogy közelítsünk ahhoz a természetes klímához, ami az adott területre jellemző, hiszen az útburkolatokkal ezt rúgtuk fel” – magyarázta Csizmadia – „nagyon nagy a lefolyás és emiatt nagyon lecsökkent a párolgás is és ez okozza az elviselhetetlen nyári forróságot a városokban”.
Nyilván nem lehet mindenhol feltörni a betont és lebontani a toronyházakat, lakóparkokat, de legalább törekedni kellene valamiféle megoldás megtalálására. A szakértők szerint a centralizált csatornarendszer átalakítása olyan munkával járna, ami nem életszerű, így csak azt lehet elvárni, hogy a jövőben olyan rendszerek épüljenek, amik külön kezelik a szenny-, illetve esővizet. Az is kérdés, hogy ez hogyan hatna a városképre, hiszen a víztározó szóról a legtöbben gigantikus betonmedencékre asszociálnak. Csizmadia azonban tájépítészként úgy véli, hogy ezek a tározók akár a tájba esztétikusan illeszkedő tóként is megvalósíthatók lennének.
A megoldás kulcsa viszont az, hogy erre mennyire hajlandók a városokat vezető politikusok. „Ezek a szép elvek koncepció szinten szoktak megjelenni, de amikor jönnének a szabályozási tervek, vagy a kerületfejlesztési koncepciók, amikor ezeknek konkrét helyet kellene adni – hiszen helyigényük bőséggel van –, akkor általában az ingatlanfejlesztési igények kapnak elsőbbséget” – mondta Csizmadia.
Esély azonban van a változásra, hiszen a jelenlegi európai uniós finanszírozási ciklus támogatja is a kék-zöld infrastruktúra, valamint általában a természetalapú megoldásokat. Ez hosszú távon eredményezheti azt, hogy a városokban adódó műszaki problémák egy részét nem betonból épült szürke-, hanem természetközeli, zöldinfrastruktúra megoldásokkal orvosolják. Ilyen lehet például egy ártér helyreállítása is, amit jelenleg Magyarországon jellemzően a partvonal betonozásával próbálnak megoldani.
Az alkalmazkodás egy következő lépcsőfoka az elfogadás. Annak az elfogadása, hogy a globális felmelegedést legfeljebb lassítani tudjuk, megállítani már nem. Ebből fakadóan meg kell barátkoznunk azzal a ténnyel, hogy korábban Magyarországon őshonos fafajok fognak fokozatosan eltűnni, ezekbe pedig hiba lenne görcsösen kapaszkodnunk. Ilyen például az, hogy az egyre melegedő klíma miatt szép lassan kiszorulnak az országból például a fenyők, bükkök és gesztenyék, átadva helyüket azoknak a növényeknek, amik a mediterrán viszonyok között érzik igazán jól magukat.
Ennek megfelelően alakul majd át a személyes életterünk, vagyis a kertjeink is. A fenyők megtartásáért a kertekben már most is közelharc folyik az őket zabáló kártevőkkel, de a komoly vízigényű fák sokszor egyszerűen elszáradnak, mert nem jutnak elég folyadékhoz. Nem véletlen az elővárosok öntözési tilalma: aki nem tudja ezt kútról megoldani, megteszi csapról a legnagyobb kánikulában is, ezzel túlterhelve az elsősorban ivóvízellátásért felelős, amúgy is túlhasznált közműhálózatot.
Csizmadia Dóra szerint viszont a kútfúrás sem jelent feltétlenül jó megoldást, hiszen így az amúgy is méterekkel apadó talajvizet csapoljuk meg, elvéve azt a szárazság miatt egyre lejjebb nyújtózkodó gyökérrendszerektől. Az öntözési kérdésre a tudatos fajcsere jelenthet megoldást, vagyis hogy olyan növényeket ültetünk, amik egyrészt bírják ezt a klímát, másrészt nincs nagy vízigényük.
Magyarországon a szakértő szerint a megoldás a rétes-mezős kertek elterjedése lehet, vagyis az olyan élettereké, amik egyszerre árnyékolják magukat és jutnak megfelelő vízmennyiséghez a talajból – így nem kell az ivóvízhálózatot terhelni öntözésükkel. A probléma azonban itt is a közízléssel van: világszerte az angol típusú kertek hódítanak, vagyis a folyamatosan nyírt pázsitú, díszfás, parkos jellegű otthon a népszerű úgy Kaliforniában, mint India gazdagabb részén is. Csizmadia szerint a cél az lenne, hogy fedezzük fel a saját honos növényeinket, és használjuk őket a kertben díszítésre, fűszernek vagy gyógynövényként, az idegen fajok helyett.
A klímaváltozás miatt folyamatosan megjelenő új kórokozók is egyre inkább tizedelik a még ideálisnak számító fafajtákat, így az őket rangsoroló listák is folyamatosan szűkülnek. A városok fáit ráadásul sűrűbben is kell cserélni, mint a kertekben állókat, hiszen rövidebb ideig élnek az őket érő állandó stresszhelyzet miatt.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
