A Nobel-díjas író minap megjelent „halálnaplójának” olvasói nehezen függetleníthetik magukat attól a hívei és ádáz ellenfelei körében egyaránt megrökönyödést keltett gesztustól, hogy Kertész Imre egy hozzá méltatlan kitüntetést fogadott el.
Kádár Jánoshoz hasonlóan korántsem nyugodhattak békében az ország XX. századi vezetői, közülük jó néhányan több temetést is „megéltek”.
Nem csitul a botrány a Szabadság térre vizionált német megszállási emlékmű kapcsán. Az előzetes egyeztetést a szótárából kiiktató kormány, fütyülve a történészi ellenérvekre és polgárai érzékenységére, ezúttal is aktuálpolitikai céljaihoz igazítja a múltat.
Gömbös Gyula saját tábora is csak visszafogottan lelkesedett azért az 1935-ös sikerpropaganda-kiadványért, ami - a kiszivárgott elképzelés alapján - a most tervezett Magyar Krónikához kísértetiesen hasonló retorikát használt.
„Egész életemben ugyanazon a regényen dolgoztam” – mondja a bejelentett elhallgatását megtörő Kertész Imre. A betegségéről és a halálról is beszélt a HVG-nek a Budapestre csendben visszaköltözött Nobel-díjas író, akinek naplójegyzetei a napokban jelentek meg Berlinben.
Valódi és mondvacsinált kommunista tabukat feszegető, nem egy esetben évtizedekre raktárba zárt könyvek árasztották el negyedszázada, a rendszerváltás előévében a magyar könyvpiacot.
Példátlan vehemenciával vett részt 1989-ben a magyar rendszerváltásban a napokban, 72 éves korában elhunyt Mark Palmer. Az amerikai nagykövet több, vihart kavart akciójának részletei máig tisztázatlanok.
Ellenforradalmárságáért kiszabott másfél éves börtönbüntetését letöltve a magyar költészet kimagasló gyászversével, a Sirállyal tért vissza az irodalmi életbe Zelk Zoltán, akit a minap egyhangú szavazással választottak a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává.
Szegedi Csanád felmenőivel kapcsolatos vallomása ráirányította a figyelmet az első zsidótörvényt elfogadtató Imrédy Béla miniszterelnök hasonló, 1939-es ügyére. Most a HVG Imrédy-üggyel kapcsolatos 1998-as cikkét tesszük közzé.
A HVG hetilap 2012 júniusában megjelent cikkében írta meg, hogy a tervekkel ellentétben mégsem avatták fel idősebb Bush elnök szobrát Budapesten, de Magyarországon egyre sietősebben állítanak szobrot amerikai személyiségeknek.
Legalább néhány, „ünneprontó” politikai csetepatéktól mentes napban és persze minél több vásárlóban reménykednek a több mint nyolc évtizedes múltú könyvünnep szervezői és résztvevői.
Örkény István tollára illő abszurd, hogy az ő első, 1934-ben írt regénye, az Április csak születésének századik évfordulójára, életműsorozatának új darabjaként jelenik meg.
Az irodalmi életet is behálózó állambiztonságiaknál felhalmozott ismeretek az irodalomtörténeti kutatások számára is új fejezetet nyitnak – állítja lapunknak nyilatkozva Szőnyei Tamás, a napokban megjelenő Titkos írás című kétkötetes monográfia szerzője.
Plágiummal gyanúsították meg 1936-ban a Nemzeti Színház igazgatóját. Az ügy rövid ideig tartó, a szakmai utókor által is elfeledett botrányt kavart csupán, noha a doktori disszertációban valóban hemzsegtek a vendégszövegek.
Többéves mellőzöttség után a rendszerváltás évében indult el a korábban évtizedekig szalonképes író, Csurka István a szalonképtelenség útján.
Nemcsak a politikusok, hanem szobrászok és ismeretlen tettesek sem kímélték a József Attilát mintázó – az évfordulókon látványosan szaporodó – alkotásokat, derül ki a HVG műgyűjtéséből.
Luigi Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című darabjának 1957. február 11-i előadását három főiskolás ifjú már nem nézhette meg, a második felvonás szünetében melléjük lépett néhány bőrkabátos férfi. Oldalukhoz pisztolyt nyomva vezették ki őket a büféből, majd tuszkolták be a színház főbejáratnál várakozó fekete autókba. Néhány perccel később a budapesti rendőrfőkapitányság folyosóján, a fallal szembeállítva órákon át kényszerűen várakoztak.
Hogyan viszonyultak a még élő kortársak a magyar társadalom és politika egy-egy történelmi fordulatához két évtized múltán – ezt vizsgálja új, másfél évszázadra visszatekintő sorozatunk. Az 1989–1990-es rendszerváltás után húsz évvel elsőként 1976 őszére tekintünk vissza, amikor a Kádár-rendszer még sikerrel hallgatta agyon véres fogantatását.
Az előjelek baljósak voltak: viszolyogtató pr-kampány, az éppen a sajtó megregulázásán iparkodó politikai jobboldal...
A hatalom, a szobrász és az első köztársasági elnök özvegyének különös alkujában fogant három és fél évtizede a most ismét eltávolítással fenyegetett Károlyi-szobor.
