Kovács Gábor

A T-Systems megint nagyot szakított verseny nélkül a BKK-nál

A T-Systems ingyen ad új szoftvert a BKK-nak a jegyautomata-rendszerhez, ugyanakkor verseny nélkül megkapja az automaták felújításáról szóló 735 milliós megbízást. Ráadásul így szinte biztosra vehető, hogy 2023-ban is ő fogja üzemeltetni a rendszert, és jó eséllyel azt követően is kirobbanthatatlan lesz.


A Fidesz keggyé degradálta a dolgozók legerősebb fegyverét – ahogy a légiirányítók példája mutatja

A kormány a járványhelyzetre hivatkozva tiltotta meg a légiirányítók sztrájkjogát. Két lehetőség van: ez vagy hazugság, hiszen eközben azt állítja, hogy az ország jól áll a járvány elleni harcban, vagy valójában a turizmus miatt nem engedi a sztrájkot. Az biztos, hogy a Fidesz nem szabályozta, csak még jobban gumiszabályosította a sztrájkjogokat a munkáltató javára.



A jegybank újra nagyot emelt az alapkamaton

A jegybank Monetáris Tanácsa a szigorítási ciklus következő lépéseként 1,2 százalékra emelte az alapkamatot. Az emelés várható volt: az infláció elszabadult, a forint gyengélkedett, a kormány pedig csak nyomja a gázt, mintha nem lenne holnap. Virág Barnabás alelnök korábbi nyilatkozata alapján a jövőben ilyen ütemű emelések várhatók.



Orbán magyar helyreállítási alapja nem több egy könyvelési blöffnél

A magyar költségvetés megelőlegezi a korrupciós aggályok miatt késő uniós helyreállítási pénzeket. Azonban ez nem akkora nóvum, a normál uniós támogatások mindig utólag folynak be, ezt a költségvetés gond nélkül képes menedzselni. A helyreállítási alapból járó pénznek a 13 százalékát Brüsszel előre utalja, de Magyarországon ez csak másfél stadionnyi összeg.


Magyarország kenterbe verte régiós versenytársait eladósodásban

2021 elején elérte a GDP 81 százalékát az államadósság, ez 15 százalékponttal több, mint egy évvel korábban. Az amúgy is nehéz helyzetben lévő déli tagállamok ettől jóval rosszabbul állnak, ugyanakkor a visegrádi országok és Románia sokkal jobban. Már Matolcsy György is a költekezés visszafogását és az adósság lefaragását sürgeti.


Elszállt az áram és a gáz ára, rendszerszintű problémák vannak

Főleg egyedi, illetve a gazdasági újrainduláshoz kapcsolódó tényezők miatt nagyot ugrott a gáz piaci ára Európában és Magyarországon. Az áram árával ugyanez a helyzet, de ott rendszerszintű probléma is van, egyre több az ingadozó termelésű megújuló forrás, kevés a kiegyenlítő erőmű, így drága a szabályozó áram. A magyar energiahivatal vizsgálódik és intézkedéseket fontolgat.



Szijjártó Péter: Aki Magyarországra jön, hozzon magával még egy munkahelyet!

A kormány megemeli az egy cégnél alkalmazható külföldiek kvótáját. Hivatalosan azért, hogy a külföldi cégek több munkahelyet hozzanak, ami a magyar munkavállalóknak is jó. Valójában a magyar gazdaságban egyre nagyobb probléma a munkaerőhiány. Az idegengyűlöletből önidentitást építő kormánypártnak azonban nehéz felvállalnia, hogy az országnak szüksége van migránsokra.




Vitézy ízelítőt adott abból, milyen lesz majd teljes pompájában a Közlekedési Múzeum

Megnyitja első, egyelőre időszaki kiállítását új otthonában, a volt Északi Járműjavító területén a Közlekedési Múzeum. A Dízelcsarnokban megtekinthető egyebek mellett a legendás 424-es és a 242-es sebességrekorder gőzmozdony. A kiállítás azonban elsősorban a múzeum múzeuma, magát a helyszínt és tágabb környezetét helyezi középpontba. Emellett a majdani múzeumkomplexum ízelítője és apológiája.



Orbán Győző bányacége produkálta a legnagyobb profitrátát az extraprofitadó alá esők közül

A Dolomit Kft. az árbevétele közel felét képes volt tiszta, adózott nyereségre váltani 2019-ben. A kiegészítő bányajáradékként bevezetett „extraprofitadó” hatálya alá eső cégek közt is erős profitrátákat tud felmutatni Orbán Győző érdekeltsége. Egyelőre a jövő zenéje, milyen hatással lesznek az intézkedések az iparági busás nyereségekre. Az erős hatás gyanús lenne a múltra nézve, a gyenge pedig kellemetlen.





Jövő hétfőn kezdődik a Blaha Lujza tér felújítása, jelentősen változik a közlekedés a környéken

Indul a harmadik nagy felújítás a fővárosban. A Blaha Lujza téri kereszteződésben a Nagykörút 1x1 sávos lesz a kereszteződésben, a Rákóczi úton ideiglenesen nem lesz buszsáv a kereszteződésben, a buszok haladását lámpaprogram fogja segíteni. A párhuzamos Wesselényi és Dohány utcákban ideiglenesen megszűnik a forgalomcsillapítás, ezek könnyebben átjárhatóak lesznek. Mindez 10-12 hétig tart.


Karácsony Gergely szinte mindenkit kárpótolna a gazdasági programjában, de sok intézkedéssel elkésne

Ugyan a bal szó véletlenül sem szerepel Karácsony Gergely gazdasági programjában, de ettől még baloldali, és persze zöld. A miniszterelnökjelölt-jelölt nettó 200 ezerig emelné a minimálbért, a magasabb kereseteket pedig magasabb kulccsal adóztatná. Újraírná a Munka törvénykönyvét, és megadóztatná a nagy vagyonokat. A programba több megkésett járványválság-intézkedés került.